A harmincéves sportolónak hosszabbra nyúlt a keresztszalag-szakadást követő rehabilitációja a tervezettnél, de sajtócsapatának szerdai közleménye szerint már az Egyesült Államokban készül, és új menedzserrel, izgatottan várja a tavaszi visszatérést.

Hirdetés

„Ez a küzdősportok öttusája, ahol egy kicsit mindenhez érteni kell, a fejlődés pedig elengedhetetlen. Most, a felkészülési etapban hétfőtől szombatig napi kettő alkalommal edzek, reggelente pedig jógázok. Végre igazán elememben érzem magam. A hosszú inaktív időszak nagyon nehéz volt mentálisan is, de most végre kiadhatom magamból a sok felgyülemlett stresszt”

– mondta Borics, aki tavaly februárig első számú kihívóként szerepelt a Bellator hivatalos pehelysúlyú ranglistáján.

Borics hosszú távú tervei között szerepel a klubvezetés és az utánpótlás-nevelés is. Gyógyulása alatt Egerben nyitott klubot – melyet jelenleg egy edzőtársa vezet –, és a jövőben országos szintre szeretné emelni az oktatást. Egyelőre azonban a sportkarrierjére fókuszál.

A magyar ketrecharcos 2022 októberében vívott világbajnoki címmérkőzést a sportág egyik legendájával, a brazil Patricio „Pitbull” Freirével, de a felkészülés során súlyosan megsérült, és a dél-amerikai végül pontozásos győzelmet aratott.

Borics karrierje során két menetben verte a korábbi bajnok Pat Currant, valamint Jeremy Kennedyt pontozással múlta felül. Profi MMA mérlege jelenleg 18 győzelem és 2 vereség.

Korábban írtuk