Az 57 éves szakvezető a Puskás Arénában szombaton zárt kapuk mögött – de több mint 30 ezer 14 éven aluli gyerek jelenlétében – sorra kerülő találkozó pénteki sajtótájékoztatóján Telkiben azt mondta, ő és a szakmai stáb minden tagja, valamint a játékosok is tisztában vannak azzal, hogy kik az ellenfelek, illetve milyen minőséget képviselnek.

Hirdetés

Az olasz szakember kiemelte, a válogatott az ellenfeleit lecserélni nem tudja, de ki tudja elemezni mind az angolokat, mind pedig az Európa-bajnok olaszokat és a németeket.

„A mi nagy lehetőségeink alapját az jelenti, hogy meccsről meccsre javulunk, sőt, vannak olyan területek, amelyekben folyamatosan javulást akarok látni” – hangsúlyozta Rossi, aki hozzátette, nyilvánvaló, hogy az A divízióból lesznek csapatok, amelyek visszacsúsznak a B divízióba, a nemzeti együttes pedig azon dolgozik, hogy ne Magyarország legyen az. „Ugyanakkor szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy az A divíziós szereplést mi nem ajándékba kaptuk, hanem megküzdöttünk, megharcoltunk érte”.

Marco Rossi az MTI kérdésére elmondta, a sérüléséből nemrég felépült Szalai Attila százszázalékos tagja a keretnek, egészségileg pedig teljes mértékben rendbe jött.

Korábban írtuk

„A magam részéről róla azt tudom mondani, hogy biztosan játszani fog és szinte biztosan kezdő lesz” – mondta az olasz szakember a Fenerbahce védőjéről.

A csekély brit médiaérdeklődést firtató kérdésre Rossi úgy felelt, ezt „normálisnak” tartja, mert ebben a csoportban az angolok úgy érzik, hogy Magyarország a legkevésbé veszélyes rájuk.

„Remélem, hogy a brit sajtóban pozitív visszhangja lesz annak, hogy gyerekeket hívtunk meg erre a mérkőzésre, mert tavaly csúnyán meghurcolták a magyar labdarúgást és a szurkolókat, mivel azt állították rólunk, hogy rasszisták vagyunk” – fogalmazott a kapitány.

A sajtótájékoztatón a ciprusi Omoniában légióskodó Lang Ádám azt mondta, jó a hangulat a válogatottnál, de „ezzel az elmúlt néhány évben sosem volt probléma”.

„Komoly kihívás lesz az angolok elleni meccs, amelyen kiváló játékosokkal szemben tudjuk megméretni magunkat, emiatt természetesen felfokozott állapotban vagyunk” – nyilatkozta a 29 éves védő.

Lang úgy vélte, a sikerhez elengedhetetlen a „szervezett, kompakt, stabil védekezés”, melyet a mérkőzésnek minél nagyobb részében fent akarnak tartani.

„Fontos, hogy a labda nálunk legyen, mert akkor mi tudunk dönteni arról, hogyan alakuljon az épp aktuális szituáció” – emelte ki a hátvéd, és megjegyezte: mind a négy Nemzetek Ligája-találkozón szeretnének jó teljesítményt nyújtani, de a fókuszban jelenleg az Anglia elleni első összecsapás van.

A magyar-angol Nemzetek Ligája-találkozó szombaton 18 órakor kezdődik a Puskás Arénában. Ezt követően az olaszokkal idegenben, a németekkel itthon játszik a válogatott, majd az Anglia elleni idegenbeli találkozóval zárul a júniusi Nemzetek Ligája-program.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata:

Gulácsi Péter – Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila – Fiola Attila, Nagy Ádám, Schäfer András, Styles Callum – Sallai Roland, Szoboszlai Dominik – Szalai Ádám