Fotó: MTI/Kovács Tamás, illusztráció

Németh Zsanett ezüstérmet nyert a nők 75 kilogrammos kategóriájában az újvidéki birkózó Európa-bajnokságon, miután a csütörtök esti döntőben kikapott a török Yasemin Adartól.

Az UTE kétszeres U23-as Eb-győztes versenyzője délelőtt előbb a német Anna Schellt, majd az elődöntőben a moldovai Svetlana Saenkót győzte le szoros csatában, és élete első világversenyes fináléjára készülhetett a lehető legnehezebb ellenfél, a címvédő Adar ellen.

Németh a fináléba jutást követően önkritikusan jegyezte meg, hogy addig nem vállalt kockázatot, a döntőre azonban más harcmodort választott. Aktívan kezdte a meccset, ennek ellenére a török próbálkozott válldobással, amiről lelépett a magyar sportoló, a karját azonban nem tudta kiszabadítani, így Adar mögé ment, és két ponttal vezetett.

A folytatásban a 23 éves Németh próbált irányítani, fejlefogással, berántással is kísérletezett, Adar azonban rendre jól reagált ezekre, kontrázni tudott, így folyamatosan növelte előnyét. A mérkőzés ebben a mederben folyt tovább, a magyar birkózó hiába volt bátor, és került többször is közel ahhoz, hogy levigye ellenfelét, Adar erősebbnek tűnt, és 2.25 percnél a sokadik kontrájával lezárta a meccset, melyet 10-0-s technikai tussal nyert meg.

„A török volt a címvédő, ezért úgy mentem fel a szőnyegre, hogy nincsen veszíteni valóm – nyilatkozott az eredményhirdetés után Németh az MTI-nek. – A meccsen sajnos én is csináltam akciót magamon, ő is rajtam. Erősebb volt, de azon dolgozunk, hogy ezt a hátrányt eltüntessük.”

Németh hozzátette, hogy a márciusi U23-as Eb volt számára a főverseny, de miután megnyerte, már teljes erőbedobással az újvidéki viadalra készült.

„A mezőnyt látva bíztam benne, hogy dobogóra állhatok. Nem vagyok elégedetlen, örülök ennek az eredménynek, mostantól pedig a felnőtt és az U23-as világbajnokságra készülünk.”

Németh Zsanett pályafutása első érmét szerezte meg a felnőttek között, egyúttal az újvidéki Eb második magyar dobogós helyét érte el. A keddi nyitónapon a szabadfogású Veréb István harmadik lett a 86 kilogrammos súlycsoportban.

MTI