A nyári szmog életveszélyes lehet

A légkörben található gázok közül fontos szerepet tölt be az ózon. Hol a hiánya okoz veszélyes helyzeteket, hol a fölszaporodott gáz teszi egészségünket kockára. A Földünket körülvevő ózonpajzs kiszűri az ártalmas sugarak földfelszínre jutását. Az egyre melegebb nyarak, a fuldoklásig termelődő kipufogógázok és a talajközeli levegő ózontartalmának kölcsönhatása azonban komoly megbetegedéseket okoz.

A negyvenes-ötvenes években a kaliforniai Los Angelesben a légszennyezés egy eddig ismeretlen, új fajtája tűnt föl. Ez a jelenség a „londoni szmog”-tól eltérően nem télen, hanem nyáron, napsütéses időben, fokozott gépkocsiforgalom esetén erőteljes. Fotokémiai szmognak nevezték el ezt a napsütés hatására kialakuló légköri jelenséget. Az 1960-as években már világszerte szembesültünk azzal, hogy bizonyos légszennyező anyagok nemcsak forrásaik közelében, hanem attól akár több száz kilométeres távolságban, a kibocsátó ország határain túl is káros környezeti hatást fejtenek ki. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának keretében 1979-ben született meg az Országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló egyezmény, amely azóta számos emberi eredetű légszennyező anyag kibocsátását próbálja korlátok között tartani.

Az urbanizáció éghajlatra gyakorolt hatását sokan vizsgálják. Köztudott, hogy a nagyvárosoknak a környezetüknél magasabb a hőmérséklete, a betonrengetegnek pedig a zöldövezethez képest kisebb és lassúbb az éjjeli lehűlése. Hiányoznak az éjszakai légmozgások is, így a megülő szennyezett levegő és a városklíma egyéb sajátosságai tovább fokozzák a nagyvárosi élet stresszhatásait (Demokrata 2007/30.). A gépjárműforgalomból származó légszennyező anyagok mennyisége ugyanakkor az elmúlt években számottevően megnőtt. A belső égésű motorok által a légkörbe juttatott elsődleges szennyező anyagok (nitrogén-oxidok, szén-monoxid) már önmagukban is károsak az ember egészségére és környezetére, ráadásul erős napsugárzás hatására olyan kémiai reakciók indulnak be, amelyek veszélyes ingerlő és mérgező anyagok keletkezéséhez vezetnek. Kedvezőtlen meteorológiai körülmények között ezek az anyagok felhalmozódnak és kialakul a fotokémiai szmognak nevezett jelenség. Ezt a szmogot elsősorban az oxidáló hatású anyagok, és főleg az ózon (O3) magas koncentrációja jellemzi. A levegő ilyenkor sárgásbarna színűvé válik és a látótávolság lecsökken. Ezt a jelenséget néhány magyar nagyvárosban is észlelték az elmúlt hetekben, kialakulásáért egyértelműen elsősorban a motorokból származó nitrogén-oxidok (NO, NO2), a szén-monoxid (CO), és a különböző szénhidrogének tehetők (lásd keretes írásunkat).

Az ózonréteg a sztratoszférában található, legmagasabb a koncentrációja 25-40 kilométeres magasságban; ez a Föld védelmét szolgálja. A Földhöz közelebbi rétegben, a troposzférában is van egy kevés ózon, és az utóbbi időben éppen ennek a mennyisége szaporodott föl, különösen bizonyos légszennyező gázok és az egyre melegebb nyarak hatására. Magyarországon például a ’60-as évekhez képest a fővárosban megkétszereződött a talajközeli ózon mennyisége, ami már ártalmas az egészségre. Az ózon az oxigén egy sajátos változata, ugyanis nem két, hanem három atomból áll, kevésbé stabil, mint a kétatomos oxigénmolekula, ugyanakkor agresszív, oxidáló hatású gáz. Képes arra, hogy bontsa a szerves anyagokat, ezáltal káros az élő szervezetekre, az emberre és a növényzetre.

A magaslégköri ózon a levegőben mindig jelenlévő 21 százaléknyi oxigénből keletkezik UV-sugárzás hatására. Az alsóbb légköri (troposzférikus) ózon részben a magaslégkörből származik, részben magában a troposzférában keletkezik. Míg a Tiszta trópusi levegőben az ózonkoncentráció 30 mg/köbméter körüli, addig a közép-európai vidéki levegőben a nappali középérték 80 mg/köbméter körül mozog, szennyezett levegőben pedig nem ritka a 200 mg/köbméter érték sem, ami hat-hétszerese a normális értéknek. A gáz színe kékes, jellegzetes szaga van, még igen nagy hígításban is érezhető.

A Földközi-tenger vidékén különösen jellemző a nyári időszakban a magas ózonkoncentráció és kialakul a nyári szmog; Athénban, Rómában, Milanóban és környékén, valamint Északkelet-Spanyolország tengerparti részén, különösen Barcelona körül jellemző. Ezért jól meg kell gondolni a nyáron ide utazóknak, hogy asztmás, hörghurutos vagy egyéb légzőszervi betegségben szenvedő gyereknek vagy felnőttnek érdemes-e ott vakációzni. Mivel az ózon agresszív oxidáló anyag, vízben csak kevéssé oldódik, ezért mélyen lekerül a tüdőbe. Már rövid ideig tartó kitettség is elegendő lehet ahhoz, hogy gyulladást okozzon. A tünetek a kitettség megszűntével enyhülnek. Az ózon csökkentheti a tüdőkapacitást és gyengítheti a baktérium- és vírusfertőzésekkel szembeni ellenállóképességet. Különösen azokra nézve káros, akik eleve csökkent tüdőfunkcióval rendelkeznek, például asztmások, de a dohányosok is érzékenyebbek az ózonra. Ingerelheti a szemet is, ami kellemetlen tünetekkel jár. Különösen azok vannak kitéve kockázatnak, akik sok időt töltenek a szabadban és fizikailag nagyon leterheltek, például az építőmunkások vagy sportolók. A gyermekeket is ebbe a kategóriába soroljuk, mivel ők is sokat mozognak a levegőn és még fejletlen immunrendszerük érzékennyé teszi őket. Kimutatták, hogy ha csak rövid ideig tartózkodnak 60-120 mg/köbméter ózonkoncentrációjú levegőn, már az is károsan hat a tüdőműködésre. Állatkísérletekkel igazolták, hogy tartósan magas ózontartalmú levegő belégzése növeli a rák kialakulásának esélyét. Károsan hat a növényekre is, pusztítja a zöld leveleket, virágokat. Foltosak lesznek a levelek és gátolja a fotoszintézist, a gyökérlégzést, ami a növény pusztulásához vezet.

Nincs általánosan elfogadott érték arra nézve, hogy mennyi az az ózonmennyiség, amely már megnövekedett terhelést jelent. A legtöbb szakember egyetért abban, hogy mindenképpen ilyen helyzetnek tekintik, ha a koncentráció eléri a 80 mg/köbméter értéket, egyesek azonban már 60 mg/köbméter értéknél is megnövekedett terhelésről beszélnek. A Svéd Környezeti Orvostudományi Intézet egyórás értékként 40 mg/köbméter koncentrációt javasol, mint a szervezet ózonterhelésének felső határát.

A nyári hőhullámok gyakorisága új problémákat vet fel az európai ózonszmog-kérdés kapcsán. Több ország bejelentette már a légszennyezéssel kapcsolatos szigorúbb EU-szabályozás igényét, különösen a mediterrán országokban, ahol a globális fölmelegedéssel egyre nő a hőségnapok száma. 1992-ben fogadta el az EU a 92/72/EEC. számú „Ózon-direktívát”, amely 1994 márciusa óta hatályos. Ebben meghatározták azt a szintet, amelynél az EU-országok közvéleményét tájékoztatni kell a helyzetről. Erre akkor kerül sor, ha az ózon egyórás átlaga eléri a 90 mg/köbméter értéket. Létezik egy figyelmeztetési szint is, amikor az egyes országok hatóságainak meg kell tenni azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek a lakosság figyelmét fölhívják az egészségügyi kockázatokra. Eddig az egyórás átlagot tekintve a legmagasabb koncentrációt Spanyolországban és Olaszországban mérték.

(hankó)