Fotó: MTI/AP/Ahn Jung Dzsun
A kanadai, a belga, a magyar és a japán csapat (b-j) a szöuli rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság vegyesváltójának negyeddöntőjében 2023. március 10-én.
Hirdetés

A legjobb esélye a januári Európa-bajnokságon ezüstérmes Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka alkotta női stafétának volt, ugyanis az elődöntőben a dél-koreai négyes mögött az olaszokkal vívott nagy csatát a továbbjutást jelentő második helyért. A sorozatos előzgetések után, amikor Sziliczei-Német próbálta volna visszaszerezni a második pozíciót, elesett, így az esélyek elszálltak.

A Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Talabos Attila, Tiborcz Dániel összeállítású férfi kvartett eleinte a dél-koreaiak mögött a második helyen „utazott” az 5000 méteres futamban, de egy rossz váltás miatt visszacsúszott negyediknek. Amikor a japánok rontottak egy váltásnál, akkor sikerült feljönni a harmadik pozícióba, de a dél-koreai és az olasz csapat elhúzott, így innen már nem sikerült feljebb törni.

Egyéniben sem sok babér termett a magyaroknak, mert Jászapáti Petra és Talabos a negyeddöntőben búcsúzott 500 méteren, míg Sziliczei-Németnek az elődöntő jelentette a végállomást 1500 méteren.

A leghosszabb távon nem született meglepetés, a nőknél a háromszoros olimpiai bajnok Suzanne Schulting szokásos taktikájával nyerte meg nyolcadik vb-aranyát, ugyanis a holland versenyző hat körrel a vége előtt élre állt, onnan pedig már nem engedte át az éllovas pozícióját, hiába támadta őt a hazai közönségkedvenc, a címvédő Csoj Min Dzsong. A férfiaknál viszont már összejött az első hazai arany a táv vk-győztese, Park Dzsi Von magabiztos sikere révén. A magyarok közül az elődöntőben Sziliczei-Német nem volt harcban a továbbjutó helyekért, így 18. lett, míg a pénteki selejtezőben kiesett Nógrádi 23., Varnyú Alex 36., Jászapáti Petra pedig 39. helyen zárt.

A legrövidebb számban a nőknél hármas holland siker született, az aranyérmet rajt-cél győzelemmel a címvédő és világcsúcstartó Xandra Velzeboer szerezte meg remek rajtjának köszönhetően második Schulting és harmadik Selma Poutsma előtt. A férfiak sprintversenye rendkívül kiélezett döntőt hozott, az utolsó kanyarba négyen fordultak győzelmi reményekkel, végül az 1500 méteren második Pietro Sighel jött ki a legjobban a kaotikus hajrából. A magyarok közül a negyeddöntős Jászapáti Petra 11., Talabos 15., míg a pénteki selejtezőben kiesett Tiborcz 28., Bácskai pedig 32. lett.

Vasárnap az 1000 méter küzdelmeivel és a váltók fináléival zárul a vb.

Korábban írtuk