Fotó: MTI/AP/Penn Medicine/Peggy Peterson
A Penn Medicine által közreadott, a philadelphiai Pennsylvaniai Egyetemen készített kép Karikó Katalin biokémikusról és Drew Weissman amerikai mikrobiológusról, akik megosztva elnyerték az orvosi-élettani Nobel-díjat 2023. október 2-án
Hirdetés

Karikó Katalin, aki az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért nyerte el a Nobel-díjat Weissmannal közösen, elmondta, hogy philadelphiai otthonában kapta a telefonhívást a bizottság döntéséről, melyet először el sem akart hinni, azt hitte, hogy valaki viccelődik vele.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a díj, felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt októberben szintén otthon volt, mert elküldték a Pennsylvaniai Egyetemről, nyugdíjba kellett vonulnia. Akkor a férje állt mellé, ő bátorította, hogy fogadja el a mainzi székhelyű BioNTech RNA Pharmaceuticals vállalatban felkínált pozíciót.

Kilenc éven át ingázott Németországba, és 58 évesen ő maga végezte a kísérleteket – tette hozzá. Karikó kiemelte, hogy édesanyja, aki 2018-ban hunyt el, minden évben figyelte a Nobel-díjak bejelentését, hátha lánya kapja, még olyankor is, amikor nem volt professzor és kutatócsoportja sem volt.

Elmondta, hogy nőként és anyaként mindig arra igyekezett felhívni a tudomány világában dolgozó nők figyelmét, hogy nem kell választani a család és a tudományos munkásság között, azonban nem is kell „túlsegíteni” a gyerekeket.

„A gyereked figyel téged és azt teszi majd, amit lát: a példa a fontos” – fogalmazott.

Kiemelte, hogy nagy hatással volt rá a stressz kutatójaként világhírűvé vált Selye János osztrák-magyar származású kanadai vegyész, akitől megtanulta: az embernek azokra a dolgokra kell összpontosítani, melyeket meg tud változtatni.

„Sok fiatal feladja, mikor azt látja, hogy kollégáik, barátaik kevesebb munkáért több fizetést kapnak, előléptetik őket (…) Azt mondom, ha erre figyelsz, nem tudsz azokra a dolgokra koncentrálni, amelyek fölött befolyással bírhatsz” – mondta.

Példaként elbocsátását említette, amikor önsajnálat helyett igyekezett minden energiáját a megoldás, illetve új utak keresésére fordítani.

Az interjúban Karikó Katalin méltatta munkakapcsolatát Drew Weissmannal. Azt mondta kettejük személyisége meglehetősen eltér, ám eredményeik önmagukért beszélnek.

Drew Weissman: Semmi sem vonhatja el a figyelmem a munkától

Bár az mRNS-vakcinákkal járó új ismertség az elmúlt időszakban sok meghívást hozott a világ minden tájáról, a tudományos munkától semmi sem vonhatja el Drew Weissman figyelmét. A kutató, aki Karikó Katalinnal együtt kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat, erről is beszélt a nobelprize.org oldalon megjelent interjúban.

Drew Weissman elmondta, hogy először Karikó Katalin hívta fel a hírrel, és kezdetben bizonytalanok voltak, hogy tényleg igaz-e, azt hitték, valaki viccelődik velük.

Azt mondta, egy élet álma vált valóra a díjjal, pedig nem olyan ember, aki a díjakért dolgozik. A Nobel azonban a legnagyobb elismerése a munkájuknak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy csodálatos élmény megkapni.

A Karikó Katalinnal közös munkáról szólva felidézte, hogy húsz éven át szó szerint egymás mellett dolgoztak. Megjegyezte, mindkettejüknek vannak alvásproblémái, így általában hajnali 3-5 óra körül emailen küldözgették egymásnak az új ötleteket. Mindig stimuláló volt a közös munka – mondta.

Arra a felvetésre, hogy a Nobel-díj körüli felhajtás figyelemelvonó hatású lehet, Drew Weissman azt mondta: semmi sem vonhatja el a figyelmét a munkától. Az elmúlt időszakban Karikó Katalinnal együtt beutazták a világot, díjátadókra, előadásokra, megbeszélésekre jártak. Példaként említette, hogy vasárnap ért haza Dubajból, múlt hétvégén Bostonban volt, két hét múlva pedig Thaiföldre megy, de ez nem akadályozza a tudományos munkát, még mindig hetente találkozik laboratóriuma minden munkatársával, ha nem személyesen, akkor online.

Beszélt arról is, hogy elindítottak egy új csoportot, amellyel a vakcinaellenesség, az álhírek, a dezinformáció ellen küzdenek, mert bármennyire is fontos maga a vakcina, ha az emberek nem adatják be maguknak, nem működik. Arra a kérdésre, hogy ebben a munkában segíthet-e a Nobel-díj, azt mondta: azoknál az embereknél, akik bizonytalanok a vakcinával kapcsolatban, de hisznek a tudományban, segíthet.

Korábban írtuk