Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

„A védekezésben voltak hibák, de a támadásunk nagyjából működött. Nyilván az ilyen meccseket meg kell tanulnunk lezárni, a harmadik negyed végén vagy a negyedik elején, ez az, ami hiányzott ezen a találkozón” – nyilatkozta a fukuokai találkozót követően az MTI kérdésére Varga Zsolt, aki hozzátette, az amerikaiak stílusa kevésbé fekszik a csapatnak, mint például az Európa-bajnok horvátoké. – „A spanyolok ellen sok tapasztalatunk van, volt, amikor feküdt a stílusuk nekünk, volt, amikor nem. Sokat tanultunk azokból a kétkapukból. A mostani egy teljesen más lelki hátterű meccs lehet” – tekintett előre a szakvezető a címvédő spanyolok elleni csütörtöki elődöntőre.

A csapat olimpiai bajnoka, Varga Dénes szerint Ben Hallock négyperces kiállítása alapvetően határozta meg a találkozót:

„Ez meghatározta azt, hogy az ő játékuk mire korlátozódik le, próbáltak bemenni minden irányból második centerbe, hogy ítéleteket tudjanak kiharcolni, a bírók pedig egy kicsit kompenzálva azt a domináns döntést, könnyebb síppal fújták be a fórokat.”

A veterán klasszis megjegyezte, nagyon örül a négy közé jutásnak, de sok olyan dolgot látott ezen a találkozón, amin javítaniuk kell:

Korábban írtuk

„Stabil védekezésre van szükség, részemről is volt két olyan blokkhiba, ami nem jellemző rám, és nem is szeretem, ha megtörténik.”

Hozzá hasonlóan a hat gólt szerző, így a meccs emberének járó különdíjat is bezsebelő Zalánki Gergő sem volt maradéktalanul elégedett:

„Örülök a továbbjutásnak, de egyáltalán nem játszottunk százszázalékosan. Amikor az amerikaiak elvesztették a legjobb játékosukat, az egyetlen centerüket, le kellett volna zárni a találkozót” – nyilatkozta a Bajnokok Ligája-győztes Pro Recco kiválósága, aki szerint elsősorban Vogel Somának köszönhetik a továbbjutást.

„Le a kalappal az amerikaiak előtt, mert végig őrületesen hajtottak. Kicsit sajnálom is őket, mert egy kissé durva ítélet volt szerintem a négyperces” – jegyezte meg Zalánki reccói csapattársa kiállításával kapcsolatban.

A már említett Vogel Soma két ötméterest hárított, egyet pedig a felső lécre „imádkozott” a mérkőzés során, a Ferencváros kapusa a vegyes zónában elmondta, nem emlékszik olyan esetre, amikor három büntetőt is elhibáztak volna vele szemben.

„Nagyon hullámzó volt a mi részünkről ez a mérkőzés, több olyan pillanata is volt, amikor lezárhattuk volna. Aztán az amerikaiak hozták azt a gátlástalan támadójátékukat, amit korábban is tapasztaltunk. Nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, mert pont ezekben a pillanatokban kaptunk zónából átlövésből olyan gólokat, amiket védhettem volna” – mondta a válogatott hálóőre.

Varga Zsolt együttese csütörtökön a címvédő spanyol csapattal találkozik, annak a mérkőzésnek már az olimpiai kvóta is a tétje, ugyanis a világbajnokságról a két döntős biztosítja helyét a jövő évi, párizsi játékokra.