Nyolcmillió éves mocsárciprus-erdő Bükkábrányban

A Kárpát-medence különösen védett éghajlata a földtörténeti korok idején is számos ritkaságszámba menő élőlénynek adott menedéket. Szerencsés esetben hírmondóként maradt belőlük a késői generációk számára is, így rekonstruálhatók a korabeli geológiai, éghajlati, természeti viszonyok. Az őslények kutatói a paleontológusok 125 éve foglalkoznak hazánkban ezzel az érdekes tudományággal. Magyarország kincsesbányája az ősi élőlényeknek, nemrég Bükkábrányban, a lignitbánya területén bukkantak világszenzációnak számító, több méter átmérőjű mocsárciprusok maradványaira.

Ha azt mondjuk, hogy ezek a fatörzsek nyolcmillió évesek, elképzelni sem tudunk ilyen ősi növényeket, főleg, ha a méreteiket is figyelembe vesszük. Az óriási fák maradványai a Bükkábrány szélén működő lignitbánya területén kerültek elő. Amikor a furcsa, kör alakú képződmények megjelentek a meddőtakarítás közben, a durva munkára alkalmas marógépeket felcserélték kis markolókra. A tizenhat fatörzsmaradvány iszapréteg alól bukkant ki, állaga pedig már nem hasonlított fára, hiszen évmilliók alatt a benne levő szerves cellulóz régen elpusztult. A tizenhat fatörzs mindenképpen azt bizonyítja, hogy ezen a területen mocsárcipruserdő volt, valamikor nyolcmillió évvel ezelőtt.

A fák eredetileg 30-40 méter magasak lehettek és valamilyen geológiai esemény menthette meg őket a harmadik évezrednek. A mocsárerdő maradványai közel hatvan méter mélyen voltak a föld alatt. Így csak a bányaművelés következtében kerülhettek ember szeme elé. Jelentőségük azért is olyan nagy, mert ennyi nyolcmillió éves fa egy helyen – mondhatni erdő – nem került elő sehol a világon. Gondot okoz a fák megmentése, ugyanis a napfény és a levegő hatására kiszáradnak, és porrá omlanak szét. Arról nem szólva, hogy nem olcsó mulatság az értékes leletek kiemelése, elszállítása és konzerválása. A szakemberek szerint egy fatörzs mállásának meggátlása két-három millió forintba kerül, így összesen mintegy kétszázmillió kellene a leletmentésre. Szerencsére a Mátrai Erőmű Zrt. eddig csaknem harmincmillió forintot költött a leletek kiásására.

Milyen volt a táj 8-10 millió évvel ezelőtt a Kárpát-medence területén? A földtörténeti korok közül ez az időszak a miocén, a harmadidőszak egyik korszaka, 24-5 millió évvel ezelőtt. A miocént is több időszakra osztják, közülük az egyik a felsőmiocén (10,5-5 millió év). A Kárpát-medencében helyi jelleggel ezt az időt a szarmata, míg a miocént követő pliocént a pannon emelet képviseli. A középső miocén után megszűnt a Kárpát-medencét borító Pannon-tenger összeköttetése a Földközi-tenger elődjével, így létrejött a Pannon-tó. A Kárpátok ívén belül többször megújuló, szigetív jellegű vulkáni tevékenység folyt. Ipolytarnócon – ahová a mocsárciprus törzsét szállítják – állati lábnyomokat temetett be a vulkáni por, ezeket a paleontológusok tárják föl napjainkban.

Közép- és Kelet-Európában különböző területeken kiterjedt mocsarak és lápok alakultak ki és elterjedtek a teljesen víz alatti életmódhoz alkalmazkodó tócsagazfélék (Ceratophyllaceae). A mocsárciprusokat is víz borította, legföljebb a fák teteje állt ki a vízből, aminek az lehetett a következménye, hogy az időnkénti erős hullámzás lassan levitte a ciprusok koronáját és csak a törzsek maradtak meg. A fatörzsek évgyűrűiből, amelyek viszonylag jól megmaradtak, a leletek életbeni korát is meghatározták. Eszerint a bükkábrányi mocsárerdő ciprusai négyszáz évet éltek. A fatörzsek évi vastagodása az évi éghajlati tényezőktől függ. Kedvező idő esetén, ha csapadékos volt az idő, a gyűrűk vastagabbak, egyenletesebbek voltak, ha a szárazság volt jellemző, akkor vékonyabb és gyűrődéses mintázatú évgyűrűt növesztettek a fák. A mocsárciprusok sokáig éltek hazánk területén, az akkor uralkodó szubtrópusi éghajlat – meleg, csapadékos – kedvezett kialakulásuknak.

A hatalmas fák alatt emlősök éltek, kardfogú tigrisek, hiénák, őselefántok és emberszabású majmok. A fák megkövesedett törzsei megtalálásukkor úgy álltak egymás mellett, mintha megelevenedett volna a több millió éves múlt. Egykor az egész Kárpát-medencét a Pannon-tenger borította be, majd valami hirtelen változás következett, hogy ilyen pontosan a helyükön állva konzerválódtak a ciprusok. Feltételezhető, hogy talán földcsuszamlás borította be az erdő ezen részét. Ezután a Pannon-tó medencéjét fokozatosan föltöltötték az északról lefutó folyók üledékei.

Milyenek voltak a mocsárciprusok? Ma is élnek, igaz, csak ültetett egyedei különböző igényes parkokban, botanikus kertekben, ahol nedves a talaj. Szép példányai csodálhatóak meg hazánkban a szarvasi arborétumban. A földből kidudorodó léggyökerei meglehetősen groteszk látványt nyújtanak a többnyire hatalmasra növő fák körzetében. Élőhelyükön csak akkor maradnak meg, ha a folyó menti lapályokat állandóan vagy időszakosan víz borítja. Szarvason a Holt Körös mellett tenyésznek az érdekes fák.

Először csak a szakemberek értették meg a hatalmas törzsek jelentőségét, így elég nehezen indult meg a kormány és az illetékes tárca rámozdulása a mentésre. Hogy igazi világszenzáció, csak nagyon későn vált tudatossá, így komoly veszélybe kerültek a levegőn sérülékeny maradványok. Végül a környezetvédelmi tárca fölébredt és bejelentette, hogy Ipolytarnócra, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának a napokban elkészült Látogatóközpontjába szállítják. A törzsek kiemelése és elszállítása nem lesz egyszerű dolog, mivel a szállításig folyamatosan vízben kell tartani a törzseket, a konzerválás mikéntjét pedig még most kell kidolgozni a szakembereknek, mert erre még nem volt példa sehol a világon. A ráfordítandó összeg több millió forintot tesz majd ki.

Ipolytarnócon az elsőként bemutatni tervezett két fatörzset – egyenként 10 tonnásak és 3 méter átmérőjűek – egy méter mély, hatalmas akváriumba állítják és a felső részt folyamatosan permetezik. Veres János, a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatója és a ciprusok feltárását végző csoport kutatásvezetője szerint a konzerválásról ezután döntenek. Eddig a hasonló konzerválásokat cukros vízzel végezték, de ilyen állagú, szivacsos állományú, hatalmas darabokat még nem kellett tartósítani. A le­le­­tek előbukkanása után hazajött Japánból Morgós András professzor, aki fakonzerválást oktat az egyetemen. Mivel ilyen egyedi esettel ő sem találkozott, előbb ki kell dolgozni valami új, hosszan tartósító módszert. Lehetőleg folyadék kell, mivel az óriási törzseknek be kell szívniuk a konzerváló anyagot. A Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese – Pusztai Tamás – szerint egy fa tartósításához legalább 12 millió forint szükséges, de ez sem tart örökké, négy-hat évet számolnak. Első lépésben a fák víztartalmát kell megőrizni, mivel ha kiszáradnak, a tartószerkezet elbomlása okán – ez volt a cellulóz – szétporlad az egész törzs. Amikor a víztartalom megőrzése sikerült, akkor kell kicserélni a vizet olyan vegyszerre, amelyik fertőtlenít és egy új tartószerkezetet hoz létre a cellulóz pótlására. Nem egyszerű feladat, és segítséget sem tudnak kérni a szakemberek, éppen a leletek egyedisége okán.

Egy biztos, a szerencsével gond is jár, mert minden előzetes ismeret nélkül csak ugrás a sötétben a hatalmas fák megtartása és bemutatásra alkalmas formába hozása. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy világszenzáció az, amit Bükkábrányban felszínre hozott a bányaművelés. Fatörzseket máshol is találtak bányászat során, de a „magyar Pompejiben” valamilyen földtani esemény miatt oxigénszegény vizek törtek föl és ezért maradhatott fenn az erdő. A ciprusok faanyaga nem szenesedett el, nem kovásodott, ami szokásos eltemetett fák esetében. A cellulóz bakteriális úton lebomlott és csupán a lignin – a faanyag – maradt vissza. Eddig hat darab fa porrá tört a 16 nyolcmillió éves ciprus közül, Miskolcra négyet szállítottak. Az átszállítottak közül a legnagyobb 4,7 tonnát nyom. A stabilizált és megtisztított fatörzseket Ipolytarnócra szállítják, csakúgy, mint a többi, még épen maradt darabot.

Megkockáztatható az az elképzelés is, amely szerint az igazi szenzáció és tudományos eredmény az lett volna, ha a helyszínen föltárt fatörzseket ott konzerválják, majd alkalmas módon tető került volna fö­lé­jük. A helyszíni megőrzéssel rekonstruálni lehetett volna azt a soha nem látott mocsárciprus-erdőrészletet, amely a Pannon-tenger partján élt. Miután sehol sincs ilyen nyolcmillió éves panoráma, a világ paleobotanikusait és érdeklődő turistáit ide vonzotta volna a látvány. Magyarország jelenkorára azonban sajnos ez jellemző. Csiszolatlan gyémántot találnak, de a csiszolásra már se pénz, se egyéb lehetőség nincs. Azért így is örüljünk annak, hogy volt időszak, amikor a fák nálunk is majdnem az égig nőttek.

(hankó)