Fotó: ShutterStock.com/Thaweeporn
Hirdetés

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban a kutatók az Egyesült Királyság Biobankjából 330 ezer ember adatait használták fel, amelyeket 2006 és 2010 között rögzítettek.

Ezek az adatok tartalmazzák az emberek testtömegindexét (BMI), a derék-csípőkörfogat arányát, korukat, etnikumukat, alkoholfogyasztásukat, a dohányzást és fizikai aktivitásukat. Információk álltak rendelkezésre a szív- és érrendszeri betegségeikről, a cukorbetegségről, a magasvérnyomásról, a koleszterinszintről és egészségi állapotukkal kapcsolatos más jellemzőkről.

A kutatók ezeket az adatokat összevetették az angliai közegészségügyi hatóság (PHE) adataival a Covid-19-betegséggel kórházba kerültekről 2020. március 16. és április 20 között. Ebben az időszakban a brit tesztelések a koronavírus-fertőzés tüneteivel kórházban lévőkre összpontosultak, ezért a tanulmány a súlyos Covid-19-betegeket öleli fel.

A kutatók kimutatták, hogy Biobank lakossági mintájából 640 ember (0,2 százalék) került kórházba koronavírusfertőzéssel, és felfedeztek egy összefüggést a kórházi kezelés szükségessége és a megnövekedett testömegindex (BMI) között. 25-30-as BMI esetén az illetőt túlsúlyosnak tekintik, 30 BMI fölött elhízottnak.

Korábban írtuk

A szakemberek azt találták, hogy a 25 fölötti testtömeg indexű emberek esetében 40 százalékkal nagyobb a kórházi kezelés kockázata, figyelembe véve az illető nemét és korát, utóbbi két független kockázati tényezője a Covid-19-betegségnek.

A 30 fölötti BMI, az elhízottak esetében a kockázat 70 százalékkal volt nagyobb. A súlyosan elhízottak – 35 fölötti BMI – esetében több mint megkétszereződött a kórházi kezelés kockázata.

„A statisztikai modellekben kimutattuk, hogy lineáris növekedés van a kórházi kezelés kockázatában a növekvő testtömegindexszel összefüggésben. Ez nyilvánvaló volt a túlsúlyosaktól – még ha enyhén is – kezdve egészen a súlyosan elhízottakig, összevetve a normális testsúlyúakkal. Hasonlót találtunk a derék-csípőkörfogat arányát illetően is” – idézte a UCL közleménye Mark Hamer professzort, a tanulmány vezető szerzőjét.