A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) hét végi bejelentése szerint a cél, hogy felfedezzék a Hold déli sarkát, és felépítsék a Nemzetközi Holdkutató Kutatóállomás (ILRS) alapstruktúráját. A program negyedik szakasza tíz évet ölelt fel, amelynek során három szondát lőnek fel: a Csang’o–6-ot, Csang’o–7-et és Csang’o–8-at. Közülük az első, a Csang’o–6 modul már gyakorlatilag elkészült, és a Hold túlsó felére tart majd, nyilatkozta az állami televíziónak Liu Csi-zsong, a Kínai Holdkutatási és Űrmérnöki Központ igazgatója. A Csang’o–7 egyelőre fejlesztés alatt áll – tette hozzá.

Hirdetés

A Global Times beszámolója szerint azért a déli sarkra tervezik a kutatóállomást, mert a Hold túlsó felén a hőmérséklet elérheti a mínusz 200 Celsius-fokot, míg a másik oldalon a 200 fokot, és egyik sem alkalmas hosszú távon emberi tevékenységre.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk