Fotó: Chuang Zhao
Hirdetés

Ez az emberfaj a legközelebbi evolúciós rokona lehet a modern embernek az eddig ismert ősemberek közül, mint a neandervölgyi vagy a Homo erectus – olvasható a BBC News honlapján.

A Homo nem eddig fellelt koponyafosszíliái között ez a legnagyobb koponya, amelynek a kutatók a Homo longi, azaz sárkány ember nevet adták. Ez a csoport mintegy 146 ezer éve élt Kelet-Ázsiában.

Még 1933-ban bukkant a leletre egy híd építésekor egy építőmunkás az észak-kínai Hejlungcsiang tartományban lévő Harbinban, ám kútjában elrejtette és csak halála előtt árulta el létét hozzátartozóinak. Ők hívták fel a tudósok figyelmét a fosszíliára.

A The Innovation című folyóiratban publikált tanulmányok egyik szerzője Chris Stringer professzor, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa, az emberi evolúció egy vezető szakértője elmondta: ez az egyik legfontosabb felfedezés az emberi fosszíliák tekintetében. Ez az emberiség egy különálló ága, amely nem a modern emberré válás útján volt, hanem egy hosszú, különálló ágat képviselt, amely abban a térségben fejlődött több százezer évig, majd kihalt – magyarázta.

Korábban írtuk

A kutatók szerint a felfedezés átírhatja az emberi evolúció történetet. Elemzésük szerint a faj jóval szorosabb rokonságban állt a Homo sapiensszel, mint a neandervölgyi ember.

„Rég elveszett testvérvonalunkat találtuk meg” – mondta Ni Hszi-jün, a Kínai Tudományos Akadémia professzora.

Fotó: Chuang Zhao

A koponya hatalmas az emberi fajokhoz tartozó átlagos méretű koponyákhoz képest, agya viszont nagyjából hasonló nagyságú.

A sárkányembernek nagy, szinte négyzetalakú szemgödre volt, sűrű szemöldöke, széles szája és hatalmas fogai. Ez az egyik legteljesebb ősember fosszília, amelyet valaha találtak – tette hozzá.

A kutatók szerint 50 év körüli férfié lehetett, aki erőteljes testalkatú és kemény ember lehetett. Életmódja nem ismert, mivel a koponyát elhozták megtalálási helyéről.