Jézus külső megjelenése

Az Atya tervében úgy szerepelt fiának feladata a világ megváltására, hogy ugyanolyan földi életet járjon be, mint a korabeli emberek. Fiatal, tiszta nőt választott anyjául, támaszként a kis család mellé pedig idősebb, kétkezi munkást, Józsefet, az ácsot állította, aki Mária jegyese volt. Mivel Jézus biológiailag nem kötődött senkihez, mert Mária szűzen szülte, a hitelesség kedvéért az Atya olyanná alkotta, mint azok az emberek, akik akkoriban a szülőföldjén éltek, vagyis a galileai átlagos férfiak. Érdekes, hogy ennek ellenére sohasem ábrázolták – a legkorábbi freskókon sem – közönséges embernek. Inkább görög és római istenek méltóságos módján, később hosszú köntösben, földöntúli ragyogással, komoly arccal jelenítették meg. Egyedül keresztre feszítésekor látható arcán az emberfeletti kín, amit a szent lepel megőrzött számunkra.

A fő kérdés tehát az: milyenek voltak az emberek kétezer évvel ezelőtt Galileában? Zsidók laktak azon a vidéken, akikhez sok bevándorló érkezett. A lakosság képe így nagyon tarka volt. Hosszú idő telt el, amíg az Arab-félsziget népeinek letelepedéséről és nyelvéről valami biztosat össze tudtak rakni az európai országok. Krisztus előtt a IV. évezred kezdete előtt a Tigris és az Eufrátesz völgyeit a sémi babilóniaiak foglalták el (akkádok, asszírok, kaldeusok). Szíria területét Krisztus előtt 2500 körül az amoriták, a kánaániták és a föníciaiak, végül 1500 körül az arámiak szállták meg. Palesztina területén a zsidók telepedtek le. Nyelvükkel – a héberrel, az arabbal és az arámival – már a XVI. század óta foglalkoztak Európában. A közöttük lévő rokonságot előbb a nyelvészek, majd az antropológusok ismerték fel. A sémi szó a bib­liai Sémtől, Noé egyik fiának nevéből származik. A hagyományos magyarázat szerint tehát a sémik Noé idősebb fiának leszármazottai. Hogy hol volt a sémi népek (az arabok és a zsidók) őshazája, az vitatott. Az egyik nézet szerint Kelet-Afrikában, egy másik szerint Arábiában. A nagy sémi népcsoportok közül utolsónak az arabok jelentek meg.

A fentebb említett népek letelepedési helye azért fontos, hogy megismerjük egy átlagos korabeli férfi fizikai megjelenését. A nagy történeti keveredések, a más népekkel való együttélés miatt egyetlen közösségre sem tudjuk fenntartás nélkül rámondani, hogy a Krisztus utáni I. századi palesztinai térség egyetlen és kizárólagos reprezentánsa. Az ősi keleti zsidók átlagos termete viszonylag alacsony volt, színkomplexiójuk sötétebb, szőkék nem találhatóak köztük. A fej közepes vagy kis mértékben rövid, arcuk és orruk keskeny, orruk hajlott „sémi” orr – különösen Kis-Ázsiában, Szíriában és Mezopotámiában. Érdekes csoport az észak-etiópiai falasa zsidók (fekete zsidók), akikben már megtalálhatóak a negrid jellegek is. Elképzelhető, hogy az említett színes embercsoportokból nehéz volt kiválasztani olyan egyént, aki az átlagot képviselte.

Galileában, ahonnan Jézus származott – úgy is hívták, kicsit megalázó módon, hogy „a galileai” – alig voltak már zsidók. A területet a legkülönbözőbb bevándorlók lakták. Legnagyobb városa Názáret volt, bár több kutató azt is megkérdőjelezte, hogy ilyen nevű település abban az időben egyáltalán volt-e. A beözönlött betelepülők más nyelveket is beszéltek, olyannyira, hogy Jézus és tanítványai beszédjén is észrevették azt a jellegzetes akcentust, ami a Galileából jövő embereket jellemezte.

Jézus Máriával és Józseffel a galileai Názáretben élt. Itt történt az angyali üdvözlet, itt tanított a gyermek Jézus az imateremben (nem zsinagógában). Itt történtek csodás gyógyításai, innen indult Mária és József az összeírásra Betlehembe, Júdea tartományba, és ott született Jézus egy barlangszerű, állatoknak készített fedett helyen. Kis kerülővel tértek vissza Názáretbe. József ácsműhelye egy kőbe vájt sziklában volt, sőt, a lakásuk is ott volt mellette. Galilea alatt feküdt Szamária tartomány, az alatt pedig Júdea. Ez a három tartománya volt Izráelnek. Mivel kevés eredeti zsidó élt Galileában, pogányok Galileájának is nevezték. A makkebeusok lázadása idején telepítették át a zsidókat (Makkabeus Simon) Júdeába.

Jézus is Galileában kezdte meg küldetését. Itt lépett a nyilvánosság elé, harmincéves kora körül. Keresztre feszítése és feltámadása után kezdték ábrázolni Jézus életbeli megjelenését. Az egyik legkorábbi a Dura-Európosz romvárosból ismert 235-ből, a szíriai sivatagban (pusztában) egy keresztény imaház freskójáról. Címe: A béna meggyógyítása. Haja a freskón göndör, tunikát és szandált visel. Ez a hely egyben a legkorábbi keresztény templom is, amit lakóházból alakítottak ki (233–256 között). Ami az ábrázolásokban közös volt, hogy sohasem mutatták Jézust emberként. Legkorábbi ismert izráeli képét a VI. században festhették, amelyen már rövidebb, göndör hajjal látható. Az ábrázolások is változtak. A világ különböző kultúrái úgy szerették volna láttatni, mint aki közülük való.

Az újkori ábrázolásokon hitelességre törekedve minden olyan ismert adatot fölhasználtak, amely a zsidók által érintett területeken fellelhető volt. Joan Taylor 2018-ban megjelent könyvében régészeti maradványokat, történelmi szövegeket, ősi egyiptomi temetkezési ábrázolásokat használt fel. A fő kérdés számára az volt, hogy milyen volt a zsidók külső megjelenése 2000 évvel ezelőtt. Egy akkori átlagos férfi 166 cm magas lehetett.

A nyugati kultúrák ábrázolásai szerint Jézus – összegezve az előző elképzeléseket – hosszú hajat hordott, ami középen választva hullámosan omlott vállaira. Színe barna vagy szőkésbarna, szakállt is viselt, szeme barna, ritkán átható kék. Bőre sötétebb volt, és hosszú ruhában járt.

A BBC 2012-ben mutatott be többrészes dokumentumfilmet Jézus arcrekonstrukciójáról, ami etnikai karakterológián és korai Jézus-ábrázolásokon alapult. A digitális rekonstrukció egy sötét bőrű, szakállas, rövid hajú férfi arcát mutatta be; szeme zöldes, szemöldöke vastag, szeme kerek, szája vaskos, orra rövid, tompa végű. Tekintete bamba-bárgyú, arca viszonylag széles, telt, rövid. Amiben biztosak lehetünk: ilyen nem volt. Ez a portré az élő Jézus megcsúfolása, közelebb állt egy ősemberhez, mint egy értelmes emberhez.

Az egyetlen, Jézus korából származó, élettelen testét érintő, hitelesnek elfogadott ereklye a szent lepel vagy torinói lepel. Olasz szakemberek a rajta lévő személy háromdimenziós lenyomata után készítették el a rekonstrukciót. Eredmény: 1,8 m magas, hosszú hajú, vékony és izmos testű. Közel áll azokhoz a képekhez, amelyeket nap mint nap láthatunk. Az olaszul L’uomo della Sindone (A lepel embere) című rekonstrukció egy keresztre feszített, sokat szenvedett embert mutat. Kínjában különböző testi váladékok kerültek a gyolcslepelre.

Jézus életének rövid, de fontos állomásaiból kiderül, hogy a legfontosabb kérdés az lehetne, a Galileában élő emberek milyenek voltak kétezer éve. Ezzel a fogódzóval egyetlen baj van, hogy ebben a tartományban ősi zsidók nemigen éltek, mint említettük, csak sokféle, nem héber nyelvű pogányok. Így komoly kutatásokat igényel még, főleg történelmileg és nyelvészetileg, illetve fizikai antropológiailag, hogy etnikailag egyáltalán zsidó volt-e Jézus. Honnan jöttek a bevándorlók, milyen nyelvet beszéltek, milyen volt külső megjelenésük? Miért nem fogadták el Messiásnak Jézust a korabeli zsidók? Miért ítéltették halálra szinte őrült gyűlölettel? Miért volt a halál módja a keresztre feszítés, amit zsidókkal szemben nem alkalmaztak?

Ha mégis eltűnődünk azon, hogy milyen volt az Isten Fia a valóságban, akkor legközelebb azok az ábrázolások állnak hozzá, amelyeket a nyugati freskók és festmények kínálnak. Lehetett akár kék szemű is, szőke is, barna, szőkésbarna, de legkevésbé fekete. Van még mit kutatni, de az is lehet, hogy a pontos külső megjelenést sohase fogjuk megismerni, mivel emberi testben megjelenő atyaisteni lélek lakozott benne, amit a föltámadás igazolt. Ez a legfontosabb.