Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Hirdetés

„Hazai pályán, a szurkolók előtt, friss emberekkel, szerintem úgy játszottunk, hogy mindenki elégedett lehet. Megbeszéltük, hogy akkor sem szabad kapkodni, ha nem jön a gól. Végül sikerült megszerezni a vezetést, gratulálok Varga Barnabásnak hozzá” – nyilatkozta a Puskás Arénában a találkozót követően az RB Leipzig futballistája.

Az OTP Bank Liga gólkirálya pályafutása során először volt eredményes a nemzeti csapatban.

„Nagyon örültem, hogy megszereztem a vezetést. Ilyen szurkolótábor előtt egy álmom vált valóra, hogy gól tudtam lőni. Fantasztikus évem volt. Nagyon remélem, hogy a válogatottban is stabilizáltam a helyem” – mondta a támadó, aki a Pakstól a bajnok Ferencvároshoz került a szezon végén.

A karrierje 10. válogatottbeli gólját jegyző Sallai Roland ugyan ezúttal máshol futballozott, mint szokott, de így is eredményes tudott lenni: „Nem volt azért szerencsére annyira szokatlan a dolog, nagyon örültem annak, hogy így is segíteni tudtam a csapatot.”

Korábban írtuk

Kerkez Milos elmondta, a szezon utolsó két mérkőzését követően kissé fáradtnak érzi magát, de ezekbe az összecsapásokba is minden energiáját beletette. Az AZ Alkmaar szélsője megjegyezte, nagy motivációt jelentette neki, hogy felkerült a legjobb fiatal játékosokat tömörítő úgynevezett Golden Boy-listára.

Willi Orbán szerint a gárda jól kezdte a találkozót és akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, de a második félidőben jóval nehezebben jutott el a kapuig.

„Jó formában vagyunk, főleg a védekezésben, labdabirtoklásban viszont még fejlődnünk kell – jegyezte meg a Leipzig futballistája.

A magyar válogatott a sikerének és a szerbek pontvesztésének köszönhetően a G csoport éléről várja a szeptemberi folytatást, amikor is éppen Belgrádba látogat.