Pontos célját a kutatásnak részletesebben nem ismertették, pedig a nemzet néhány igen értékes és tisztelt ereklyéihez nem nagyon nyúlnak, hacsak nem merül föl valami komoly ok, például annak épsége kerül veszélybe.

A szentek ereklyéinek gyűjtése, adományozása különösen a középkorban volt szokásos, és igen nagy megtiszteltetésnek számított – még most is így van –, ha valamelyik szent testi ereklyéjét, ruháját vagy egyéb tulajdonát ajándékozzák valamelyik egyháznak. Az ereklyék jó részét egy-egy templom alapításához adják, hogy védelmébe ajánlják az egyházat és híveit.

Jómagam is ajánlottam föl három első osztályú testereklyét templom alapításához. Kettőt Rómából kaptam hitelesítő levéllel együtt; Maximilián Kolbe szakállából néhány szálat, Szent Erzsébet csontereklyéjéből pedig egy kis darabot, majd Pozsonyból egy magyar mérnök halála előtt rám bízott egy kis darabot Szent Margit csontjából szép, gyönggyel kirakott kis ezüst ereklyetartóban.

Évtizedekig őrizte a mérnök úr a nekünk magyaroknak oly fontos Árpád-házi szűz véletlenül megmaradt testereklyéjét. Akkor talált rá, amikor a pozsonyi klarissza apácákat a kommunisták elhurcolták, a kolostorban talált holmijukat pedig kidobálták. A mélyen vallásos mérnök úgy vélte, hogy az ereklye az anyaországban biztosabb helyen lesz. Mi átadtuk Bábel Balázs érsek úrnak, akinek szándékában állt Szent Margit tiszteletére templomot építeni. A lényeg, hogy Pozsonyból az anyaországba került a féltett ereklye.

Szent László hermájával és testereklyéivel korábban is foglalkoztak kutatók, elsősorban a műremek megvédése okán, de a csonthoz nem nyúltak, miután a szentek testereklyéinek vizsgálata komoly indok nélkül nem volt szokásos. A Szent László-koponyaereklyét utoljára 150 évvel ezelőtt vették ki, amit bizonyít Simor János győri püspök viaszpecsétje az ereklyetartó tokján.

Hogyan került Győrbe a lovagkirály fejereklyéje? Szent László mint Árpádházi király személyében testesítette meg a harcos nomád férfieszményt és az európai lovagideált. Az ő műve volt Erdély végleges integrálása az ország testébe, ő telepítette át a nyugati gyepüket őrző székelyeket a keleti határszélekre, ezért is volt szükség a váradi prépostság megalapítására, illetve a Szent István által alapított bihari püspökség áthelyezésére Váradra.

A prépostságot I. László király 1091-ben alapította Szűz Mária tiszteletére. A király 1095. július 29-én, 55 éves korában hunyt el a felvidéki Nyitrán. A júliusi rekkenő hőségben nem merték kérése szerint a váradi székesegyházba vinni, ám az ugyancsak általa alapított somogyvári bencés apátság közelebb esett.

A Szent Egyed tiszteletére épített templom 60 méter hosszú és 24 méter széles volt, háromhajós, három apszisos, félköríves szentélyzáródású, két toronnyal.

Szent László első nyughelyét Bakay Kornél régész és tárta föl és azonosította. Hogy mikor vitték át Váradra a királyi testet, csak közelítőleg lehet tudni, talán 1180-ban, de más adatok is ismertek.

A szentté avatást III. Béla király kérte II. Celesztin pápától 1192-ben. Sírját a procedúrára még abban az évben felbontották és akkor már Váradon volt. A kiemelt testet bíborszínű, nehéz selyembe takarták és gazdagon aranyozott ezüstkoporsóba fektették. Fejére drágaköves koronát helyeztek, kezébe arany királyi pálcát adtak. A fényes ravatalt Dénes mester készítette el, akit ezért a király fölszabadított a szolgaságból. Ez alkalommal választották le a fejet és a karokat a testről.

Az első díszes fejereklyetartó mellszobrot (hermát) 1192–1300 között készítették, amibe az állkapocs nélküli fej került, ugyanis a források tudnak egy külön állkapocs-ereklyetartóról is. Hogy nemcsak a fejet és a karokat választották le, azt egy írott emlék sejteti, amely szerint 1219-ben a Hernád-völgyi Közép-Némediben épült kápolna fő ékessége egy gazdagon díszített tartó volt, benne Szent László egyik ujjperce. A test többi részét tumba alakú, körüljárható síremlékbe temették, föléje oszlopokon nyugvó baldachin borult. Helye a főoltárral szemben lehetett.

A tatárjárás nem kímélte Váradot sem, bár a károkat viszonylag hamar kijavították. 1406 körül tűzvész pusztított a templom sekrestyéjében, a fejereklyetartó ugyan elpusztult, „de a koponyarészt még füst sem érte”. A második, ma is meglévő ereklyetartót ezután készítették. 1443-ban földrengés döntötte le az egyház keleti tornyait, elpusztult a sekrestye is, a szentélyt is kár érte. Szent László sérült síremlékét krakkói mesterek állították helyre.

Ezt követően már János- és Ferdinánd-párti főurak összecsapásai és az előrenyomuló törökök fenyegették Váradot 1526-tól. Fráter György megerősítette ugyan a várat 1541-ben, de meggyilkolása után az egyház szerepe csökkent, katonai szerepe nőtt a Szűz Mária-bazilikát is védő várnak. 1565. június 22-én a váradi protestáns kapitányok és híveik szétdúlták a király nyughelyét.

Szent László kápolnáját Izabella királynő és János Zsigmond csapatai feltörték, csontjait kidobálták a szarkofágból. Később Báthori István katonái 1581-ben tüzérségi raktárrá alakították az egyházat. Kétszeri ostrom és több földrengés hatására a templom szentélye megsemmisült, tetőzete beomlott, köveit a vár erősítésére hordták szét. Ezzel bekövetkezett a bazilika teljes pusztulása. I. Rákóczi György 1638-ban a maradékot „fenekestől felforgatta”, amikor királyi szarkofágra talált. Szent László vagy Luxemburgi Zsigmondé lehetett.

Szent László ezüstkoporsóját a pénzsóvár Rákóczi György vihette el, a koronát is, a megmaradt csontokat pedig fakoporsóba tette és visszahelyezte az eredeti helyére. II. Rákóczi György az utóbbira 1651 táján rátalált és az ereklyéket (csontokat) az ott lévő katolikus urakra bízta, akik valószínűleg a Királyfia-bástyába rejtették el. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a székesegyház helyére palotát építtetett magának. A törökök 1660-ban foglalták el Váradot, és ami még megmaradt, azt is szétdúlták. A töröktől való visszafoglalás után 1692-ben a jezsuiták azonnal keresni kezdték a királyi sírokat, de a székesegyháznak nyomaira sem leltek. (Ott nyugodott I. Károly második felesége, Beatrix, az 1395-ben elhunyt Mária királynő, az 1437-ben elhunyt Luxemburgi Zsigmond, de akár Kun (IV.) László is.)

Néhány adat a hermáról. Mivel László szentté avatása 1192-ben, III. Béla uralkodása alatt történt, a király arcára már nem emlékeztek, de a néphitben élt a király – III. Béla – XVI. században lejegyzett markáns megjelenése: „Rangodban ékes, termetben díszes, vállodtul fogva mindenkinél magasabb…” – írták róla.

Érdekes megfigyelést tettek kutatók, amikor 1972-ben Árpás Károly szobrászművész, régészeti rajzoló, dr. Kiszely István antropológus segédletével elkészítette III. Béla és felesége, Antiochiai Anna arcrekonstrukcióját.

Árpás kiválóan értett az anatómiához és vérbeli művész volt. Az 1967-ben felnyitott III. Béla és neje szarkofágjából kivett ép koponyákról másolatokat készítettek; erre szerkesztette rá Árpás az általa kidolgozott anatómiai módszerrel az izmokat és a bőrt, egy korabeli hajviselettel élővé téve a szobrokat, amelyek kiállításba kerültek a többi Árpás-féle arcrekonstrukcióval együtt (külföldről is sokan felkérték erre a munkára). A döbbenetet az okozta, hogy a III. Béla-portré egyezést mutatott a herma arcával. Ez nem lehetett véletlen, mert a szentté avatás III. Béla uralkodási ideje alatt történt, és akkor már nem emlékeztek Szent László arcára, így feltehetően az akkor uralkodó királyról mintázták a herma arcát.

A most kivett Szent László-koponyát látva, valóban nem az ő arcát jeleníti meg a mellszobor. Az eredeti hermán keresztes korona volt, amelyet 1370 táján átalakítottak és sodronyzománcos melldísszel, valamint négylombú koronával egészítettek ki. A nyak megújítása és a mai tízlombú korona 1600-ban Napragyi Demeter püspök rendeletére készült (ezt látjuk a Képes Krónikában ábrázolva).

A herma az 1665. évi dúlás évében protestánsok kezébe került, az ecsedi várba, ahonnan Napragyi Demeter erdélyi, majd győri püspök váltotta ki. A török elől először Gyulafehérvárra, majd Pozsonyba menekítette az ereklyét, végül győri püspöksége idején magával vitte Győrbe. Innen 1683-ban a török elől Sopronba, Bécsújhelyre, Borostyánkővárába, Lékára vitte, majd Kőszegen keresztül került ismét vissza Győrbe, így 1700-tól ismét ott teszik ki tiszteletre.

A nagyváradi püspök folyamatosan kérte a herma visszaküldését, de csak a váradi káptalan kapott egy kis csontocskát a koponyacsontból, amely számára új hermát készítettek. Simor János győri püspök az 1800-as évek végén Aradi Lippert József műépítész tervei alapján a Hédervári-kápolnát felújíttatta, és a herma számára ereklyeoltárt készíttetett; ott őrzik ma is a tisztelt ereklyét.

Nem tudom, mit óhajtanak tenni a vizsgálat eredményeivel, mert a herma sorsát eddig is ismerték. Csak nem akarják az összes ereklyét végigszondázni? Már újabb terv is van, amit a Keresztény Élet katolikus hetilapban közöltek. Mosonmagyaróváron Szent Krisztina és Szent Augustus ereklyéit vonják vizsgálat alá, ami az ereklyék megóvását szolgálja.

A két szent ókeresztény vértanú volt, VI. Pius ajándékozta az ereklyét, jegyajándékként Habsburg Mária Krisztina és Albert Kázmér esküvőjére. Szent László arcrekonstrukcióját el lehetne készíteni számítógéppel is. A számítógépes módszer azonban nem olyan élő, mint az Árpás Károly által használt anatómiai módszer, ahol az izmokat több rétegben szerkesztik rá a koponyára. Ilyen a III. Béla arcrekonstrukciója is.

Mindenesetre már az is valami, hogy az eddig ebek harmincadján lévő Árpád-házi királyok más magyar királyok és hozzátartozók maradványairól egyáltalán szó esik. Csak ne ártsanak nekik.

(hankó)