Fotó: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro
Az összetettben élen álló Valter Attila, a Groupama-FDJ csapat versenyzője a 104. Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny hetedik, Notaresco és Termoli közötti 181 kilométeres szakasza előtt Notarescóban 2021. május 14-én
Hirdetés

A Notaresco és Termoli közötti 181 kilométeres etap során mindössze egy negyedik kategóriás emelkedő teljesítése várt a kerekesekre, így jó esély volt a sprintbefutóra, és arra, hogy az összetett élcsoportja nem változik, ezáltal a Groupama-FDJ 22 esztendős magyar kerékpárosa megtarthatja a legendás Maglia Rosát, amelynek megszerzése után csütörtök este annyit írt közösségi oldalára: „a világ rózsaszín”.

A sprintben az ausztrál Caleb Ewan bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte az olasz Davide Cimolai és a belga Tim Merlier ért célba a második, illetve a harmadik helyen. A Groupama-FDJ magyar bringása a győztesével azonos idővel, 36.-ként gurult át a célvonalon.

Összetettben a 22 esztendős Valter Attila előnye továbbra is 11 másodperc a belga Remco Evenepoel és 16 a Tour de France-győztes kolumbiai Egan Bernal előtt.

Dina Márton 99. lett, összetettben pedig a 87. pozíciót foglalja el.

Korábban írtuk

Eredmények:

7. szakasz: Notaresco-Termoli, 181 km:

1. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto Soudel), 4:42:12 óra

2. Davide Cimolai (olasz, Israel Start-Up Nation) azonos idővel

3. Tim Merlier (belga, Alpecin-Fenix) m.t.

…36. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.

…99. Dina Márton (EOLO-Kometa) 54 mp hátrány

Az összetett élcsoportja:

1. Valter 26:59:18 óra

2. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck – Quick-Step) 11 mp hátrány

3. Egan Bernal (kolumbiai, INEOS Grenadiers) 16 mp h.

…87. Dina 40:16 perc h

A 104. Giro d’Italián szombaton a Foggia és Guardia Sanframondi közötti 170 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely 3479,9 kilométert teker, amíg május 30-án célba ér Milánóban.