Percenként 140 fővel többen

Az ENSZ jelentése szerint a világ jelenlegi nyolcmilliárdos népessége percenként mintegy 140 fővel gyarapszik. 2080-ra ez a szám meghaladja a tízmilliárdot, de 2100 után a globális népességnövekedés üteme visszaesik.

Az előrejelzések szerint a következő évtizedekben a legtöbb gyermek Indiában és Afrika Szaharától délre eső területein születik majd. A jelenlegi népvándorlási tendenciákat is figyelembe véve elképzelhető, hogy amennyiben a feltételek hazájukban nem lesznek adottak, a népességbővülés nagy része fiatal felnőtt korában útra kel, hogy Európában próbáljon szerencsét…

Fiatal férfiak jönnek

Bár jelenleg a Föld legnépesebb országa a több mint 1,4 milliárd lakosú Kína, az előrejelzések szerint a lendületesebben gyarapodó India már idén letaszíthatja a trón legfelső fokáról a napjainkban enyhén csökkenő lélekszámú kelet-ázsiai nagyhatalmat. Kínában ugyanis évek óta csökken a születések száma, tavaly már többen haltak meg, mint ahányan világra jöttek, amire az 1960-as évek nagy éhínsége óta nem volt példa. Pedig a kínai vezetés már a három évtizeden át (1980–2015) tartó, vasszigorral felügyelt egykepolitikát is feloldotta, de a gyermekvállalás ösztönzésére bevezetett intézkedések egyelőre nem vezettek eredményre. „Mire az ország meggazdagszik, elöregszik” – fogalmazzák meg aggodalmaikat az ázsiai óriás gazdaságpolitikusai.

India és Kína mellett további 12 olyan nemzetet találunk, amely százmilliónál több főt számlál. A Föld legtöbb országának népessége azonban ennél sokkal szerényebb. A legkisebb lélekszámú állam, Vatikán alig 500 ember otthona.

A népességnövekedés üteme kontinensenként és országonként is nagyon eltérő.

A következő évtizedekben India, Pakisztán és a Fülöp-szigetek mellett várhatóan Afrikában – a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Egyiptomban, Etiópiában, Nigériában, illetve Tanzániában – emelkednek majd számottevően a születésszámok.

Valószínű, hogy a harmadik világban a jövőben is hiányozni fognak a nagyobb népesség eltartásához szükséges megfelelő munkahelyek, egészségügyi ellátás, képzési lehetőségek és infrastruktúra. Jórészt azokról az országokról beszélünk, ahonnan már most is jelentős számú, a miénktől eltérő kultúrájú, etnikumú és vallású illegális bevándorló érkezik Európába, leginkább fiatal férfiak.

A nyugat-európai államok a bevándorlók számának kiterjesztésével igyekeznek ellensúlyozni a fiatalok arányának csökkenését és a népességszám visszaesését. Csakhogy a beáramló hatalmas tömegek nem az európai kultúra számára „mentik meg” Európát. Jó példa erre Németország, ahol ugyan a bevándorlóknak köszönhetően valóban egyre többen élnek, de nem a németek. A Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) jelentése szerint 2014 és 2022 között 4,4 millióval, 12,8 millióra nőtt a Németországban élő külföldiek száma, miközben ugyanebben az időszakban 1,5 millióval csökkent a német útlevéllel rendelkezők aránya. A bevándorlók folyamatosan érkeznek Szíriából, Irakból és Afganisztánból, Európán belülről pedig Romániából, Bulgáriából, Lengyelországból és Ukrajnából is, de míg a zömmel szakképzett európaiak háromnegyede aktív a munkaerőpiacon, addig az afgánoknak csak 45, a szíriaiaknak pedig mindössze 35 százaléka dolgozik. Pedig a migránspropaganda szerint Nyugat-Európának keményen dolgozó, jól beilleszkedő, szakképzett munkaerőre lenne szüksége.

A vesztes Bulgária

Az európai társadalmakban folyamatosan csökken az őslakosok születésszáma, egyre emelkedő várható élettartam mellett. A nyugdíjba vonulók helyére belépő munkaképes korúak hiánya jelentős terhet ró az országok gazdaságára. Amíg 1950-ben a nők a világátlag tekintetében 4,86 gyermeket vállaltak, 2022-re ez a szám 2,31-re csökkent. A termékenységi ráta 2,1 gyermek esetén elegendő a népesség reprodukáláshoz. Az ENSZ adatai szerint a világ lakosságának hatvan százaléka olyan országban él, ahol a ráta ennél kevesebb.

Utóbbiak közé tartoznak a kelet-európai országok is. A 2050-ig várható népességcsökkenési sorrend zászlóvivői a délkelet-európai Bulgária, valamint az északkelet-európai Lettország és Litvánia. Ezekben az országokban nem sikerült motiválni a gyermekvállalást, ráadásul a lakosság jelentős része Nyugat-Európába vándorol.

A termékenységi hányad ugyan hazánkban sem éri a vágyott 2,1 százalékot, de 2010 óta az uniós tagállamok közül a legnagyobb mértékben éppen Magyarországon ívelt felfelé a mutató a családtámogatásoknak köszönhetően. A Kopp Mária Intézet a Népesedért és a Családokért (KINCS) tanulmánya, amely azt vizsgálta, hogy egy adott országban a nőknek milyen lehetőségei vannak, mennyire sokrétű és széles a családokat támogató intézkedések köre, azt állapította meg, hogy hazánk Svédországgal, Finnországgal holtversenyben a ranglétra élén áll, valamint megelőzi az összes többi európai uniós tagállamot és az Egyesült Királyságot is.

Halad-e a világ?

A kutatók úgy vélik, hogy az emberek reprodukciós viselkedése a globális válságokhoz hasonló drámai események hatására is változik. A népességszám alakulását olyan rendkívüli események is számottevően és előre nem látható módon befolyásolhatják, mint a közelmúlt Covid-járványa vagy Oroszország ukrajnai inváziója.

António Guterres ENSZ főtitkárnak a népességrobbanás kapcsán tett korábbi nyilatkozata szerint az emberiség több évezredes vívmányaira nagyon is büszkék lehetünk, ám a világ sajnálatos módon most is ugyanazokkal a problémákkal, – a klímaváltozással, az erőszakkal és a diszkriminációval küzd –, mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor még „csak” hétmilliárdan voltunk… Kétségtelen, hogy azok a régebbi aggályok ugyan, amelyek szerint a Föld nem képes kiszolgálni nyolcmilliárd ember igényeit, szertefoszlani látszanak, de azért előbb-utóbb eljut az emberiség arra a pontra, amikor nem tudja kezelni a világ társadalmait feszítő legsúlyosabb problémákat.

Ma is nagyon aktuális az örök madáchi kérdés, amely az első ember, Ádám gyötrelmeit fogalmazza meg Az ember tragédiája utolsó színében: „Megy-é előbbre majdan fajzatom…” Vagyis, mi lesz az emberiség sorsa, halad-e előre, vagy egyre csak körbe-körbe jár a világ?