A Giro első három szakaszát rendezik péntektől vasárnapig Magyarországon, amelyet korábban még egyik háromhetes verseny sem érintett. „Két évnyi közös gyötrődés után végre itt vagyunk a Nagy Rajt pillanatában” – fogalmazott Mauro Vegni, a Giro versenyigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón. Kiemelte: igyekeznek a lehető legkevésbé gondot okozni a forgalomkorlátozásokkal és lezárásokkal, ám tisztában vannak vele, hogy egy ilyen horderejű sportesemény jelent nehézségeket.

Hirdetés

„A mai napon el fog indulni Magyarországon a világ egyik legnagyobb sporteseménye a csapatbemutatóval” – hangsúlyozta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki leszögezte: egyetlen más sportesemény sem ad ennyi lehetőséget a természeti szépségek, a kulturális örökség bemutatására, mint a háromhetes körversenyek, a legnagyobb kerékpáros viadalok egyike.

Emlékeztetett: rendkívül szomorúak voltak, amikor 2020-ban le kellett mondani a pandémia miatt a Giro-rajtot. Rámutatott ugyanakkor, hogy nem volt még Magyarországon akkora elmaradt sportesemény, amelynek olyan haszna lett volna, mint annak a Giro-rajtnak.

„Azóta van kerékpáros sztárunk, Valter Attila, és nem az akkor kalkulált egy, hanem három magyar rajtol el Budapestről” – mondta a kormánybiztos, megemlítve: Valter 2020-as indulása előtt egyedül Bodrogi László szerepelt az olasz körversenyen magyarként, azóta tavaly Dina Márton indult, idén pedig Fetter Erik és Peák Barnabás mutatkozik be.

Korábban írtuk

„Rózsaszínben látom a magyar kerékpározás jövőjét” – fogalmazott Révész Máriusz. Elárulta: négy fontos szempont lebegett a szemük előtt a verseny Magyarországra hozása kapcsán: a fantasztikus országmarketing lehetősége, a magyar kerékpársportnak adható lendület, a közösségi élmény – Olaszországban napi 300 ezer ember szurkol az utak mellett -, illetve a kerékpározás népszerűsítése.

Megemlítette: a pápalátogatás sem volt bonyolultabb esemény biztosítás szempontjából. Egyúttal fegyelmezettséget kért a nézőktől, hogy biztonságos távolságból szurkoljanak a kerékpárosoknak. Kitért rá: a szurkolók a járványhelyzet miatt közvetlenül nem találkozhatnak a versenyzőkkel.

Óberling József rendőrezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője ismertette a háromrétegű biztosítást: elsőként a fix helyszínek (rajt- és célvárosok), másodrészben a versenyútvonal teljes, hermetikus biztosítása áteresztési pontokkal a polgárőrséggel közösen – ez a girohungary2022.hu portálon és a rendőrség weboldalán, a police.hu-n elérhető -, harmadrészt pedig a mezőny és a teljes karaván biztosítása motorosrendőrökkel. Hangsúlyozta: behajtási, várakozási és megállási tilalmak lesznek érvények az útvonalak jelentős részén az adott versenynapokon, az ezeket megszegő járműveket elszállítják, ezzel kapcsolatban a 0680180780-as telefonszámon lehet érdeklődni. Javasolta egyúttal az útvonaltervező alkalmazások használatát, különösen Visegrád felé Szentendre és Esztergom irányából, illetve vasárnap Tihany környékén. Megemlítette, hogy a szombati időfutam teljes hosszában kordonozva lesz, a keresztirányú tömegközlekedés sem fog működni, a Hősök teréről percenként induló versenyzők mindegyikét motorosrendőr vezeti fel.

Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója rámutatott: már a mai (szerdai) 18 órakor kezdődő csapatbemutató kapcsán lesznek korlátozások a Hősök tere környékén. A pénteki Grande Partenza kapcsán még jelentősebb lezárásokra kell számítani, a közösségi közlekedés használatára kérte a fővárosban drukkolókat, ezt elősegítve a kisföldalatti sűrűbben közlekedik. Szombaton az egyéni időfutam hatása még jelentősebb lesz a tömegközlekedésre, tájékozódni a bkkinfo.hu és a BudapestGO utazástervező alkalmazás segítségével lehet.