A szervezet közleménye szerint számonként egy-egy orosz és fehérorosz indulhat a nemzetközi versenyeken, olyan sportágakban, amelyekben az időt vagy az eredményt egyetlen sportoló szereplése határozza meg.

Hirdetés

A kritériumok között – amelyeket a World Aquatics áprilisban létrehozott munkacsoportja határozott meg – a szigorú doppingellenőrzések mellett szerepel az is, hogy az adott sportolók nem támogathatják az Ukrajna elleni orosz inváziót, illetve el kell fogadniuk, hogy a viadalokon nem versenyezhetnek nemzeti zászlajuk alatt és a himnuszukat sem játsszák le.

Magyar szempontból érdekesség, hogy ezeknek a kritériumoknak elméletileg nem felel meg a 100 és a 200 méteres hátúszás regnáló olimpiai bajnoka, Jevgenyij Rilov, akit a WA még áprilisban kilenc hónapra eltiltott, mert részt vett egy moszkvai felvonuláson, amely Oroszország ukrajnai háborúját támogatta. A 25 éves Rilov több sportolóval együtt a hadműveletek jelképének számító Z betűt viselte öltözékén a Luzsnyiki Stadionban rendezett eseményen, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is megjelent. A hosszabbik hátúszó számban a fukuokai világbajnokságon Kós Hubert diadalmaskodott.

Korábban írtuk