Fotó: shutterstock.com, archív. Készítette: zstock
Hirdetés

A pályafutása egyetlen világbajnoki címe után 2016-ban meglepetésre visszavonult versenyző a Sky Sportsnak adott videointerjújában állította össze „álomötösét”, amelynek első helyére a hétszeres világbajnok legendát tette, aki 2013-ban szenvedett súlyos síbalesetet.

„Ott voltam vele, egyszerűen mindent tudott. Számomra ő minden idők legjobbja” – jellemezte Schumachert Rosberg, aki a Mercedesnél volt csapattársa a rekordernek.

Rosberg a második helyre az argentin Juan-Manuel Fangiót, a harmadikra a brazil Ayrton Sennát, a negyedikre a brit Lewis Hamiltont, az ötödikre pedig a francia Alain Prostot tette, ugyanakkor kijelentette, hogy gyerekkori példaképe a finn Mika Häkkinen volt.