A biológus szerint az egészségtudományok legtöbb szakembere az építőkocka-szemléletű megközelítés híve. A betegségeket a sejtek és a biokémiai folyamatok szintjén próbálják megérteni, abban reménykedve, hogy egyszer csak felbukkan a megoldás. Sajnos ezzel a megközelítéssel mindeddig nem sikerült jelentősnek mondható áttörést elérni, ahol nagy sikernek Ewald a toldozás-foldozással szemben a döntő megoldás megtalálását érti. Még ma is érvényes az, amit Lewis Thomas harminc évvel ezelőtt az orvoslás technológiája című tanulmányában írt: „Az orvosi gyakorlat legnagyobb része a szervátültetésektől kezdve az úgynevezett bypass szívműtéteken keresztül a rák kezelésének legtöbb módszeréig általában csak toldozás-foldozás, vagy csekély értékű segítő gondoskodás”.

Az eredmények azonban másról tanúskodnak. Egyre-másra találnak olyan betegségek esetében is végérvényes megoldásokat, amelyeket korábban gyógyíthatatlannak tartottak. Az eredmények általában annak köszönhetőek, hogy megértették a fertőzés okát. Az elmúlt két évtizedben például sok ezer májrákos és hepatitiszes megbetegedést sikerült megelőzni a vérátömlesztésre szánt vér hepatitisz B és C vírusra történő ellenőrzésének és a B-vírus elleni védőoltásnak köszönhetően. A gyomorfekély és a gyomorrák pedig már antibiotikumokkal kezelhető.

Az eredmények – még a fertőző betegségekben is – inkább a deduktív ugrások ellenőrzésének köszönhetőek, mintsem a lépésenkénti levezetésnek. Néhány példa az orvostörténetből: Edward Jennernek fogalma sem volt a vírusokról, amikor kétszáz évvel ezelőtt rájött a védőoltások alkalmazására; Semmelweis Ignác sohasem látott baktériumot, amikor fél évszázaddal később megalapozták a korszerű járványtant; Ehrlich és Fleming semmit sem tudott a baktériumok szaporodásának kémiai gátlásáról, amikor kidolgozták az antibiotikus kezelések elméletét és gyakorlatát. Ezért Ewald professzor fontosnak tartja, hogy a tudomány túllépjen az építőkocka-szemléleten. Az egyik jó megközelítésnek tartja a betegségek evolúciós szemléletét. A törzsfejlődést figyelembe vevő magyarázatok végső soron genetikai okokon alapulnak. Elfogadva az evolúciós elmélet következményeit, az orvosi kutatások előrehaladását és a felgyülemlett bizonyítékokat, Ewald professzor arra számít, hogy az elkövetkező ötven évben a gyakori és különösen súlyos károkat okozó betegségek esetében – ide sorolja az ízületek elmeszesedését, a cukorbajt, az Alzheimer-kórt, a rák legtöbb fajtáját és a termékenységi problémákat – elfogadottá válik, hogy fertőzés okozza.

Különösen mélyen gyökerezőnek tűnik a professzor szerint a rák fertőző eredetével szembeni általános ellenállás. Az ellenkezés azért meglepő, mert a kutatóorvosok az emberi rosszindulatú daganatok 15-20 százalékában már elfogadják a fertőzéses eredetet (szemben a huszonöt évvel ezelőtti, nem egészen egy százalékkal), miközben alig ismernek arra példát, amikor a fertőzéses eredet bizonyosan kizárható (kevesebb mint öt százalék). Az emberi rák fertőzéses eredetéről dúló háború már 1910 óta tart, amikor kimutatták, hogy bizonyos vírusok csirkéken rákot okoznak. A legharcosabb fertőzésellenességet képviselő kutatók az 1970-es évek végén győztesnek kiáltották ki magukat, amikor kimutatták az onkogének és a nem fertőző karcinogének hatását, és ezzel elfogadható mechanizmust tudtak felmutatni a betegség kiváltó okaként. Később lassan visszavonultak.

A szakemberek hagyományos érdekei sok lelki betegség esetében, például a skizofréniában és a mániás depresszióban is késleltetik a fertőzéses eredet elfogadását. A visszatartó hatás mellett az is közrejátszik, hogy a lelki betegségek sajátosan emberi jellege megnehezíti a fertőzéses eredet kísérleti igazolását. Mert hogyan győződjenek meg arról, hogy a kísérleti egérnek hallucinációi vannak, paranoiás, depressziós vagy mániás? A professzor optimista a skizofrénia fertőzéses eredetének elfogadását illetően, mert a járványtani összefüggések nagyon határozottan erre engednek következtetni. Felismerhető például, hogy a skizofréniát valamilyen születés előtti vagy újszülöttkori fertőzés okozhatja, ami télen vagy kora tavasszal éri el tetőpontját. Egy közelmúltban napvilágot látott tanulmány szerint például a skizofréniás betegek 42 százalékában sikerült kimutatni a Toxoplasma gondii agyparazita jelenlétét, míg az egészséges emberekből álló kontrollcsoportban ugyanez az arány csak 11 százalék volt. A skizofrénia fertőzéses eredetének kérdését ma már komolyan mérlegelik azok a szakemberek is, akik egy évtizeddel ezelőtt még elvetették volna az ötletet.

Az elkövetkező ötven évben a fertőzés által kiváltott krónikus betegségek elleni vakcinák fejlődése szorosan követni fogja a megfelelő kórokozók felfedezését. Ha valamely kórokozó nem különösen hajlamos a mutációra, akkor az oltóanyag különösen hatékony lesz. Ezért arra számítanak a szakemberek, hogy a DNS-vírusok – mint például a papillómavírus – sokkal könnyebben lesznek oltóanyaggal kezelhetőek, mint az RNS-vírusok, például a HIV-vírus.

A fertőző betegségek esetében különösen fontos az evolúciós okoknak, a fertőzőképesség evolúciójának a felderítése. Mi okozza egyes paraziták jóindulatúvá, mások halálos veszélyt jelentővé fejlődését, míg a legtöbb valahol a két szélsőség között marad? Napjainkban egy egész világ figyeli a madárinfluenza vírusának változását, mert világméretű katasztrófát okozna, ha kialakulna egy emberről emberre terjedő mutáns. Ha képes lesz az orvostudomány irányítani a kórokozók evolúcióját, az életveszélyes változatokat jóindulatúvá alakíthatják. Eldöntetlen még a kórokozóknak az antibiotikumokkal szembeni ellenállása. Minél inkább jóindulatú a kórokozó, annál kevésbé elterjedt az antibiotikumok használata és ennek következtében annál kevésbé fejlődik ki az antibiotikumokkal szembeni ellenállása. Ha szabályozni tudják majd a fertőzőképesség evolúcióját, akkor az antibiotikumokkal szembeni ellenálló képességet is befolyásolhatják.

Mi az, ami Ewald professzor szerint nem fog megtörténni a következő ötven évben? Az újonnan felbukkanó és az egész Földön végigsöprő, borzalmasan pusztító új betegségek felbukkanása feletti aggodalmak ellenére bizonyos lehet az emberiség abban, hogy az AIDS-hez hasonló világméretű járvány legfeljebb egy lesz, de inkább nulla. Jóval több mint 50 éve folyik az emberiség világméretű keveredése, ami napjainkban egyre gyorsul. Ennek a keveredésnek mostanra napvilágra kellett volna hoznia a világ bármely részén rejtőzködő kórokozókat. Az AIDS-járványt példaként véve kutatók figyelmeztetnek arra, hogy esetleg más vírusok is hasonló fenyegetettséget jelentenek, bár a legtöbb esetben világjárványról azért sem lehet szó, mert nincsenek meg hozzá a vírus igényelte feltételek.

A valós veszélyt azok a kórokozók jelentik, amelyek már most köztünk léteznek és gyilkolnak bennünket, vagy legalábbis már kifejlődtek ilyen irányú képességeik. Ha a krónikus betegségek fertőzéses eredetére vonatkozó bizonyítékok jelenlegi helyzetét vesszük alapul, akkor elmondhatjuk, hogy szörnyű, világméretű fertőzések pusztítják az emberiséget: a szívroham, a szélütés, az Alzheimer-kór és a rák. Hogy igaza lesz-e Paul Ewald biológusnak, azt azok fogják megtudni, akik ötven év múlva élnek; tőle már nem lehet majd számon kérni a jóslatot.