a: szerkezeti elem, b: ék, c: ásóbot, d: hasított rönk, e: kúpos darab vágási jellel (a függőleges fehér vonalak hossza 10 cm)
Hirdetés

Az egymáshoz illesztett rönköket egy egyértelműen tudatosan kivájt bemetszés köti össze. Efféle struktúrának eddig nem találták jelét sem az eurázsiai, sem az afrikai paleolitikumból. Jelenlegi tudásunk szerint a különféle, táplálékszerzésre és vadászatra szolgáló, fából készült eszközök nagyjából 400 ezer esztendővel ezelőtt jelentek meg Európában, Kínában és Afrikában. A legrégebbi faépítmény azonban sokkal későbbi, körülbelül Krisztus előtt 9000-ből való. Ehhez képest óriási ugrás az 500 ezer év. A kalambói lelet azért különleges, mert eddig nem tudtunk róla, hogy voltak-e a korai embereknek megfelelő technikai ismereteik ahhoz, hogy nagy méretű fadarabokat összetett építményekhez használjanak fel. Ezért a tudósoknak teljes egészében újra kell gondolniuk a fa mint alapanyag alkalmazásának történetéről alkotott eddigi elképzeléseiket.

Balról jobbra: egy középső bevágás helye az előbbi rönk oldalnézetében, formázási jelek a bevágásban és a bevágás szélén (a–k), a bevágás oldalnézetében az ellenkező oldalról. A jobb oldali képen a rönk felső felülete, illetve a rönk három része (1–3) látható, amelyeket repedések választanak el egymástól. A fehér nyilak jelzik a fazetták formálásának helyét a rönk oldalain és a felső felületén

A kutatócsoportnak a kalambói leletekről a Nature című szaklapban szeptember második felében publikált tanulmányából kiderül, Afrikában a legkorábbi, a famegmunkálásra utaló közvetett bizonyítékok a mintegy két és fél millió évvel ezelőtt kezdődő és közel 12 ezer évvel ezelőtt véget érő kora pleisztocén korból származnak, tényleges, fából készült tárgyakat pedig ugyanennek a korszaknak egy későbbi időszakából fedeztek fel. A Kalambo-vízesésnél folytatott kutatások során 2019-ben azonban négy különböző területről öt különböző megmunkált fatárgyat találtak.

A két, egymásba illesztett farönk minden bizonnyal valamiféle építmény – esetleg fatároló vagy éppen ücsörgő – része lehetett, amit a jelenlegi feltételezések szerint a mai kortól 700–200 ezer évig terjedő időszakban élő Homo heidelbergensis nevű ősünk alkothatta meg. Vagy más. Tény, hogy a modern ember körülbelül 200 ezer évvel ezelőtt jelent meg, így a mostani 500 ezer éves leletek messzemenő következtetésekre adnak lehetőséget.

Az alsó rönk áthalad a felső rönkbe vájt központi bevágáson, és túlnyúlik azon. Az egység felülnézeti rajza (balra) és az ásatási kép. A számok a centiméterben megadott távolságra vonatkoznak

A kőből vagy csontból készített eszközökkel szemben fatárgyak ritkábban bukkannak fel a régészeti feljegyzésekben, hiszen azok jóval könnyebben sérülnek, esnek szét és bomlanak le, amitől még különlegesebbnek tekinthetjük ezeket a leleteket, ráadásul az eddig feltételezettnél komolyabb technikai tudásról tanúskodnak.

– A lelet megkérdőjelezi mindazt, amit a fejlett, kifinomult viselkedéssel kapcsolatban feltételezünk – nyilatkozta a Science News tudósítása szerint Larry Barham régész. – Számomra az, hogy ezek az emberfélék egy helyen telepedtek le, és ott megváltoztatták a környezetüket, bizony igen kifinomult cselekvést jelez.

Korábban írtuk

A régész hangsúlyozta, szerinte a „kőkorszak” kifejezés a leletek ismeretében már nem is megfelelő leírása ennek az időszaknak, hiszen a fát minden bizonnyal sokkal gyakrabban használták, csak éppen az elképesztően hosszú idő elteltével erre vonatkozó bizonyítékok mindeddig nem bukkantak fel. A mostani felfedezés azért érdemel különös figyelmet, mert a „tárgykészítő-megmunkáló ember” megjelenése az eddigi leletek koránál 250-300 ezer évvel régebbre tolódott, azaz könnyen lehet, hogy az emberi civilizáció fejlődésének folyamatát is át kell gondolni.