Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

„Miután bejelentette, hogy nem indul a világbajnokságon, csak kérdőjelek voltak, hiszen akkora már mindent elért, amit az úszásban el lehet. Ugyanakkor tény, hogy Párizsban lesz élete csúcsidőpontjában, akkor lesz annyi idős, mint Michael Phelps és Cseh László 2008-ban Pekingben, vagy Darnyi Tamás, amikor a világcsúcsait úszta” – mondta a szakember kedden reggel az M4 Sporton a Nemzeti Sporthíradóban.

Hozzátette, egyáltalán nem ritka, hogy valaki az olimpia előtti évben hosszabb szünetet tart, példaként említette a legendás Darnyit, aki az 1992-es barcelonai játékok előtt kihagyta az 1991-es Európa-bajnokságot, és „hivatalos pihenői” alatt szeptembertől decemberig nem is ment az uszodába.

„A legfontosabb, hogy visszajött, elkezdte az edzéseket és készül Párizsra” – mondta Sós Csaba.

Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, sem fizikálisan, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Később arról beszélt, hogy szüksége volt a feltöltődésre és karrierjét tekintve három, négy vagy öt olimpiai bajnoki cím van összességében a fejében.

Korábban írtuk

Milák a 2017-es, budapesti világbajnokságon 100 méter pillangón szerzett ezüstérmével robbant be a felnőtt mezőnybe, fő száma ugyanakkor a 200 méter pillangó lett, amelyben 2018 óta gyakorlatilag egyeduralkodónak számított. Pályafutása első csúcspontjaként 2019-ben a kvangdzsui világbajnokságon a legendás Michael Phelps tízéves világcsúcsát megjavítva nyert aranyérmet, majd 2021-ben a tokiói olimpián is simán győzött, míg 100 méter pillangón Európa-csúccsal lett második. Tavaly pedig a hazai rendezésű világbajnokságon a Duna Arénában tovább javította világrekordját (1:50.34 perc), illetve ezen a viadalon 100 méter pillangón is világbajnoki címet nyert.