Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Tokió, 2021. július 28. Tóth Krisztián és edzõje, Pánczél Gábor a menekültek csapatát képviselõ Popole Misenga elleni küzdelme elõtt a férfi cselgáncsozók 90 kilogrammos súlycsoportjának selejtezõjében a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Nippon Budokan arénában 2021. július 28-án.
Hirdetés
Korábban írtuk

Az MTK versenyzője – aki júniusban bronzérmet nyert a budapesti világbajnokságon – a bronzéremért Mihail Igolnyikov ellen lépett tatamira. A kétszeres Európa-bajnok orosz dzsúdós benini, azeri és spanyol rivális legyőzésével menetelt az elődöntőig, ahol a grúz Lasa Bekauritól kikapott.

A vb-bronzzal és három Eb-éremmel is rendelkező Tóth a menekültek csapatában induló Popole Misenga elleni sikert követően a japán Mukaj Sojcsirót verte, aztán aranyponttal vereséget szenvedett a német Eduard Trippeltől. A vigaszágon a holland Noel van’t End ellen nyert, így harcolta ki a bronzmérkőzést.

Az összecsapáson a világranglistán harmadik Tóth lépett fel szokásához híven támadólag, aztán az orosz próbált akciót bemutatni. Utóbbi kezdeményezését jobban értékelte a bíró, mivel egymás után kétszer is intette a magyar cselgáncsozót. Az orosz átmenetileg egy vazaarit is kiharcolt, de ezt videózás után törölték. Következett az aranypontig tartó hosszabbítás, amiben Tóth egyik akcióját nézték vissza, de a küzdelem folytatódott. A ráadásból 3:28 perc telt el, amikor a 27 éves magyar versenyző sokadszorra ugrott be ellenfele alá és fogta be a bal karját, ám ezúttal addig húzta lefelé a már fáradó Igolnyikovot, hogy vazaarit értően a földre vitte!

Tóth Krisztián a magyar dzsúdósport tizedik érmét – a hatodik bronzot – szerezte ötkarikás játékokon.

A magyar küldöttségnek ez az ötödik dobogós helyezése Tokióban, két arany és egy ezüst mellett a második bronza.