Úgy jöttem ide a tavalyi vb után, hogy szeretnék megint érmet nyerni, ami egy jó kis évkezdés lenne, ezért próbáltam minél többet beletenni. Itt most a körülmények nagyon kedveztek nekem, hiszen volt egy kis szél, hullámzott és a víz is inkább hűvösebb volt a megszokottnál„ – nyilatkozta Rasovszky, aki 2019-ben a szakág történetének első magyar világbajnoka volt az 5 kilométeren aratott sikerével, most pedig elsőként nyert magyarként az olimpiai számban.

”A felkészülésem jól sikerült, végig erősnek éreztem magam a verseny alatt. Próbáltam kimaradni a darálóból, hiszen azoknak a versenyzőknek, akik az olimpiai kvótáért mennek, azoknak ez egy élet-halál harc volt, én viszont inkább az elején szerettem volna menni. Az utolsó fél körben éreztem, még van bennem, a többiek egy kicsit meginogtak, én pedig ezt kihasználtam„ – mondta a 26 éves klasszis.

Rasovszky a világbajnokság előtt az mondta, hogy a csúcsformát egyáltalán nem erre a viadalra időzítik:

”Fukuoka előtt ennél jobb volt a felkészülésem, egyáltalán nem bontottunk még ki teljesen mindent erre a számra. Nyilván készültünk, de azért benne volt az is, hogy még csak február van és az igazi csúcsformára nyáron lesz szükség, hagytunk magunknak lehetőséget arra, hogy tovább tudjunk majd menni„ – válaszolta az MTI-nek az immáron kétszeres világbajnok.

A magyar versenyző hozzátette, regnáló világbajnokként most nyilván mindenki azt várja tőle, hogy kijelentse, aranyért utazik Párizsba, ő ugyanakkor továbbra is ”csak„ a dobogóra koncentrál:

”Nagyon kemény lesz, rengetegen vagyunk, a franciák hazai környezetben, vagy éppen a címvédő Florian Wellbrock, ráadásul láthattuk, hogy rajtam kívül azok, akiknek már volt olimpiai kvótájuk, nem szerepeltek igazán jól. Mindenki Párizsra készül, ha érmet szerzek, én már elégedett leszek, és persze ebben benne lehet az arany is, bármi megtörténhet.„ – fogalmazott.

Az olimpiai szám másik magyar versenyzője, a 20 éves Betlehem Dávid csak az utolsó métereken maradt le a dobogóról, így dühösen nyilatkozott a vegyes zónában:

”A hajránál nagyon jól tartottam magam, biztos voltam a dobogóban, aztán a bal oldalamon mindenki engem akart „megölni”. Nagyon dühít ez az egész, dobogót buktam el emiatt, ez tud fájni. Az olimpiai kvóta egyáltalán nem gyógyír, szerintem az lett volna a csoda, ha nem jutok ki, inkább az bosszant, hogy így a végén beragadtam.„ – mondta.

Hirdetés
Korábban írtuk