Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba (b-j), a győztes magyar válogatott tagjai a phjongcshangi téli olimpia férfi 5000 méteres váltó rövidpályás gyorskorcsolyaversenyének döntője után a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 22-én.
Hirdetés

A magyar szövetség honlapjának vasárnapi híre emlékeztet rá: a 28 éves Burján tagja volt a 2018-as, phjongcshangi téli ötkarikás játékokon történelmi olimpiai aranyéremet nyerő magyar váltónak.

A pécsi születésű sportoló az olimpiai aranyérem mellett kétszer nyert világbajnoki ezüst-, kétszer pedig bronzérmet, és Európa-bajnoki címet is ünnepelhetett a váltóval. Burjánt a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és elnöksége a napokban búcsúztatta.

„Az az elképesztő munka, ami egy ilyen pályafutásban benne van, minden tiszteletet megérdemel, és ebbe belefér az is, hogy a legnagyobb sportolók néha különcök, vagy legalábbis kívülállók és civilek számára meglehetősen szokatlanok” – fogalmazott az ünnepélyes búcsúztatón Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke.

Bánhidi Ákos szövetségi kapitány úgy fogalmazott, „amit Csaba csinált, olyan lenyomatot hagyott a korcsolyasportban, ami felejthetetlen és egy életre elkísér sokakat.”

Korábban írtuk

„Mindemellett egy olyan várost képvisel, amelynek szülöttjei óriási értékeket adtak a sportágnak, gondolok itt akár Telegdi Attilára, akár a Knoch testvérekre. Viktor és Csaba 50 százalékot vettek ki abból a történelmi hőstettből, amely apropója miatt a korcsolyázás napját ünnepeljük, és reméljük, hogy ez sokáig így is marad. Ez egy olyan teljesítmény, ami minden magyar embert és mindenkit, aki a sporthoz kötődik, komolyan megérint. Emelem a kalapom előtte, egy becsületes és nagyon jó srác, aki remélem, hogy az életpályája során visszatalál hozzánk” – méltatta Phjongcshang olimpiai bajnokát Bánhidi.