A Swift műhold segítségével sikerült megfigyelni egy fekete lyuk születését is. A műholdat az Univerzum óriási robbanásait kísérő gammafelvillanások észlelésére lőtték föl. A gammakitöréseknek két alapvető típusát különböztetik meg: a rövidebb idejű felvillanások a másodperc ezredrészétől néhány másodpercig, a hosszúak akár néhány percig is eltarthatnak. A műhold rendkívül gyorsan, kevesebb mint egy perc alatt azonosítja a kitörés forrását, majd irányba állva észleli a kitörést követő utófénylést. A csillagászok jelenlegi elképzelése szerint a gammafelvillanások rövidsége és hosszúsága két különböző eseményből származik: a rövid idejű felvillanások két, viszonylag kis méretű és igen sűrű objektumot tartalmazó neutracsillagokból és/vagy fekete lyukakból álló rendszerek összeolvadásakor keletkeznek, míg a hosszabb felvillanások hatalmas csillagok felrobbanásakor, és fekete lyukká alakulásakor jönnek létre. Ez év május 9-én a műhold egy ötvenezred másodpercig tartó gammakitörést észlelt. A felvillanás 2,7 milliárd fényév távolságban, öreg csillagokkal teli galaxisban történt. Mivel a neutroncsillagok és a fekete lyukak a nagy tömegű csillagok életútjának végállomásai, ezért a rövid felvillanások idősebb galaxisokkal való egybeesése a kompakt (kisméretű és sűrű) objektumok összeolvadásából való eredetet támasztja alá. Ezt az elképzelést erősítik meg az optikai megfigyelések is, a kitörés gyenge utófényét röntgentartományban mintegy öt percig észlelte a Swift műhold. Az égboltnak ezt a területét átfésülik még a hawaii Keck óriástávcsövekkel, a Hubble-űrtávcsővel és a Chandra röntgenműhold is méréseket végez.

Ugyancsak ez év májusában érdekes megfigyelést tettek spanyol csillagászok: az egyik galaxis központjában nem egy, hanem két szuper nagy tömegű objektum, talán fekete lyuk van. A megfigyelés azért érdekes, mert a két objektum gravitációs terének elméletileg észrevehetően el kellene torzítania a galaxis spirális szerkezetét, aminek nincs nyoma. A spirális galaxisok központjukban teljes tömegükkel arányos szuper nagy tömegű fekete lyukat tartalmaznak. A galaxisok évmilliárdok alatt más csillagvárosokkal is találkoznak, amelyeket néha bekebeleznek; ekkor egy ideig két központi fekete lyuk is lehet bennük, amelyek idővel összeolvadnak. Egy ilyen páros lehet a 15 milliárd fényév távolságban lévő megfigyelt spirálgalaxis centrumában.

A Tejútrendszerhez (galaxisunk) legközelebb található galaxis az Androméda. Nemrég csillagászok jelentették be, hogy mérete háromszor akkora, mint azt eddig hitték. Eredményeiket a Hawaiiban fölállított Keck II teleszkóppal érték el: több mint háromezer, az Andromédát gyűrűszerűen körülfogó csillag mozgását tanulmányozták. Ezeket a csillagokat eddig nem tekintették a galaxis részének, de most kiderült, hogy az Andromédával egy síkban helyezkednek el, és olyan sebességgel mozognak, ami arra utal, hogy a középpont körül keringenek. Eddig az Androméda-galaxis szélességét 70-80 ezer fényévre becsülték, ám az új adatok arra engednek következtetni, hogy a Földtől kétmillió fényévre lévő, ókori nevén Androméda-köd legalább 220 ezer fényév széles.

A Spitzer-űrtávcső új felvételeivel részletesebben megismertette a kutatókat a Sombrero-galaxis szerkezetével. A mintegy 28 fényévnyi távolságban lévő „űrbéli kalap” látványát az teszi különlegessé, hogy csaknem élről látunk rá. Az eddigi optikai (látható fény) tartományban készült felvételeken hatalmas porsáv szeli ketté a galaxis korongját. A porgyűrű és az abból „kiálló” anyag miatt mintha egy mexikói kalapot látnánk az égen. Az űrtávcső infravörös felvételein a korábbinál jobban megfigyelhető a poranyag elrendeződése, amely jól kivehető gyűrűt alkotva kering a galaxis középpontja körül. A porgyűrű külső részein szembetűnő a poranyag csomósodása, ezek a területek ma is csillagkeletkezések színhelyei lehetnek. Kivehető a porgyűrűn egy hajlított szerkezet is, amely egy másik galaxissal való ütközés árulkodó nyoma lehet.

A NASA és a Kansas Egyetem kutatói a földtörténet egyik nagy fajkihalásának okát kutatva modellezték a gammakitörés hatását a Föld légkörére és az élővilágra. Számításaik szerint a kitörésből fölszabaduló sugárzás igen rövid idő alatt fölemésztené a Földet védő ózonréteg felét, amelynek újraképződése legalább öt évig tartana. Mint tudjuk, az ózonréteg védi Földünket az erős ultraibolya sugárzástól, bár különböző szennyező gázok miatt (például freonok) az ózonréteg gyakran elvékonyodik, sőt egy-egy terület fölött időlegesen el is fogyhat (kilyukad). Az ultraibolya sugárzás káros sugarai igen nagy veszélyt jelentenek az élővilágra, sőt az emberre is. Gammakitörések egy-egy galaxisban, így a Napnak is otthont adó Tejútrendszerben szerencsére ritkán fordulnak elő, de egy valószínűleg bekövetkezett, mintegy 450 millió évvel ezelőtt. Kutatók szerint a hatezer fényéven, tehát csillagászati léptékkel mérve viszonylag kis távolságon belül bekövetkező kitörés már pusztító hatású a földi életre.

A 450 millió évvel ezelőtt bekövetkezett nagy ordovíciumi kihalást, amikor a tengeri gerinctelenek 60 százaléka elpusztult, egy gammakitörés okozhatta. A pusztulást eddig egy jégkorszak beköszöntének tulajdonították. Számítógép segítségével becsléseket végeztek, hogy mi történik az atmoszférával a gammasugárzás hatására. A sugarak a nitrogénmolekulát nitrogénatomokra bontják, amelyek reagálnak az oxigénmolekulákkal és nitrogén-monoxid (NO) képződik. Ez elpusztítja az ózon (O3) réteget, miközben nitrogén-dioxid (NO2) képződik. Utóbbi reagál az oxigénatomokkal, ismét nitrogén-monoxid képződik, és a folyamat kezdődik elölről. A modell szerint néhány hét alatt az ózonréteg fele eltűnhet, a Földre zuhogó ultraibolya sugárzás pedig óriási pusztítást vinne véghez az élővilágban. A tápláléklánc több helyen megszakadna és az élelemhiány is katasztrófához vezetne.

Az űrtechnika eddigi legnagyobb bravúrjára július 4-én, az amerikai függetlenség napján kerül sor. A Deep Impact nevű mesterséges holdról remélhetőleg leválik egy rész, és becsapódik a Temple-1 üstökös magjába, amely akkor 132 millió kilométerre lesz a Földtől. Az ütközés hatására kirepülő köveket egy harmadik szonda vizsgálja meg. A becsapódás a becslések szerint száz méter átmérőjű krátert vág az üstökösbe. A találkozó időzítése olyan, mintha egy pisztolygolyóval egy másik kilőtt golyót találnának el, miközben egy harmadikkal figyelik a műveletet. A NASA szerint a siker az amerikai űrtechnológia diadala lenne. Ezért időzítették az egyik legnagyobb ünnepükre.