Amíg a magyarok elértek a Kárpát-medencébe, több olyan területen megtelepedtek, ahol a régebben ott élő népektől szavakat, szokásokat, újabb növényeket, állatokat és gazdálkodási módokat vettek át. De sohasem gondoltak arra, hogy bárhol is új hazát keressenek maguknak. Pontosan tudták, hogy a Kárpát-medencében valaha élt hunok is ázsiai népek voltak, de ugyanúgy az előttük járt más türk (török) népek is (szkíták, szarmaták, avarok). Óriási területet bejártak, kiváló harcmodorukkal mindenütt tekintélyre tettek szert.

Nem űzte őket nyugat felé senki és semmi, egyszerűen a jussukért jöttek a legnyugatibb ázsiai sztyepre, a Magyar Alföldre, majd tovább. Harc nélkül, kisebb csetepatékkal az itt élő népek elismerték őket olyan harcosoknak, akikkel, ha megférnek, megvédik őket a nyugati rabló germán hadaktól. Így is történt, a magyarság elismert uralkodó nemzet lett a Kárpátok koszorújában, sőt azon is túl.

Tovább nem szándékoztak menni, mert az a földrajzi és éghajlati környezet nem felelt meg ősi életmódjuknak, nagyállattartó, földműves életüknek. Kultúrájuk is magasabb volt a környező népekénél, így inkább tőlük vettek át szokásokat, mint fordítva.

Ez a változás természetesen nem tetszett a magyarságot leigázó későbbi nagyhatalmaknak, ezért nemzeti identitásunkat megtörendő új történelmet, főleg őstörténetet írtak nekünk. A többit a mítoszok világába űzték, dokumentumainkat, leleteinket elvették, megsemmisítették, félremagyarázták.

A szomorú az, hogy 2011-ben is itt tartunk. Ezért kell kisebb nyilvánosság előtt, a sajtó elhallgatásával, az osztrák és szovjet elnyomást, a hazai diktatúrát képviselő intézmények, kutatók, tudósok ellenében újra fölépíteni igaz őstörténetünket.

A Miskolci Bölcsész Egyesület idén nyáron tartotta a XVI. Magyar Őskutatási Fórumot. Sok neves előadó, komoly szakemberek mondták el eredményeiket. Az egyik érdekes előadást a Németországban élő Cemalettin Özdemir történész tartotta „A Turáni ősnépek egymásra találása a XXI. században” címmel. A másik török előadó – Ibrahim Uzul – Rákóczi Ferenc rodostói emlékezete címmel beszélt a Nagyságos Fejedelemről. Az előadások szünetében Cemalettin Özdemir elmondta, hogy Nürnbergben saját pénzén megalakította a Medina Egyesületet, berendezett egy múzeumot, ahol a turáni népek viseleteit gyűjtötte össze. Sőt az idén október 28-án nagyszabású konferenciát és viseletbemutatót tartottak Nürnbergben, ahová szeretettel meghívták és elvárták a magyarokat is.

Gondolható, mit éreztek a konferencia magyar résztvevői. Turáni ősnépek egymásra találása Európában! Nem kitalálva, lekertészákosozva, agyagba döngölve, disznóknak titulálva e nagy kultúrájú, szabadságra, függetlenségre vágyó népek (oszmán törökök, özbegek, kazakok, karakalpakok, ujgurok, magyarok és ki tudja hány más nép) öltöztek be a szivárvány minden színében tündöklő, soha nem látott ruhákba.

A színpadon 148 viseletet hordó ember, férfiak, nők, gyermekek vonultak át. A német közönség és az ott élő turáni népek, meg akik eljöttek az eseményre, örömmel fogadták a történéseket.

A „turáni” név nem jelentett szitokszót, nem volt fasiszta felhangja, nem zártak börtönbe érte senkit, inkább érdekes, soha nem ismert kultúrát hordozó népeket tiszteltek bennük.

Hazánkat a Miskolci Bölcsész Egyesületben certifiációt szerző Fazakas Árpád, felesége Tavaszy Ilona, valamint Németországban élő fiuk, Fazakas Árpád és a magyar, de ott élő menyasszonya, Löscher Orsolya képviselte. Öltözetük a legszebb volt.

Fazakasné Tavaszy Ilona a viseletek jelképrendszerével foglalkozik, így sokat tudott mondani a konferencia résztvevőinek. Igen érdekes története van az Orsolya által viselt díszmagyarnak, ami eredetileg Badiny Jós Ferenc, korábban az Egyesült Államokban élő, majd hazatért neves őstörténet-kutató feleségéé, Ilonka nénié volt.

A viseletek bemutatója színpadon zajlott. Tavaszy Ilona kalotaszegi idős asszony, Orsolya pedig fiatal lány öltözetét viselte. Egy-egy jellegzetesebb motívum jelentését is elmagyarázták a hallgatóságnak.

Nagy tetszést aratott az a hagyomány, hogy a magyar szokásoknak megfelelően életkor szerint más-más ruhát hordhat a csecsemőtől kezdve idős korig a nő és a férfi; ettől is olyan változatos és színes a magyar népviselet, sőt a ruháról szinte az egész sorsuk leolvasható.

Ifjabb Fazakas Árpád székely, szürke, fekete zsinóros posztókabátot vett föl. Fazakas Árpád egy gyönyörű zöld díszes „bújkába” bújt, így belekóstolhatott a közönség az Európa közepén élő, keletről érkezett magyarság ízlésvilágába, hagyományőrzésébe.

Törökország területéről bemutatkoztak az ottani népek, az egyes néprajzi egységek a viselet mellett zászlóikat is fölvonultatták. Természetesen nagy taps közepette a magyar trikolór is a színpadra került.

Csak említés szintjén: jöttek gagaúzok, kozákok, kirgizek, tatárok, csuvasok, kunok, özbegek, kazakok, türmenek, anatóliai törökök és mások. De a magyar honfoglalás előtti díszes ruhák is az est fényét jelentették; utóbbit a magyar testvériséget hirdető és ápoló törökök mutatták be, László Gyula rekonstrukciója alapján.

Ha a felsorolásban olyan népnevet ismer föl a tájékozott olvasó, ami elvileg nem tartozna a turáni népek közé, ne csodálkozzon: ez volt az első olyan esemény, ahol Európában belső-ázsiai és közép-ázsiai, magaskultúrájú népek bemutatkoztak. Arról a hatalmas birodalomról, amely a Kárpát-medencétől Ázsia szívéig terjedt, eddig ilyen szinten szó sem esett, egy hamis, hazug európai kultúrpolitika okán.

Ehhez képest jövőre hazánkban a X. Finnugor Világkongresszus kerül megrendezésre, ami ugyan szép, de nem lehetne egyszer Magyarországon a turáni népek kongresszusát is megszervezni? Meddig ülnek még fordítva a lovon szakembereink és politikusaink? Mert őszintén: mi közünk a finnugorokhoz, azon kívül, hogy egy lejárt, mesterségesen előállított rokonságot erőltet?

Ideje lenne bemutatkozni a világnak a magyarság igazi, egyedülálló kultúrájával. Talán inkább erre kellene pénzt költeni és még önbecsülésünket is növelné.

A következő évre a bemutatót rendező Cemalettin Özdemirt és Ali Nikat Kocot meghívták Erdélybe, hogy kutatásukat teljesebbé tegyék; meglátogatják a csángókat is. Meglátogathatnák egyszer Magyarországot is. Szégyen, hogy a XXI. században először Németországban nevesítették a turáni népeket, holott a magyarság ezeknek a népeknek a zászlóshajója, küldetéshordozója. A múltat azonban nem lehet végképp elsöpörni.

Hankó Ildikó