Fotó: MTI/Illyés Tibor
A győztes magyar csapat tagjai az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában játszott Magyarország – Paraguay mérkőzés után a svédországi Helsingborgban 2023. november 30-án
Hirdetés

A magyarok 18 fős keretéből ezúttal a kapus Bukovszky Anna, illetve a jobbátlövő Albek Anna maradt ki.

A két fél most találkozott először: a dél-amerikai válogatott ötödik világbajnokságán szerepel, míg a magyar csapat mindössze kettőt hagyott ki a mostanival együtt 26-ból. A rivális szövetségi kapitánya, Marizza Faría az előző négy tornán játékosként vett részt. A csoportkörből eddig egyszer sem jutott tovább a paraguayi együttes, amelynek esélyeit tovább rontotta, hogy csupán előző este érkezett meg Helsingborgba, nagyjából akkor, amikor a magyar válogatott edzésen vett részt. Amint Faría saját csapatát jellemezte előzetesen az M4 Sportnak: alacsony játékosai gyorsak, jól cseleznek és sokat futnak.

Rögtön az első támadását gólra váltotta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese, és miközben volt kihagyott ziccere is, Böde-Bíró Blanka mutatott be korai bravúros védést. Két gyors magyar gól nyomán már a hetedik percben időt kért a paraguayi szakvezető, miközben néhány pontatlan passzon izgulás érződött a magyar válogatotton.

„Hívjatok papot!” – jött a javaslat a lelátón helyet foglaló 20-25 magyar szurkolótól – érkeztek a többi között Püspökladányból, Ózdról, Székesfehérvárról és Budapestről is -, amikor a rivális jobbszélsője hosszan üldögélt egy ütközés után, ám aztán saját lábán sétált le a játéktérről. A dél-amerikaiak ígéretükhöz híven gyors támadásokkal igyekeztek tartani a különbséget, a magyar befejezések vezére ebben a periódusban Vámos Petra volt. Negyedóra elteltével 8-4-re vezetett a nemzeti csapat, amely védekezésben sokszor jó ütemű labdaszerzésekkel tudott hatékony lenni.

Korábban írtuk

Golovin Vlagyimir a 19. percben, 10-4-nél kért időt, hármas cserével frissített csapatán, amelyben Szöllősi-Schatzl Nadine sorra volt eredményes. A lelket több kivédett ziccerrel Fatima Ocampos Morel tartotta a paraguayi csapatban, amely 12 percig nem tudott eredményes lenni, ekkor sorozatban hat gólt a magyar válogatott szerzett (12-4). Paraguay balátlövője maradt lent egy ütközés után és nem tudott lábra állni, így részben Debreczeni-Klivinyi Kinga támogatásával hagyta el a pályát.

Rögtön a következő támadásnál az ötgólos Szöllősi-Schatzl ellen szabálytalankodott sportszerűtlenül a beálló Ada Miskinich Lugo, a játékvezetők videózást követően felmutatták a piros lapot a beállónak, míg a magyar balszélső rövid ápolás után talpra tudott állni. Az első félidő Böde-Bíró időn túl a kapuba hulló, így meg nem adott egészpályás góljával és kilencgólos magyar előnnyel zárult.

Fél perc sem telt el a pihenőt követően, amikor a frissen becserélt Márton Gréta zuhant be a hatoson belülre, azonnal villant a piros lap a paraguayi keret egyetlen jobbátlövőjének, Fernanda Lujan Insfrán Morának, a bokáját fájlaló Márton tudta vállalni a folytatást. Az első játékrész vége és a második eleje Klujber Katriné volt, aki egymást követő négy magyar találatot vállalt magára, ebbe a sorozatba esett az a találat, amellyel tízgólos lett a magyar előny (16-6). Az ötvenszázalékos mutató környékén álló Böde-Bíró és a védőfal egyaránt hatékonyan teljesített, így több könnyű gólt szerzett a magyar válogatott, amelyben mindenki hozzátette a részét a munkához.

A második félidő dereka utáni perceket kapkodó, sok hibával tarkított játék jellemezte, ennek ellenére az 54. perc elején húszgólosra duzzadt a magyar előny (31-11). A hajrában a biztos védekezésből kiindulva sorra vezette a gyors lerohanásokat a magyar válogatott, amely az előzetesen vártaknak megfelelően könnyed győzelmet aratott és jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti csoportját. A találkozó legjobbja Papp Nikoletta lett.


A nemzeti csapat szombaton 20.30-tól Kamerunnal, hétfőn 20.30-tól a csoportkört ugyancsak magabiztos sikerrel kezdő Montenegróval találkozik, mindkét mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

A kvartett első három helyezettje jut a középdöntőbe, ahol a Svédország, Horvátország, Kína, Szenegál négyes három továbbjutójával találkozhatnak a magyarok Göteborgban. Onnan az első két csapat kerül a negyeddöntőbe.


Eredmény, csoportkör, 1. forduló, B csoport:

Magyarország-Paraguay 35-12 (15-6)
Helsingborg, v.: B. Correa, R. Correa (brazilok)

Helsingborg, 398 néző, v.: B. Correa, R. Correa (brazilok)

lövések/gólok: 51/35, illetve 26/12
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 4/3
kiállítások: 0, illetve 2 perc
piros lap: 0, illetve 2


Magyarország:

Böde-Bíró – Győri-Lukács 1, Pásztor 1, Papp 3, Bordás, Kuczora 3, Szöllősi-Schatzl 5, cserék: Vámos 3, Klujber 5, Juhász 4, Töpfner 4, Debreczeni-Klivinyi, Füzi-Tóvizi, Márton 3, Simon 3


Simon Petra szerint önbizalomnövelő a különbség

Simon Petra szerint önbizalomnövelő a magyar válogatott számára, hogy 35-12-re kerekedett Paraguay legjobbjai fölé.

A vb-újonc irányító Simon háromszor talált be. Az MTI-nek elárulta: nehéz volt felkészülni a dél-amerikai riválisból, mivel kevés felvétel állt rendelkezésükre róla, így nem is tudták teljesen pontosan „belőni”, milyen színvonalú ellenféllel szállnak szembe. Fontosnak nevezte, hogy már korán biztos előnyre tudtak szert tenni.

„Nagyon jól sikerült így kezdőmérkőzésnek, jó volt az önbizalom növelésére is és mindenki kapott lehetőséget, jól is teljesített és kivette a részét a sikerből, tényleg csapamunka volt. Egy ilyen színvonalú csapat ellen pont ez a lényeg, hogy mindenki megtalálja a formáját és az önbizalmát, hogy ezáltal tudja a csapatot segíteni.”

A hűvös stadion kapcsán azt mondta: kicsit zavarta, a szünetben nagyon be kellett melegítenie, mert érezte, hogy hideg van, de nagyon nem foglalkozott vele.

Az ötször eredményes Klujber Katrin szerint is mindenki jól játszott, megvolt a tempó és a jókedv, örül a nagyarányú győzelemnek. A két piroslapos szabálytalanság kapcsán úgy fogalmazott: nem számítottak arra, hogy ilyen szinten lesznek sérülésveszélyes helyzetek.

„Szerencsére jól vannak, nagyobb probléma nincsen, de azért tényleg volt egy-két alkalom, amikor megijedtünk.”

„A védekezésünk működött, mögötte Böde-Bíró Blanka szenzációsan védett és sokszor szépen indított, ennek köszönhető a különbség” – méltatta a 11 lövést hárító kapusát Golovin Vlagyimir. A szövetségi kapitány a két piroslapos szabálytalanság ellenére sem nevezte durvának a riválist.

„Így látszik kívülről, de valójában a tudásbeli különbség miatt van. Nem hiszem, hogy bárki is durva akart volna lenni, pillanatnyi butaságok ezek. Alacsony tudású csapatoknál történik ilyen.”

Előretekintve azt mondta: cserékre lehet számítani Kamerun ellen, Klujber Katrin például sokat volt a pályán azt követően, hogy megfázás miatt a hétvégi két hollandiai felkészülési találkozót kihagyta. Mint a szakvezető elmondta, szét kell osztani a játékidőt.

Kérdésre azt felelte: a kameruniak magasak, erősek és erősen lőnek, de nagyon sok hibával játszanak, ezeket ugyanígy ki kell használni.