A közlemény szerint 38 ország, 52 csapat és 205 versenyző részvételével rendezték meg a versenyt július végén a bulgáriai Baskóban.

Hirdetés

A többfordulós kiválasztás után összeállított két csapat diákjainak idén is szüksége volt a nyelvek struktúrájának ismeretére, az azokban megfigyelhető érdekes és rendhagyó jelenségek felfedezésének képességére, valamint a logikus matematikai gondolkodásra, a kombinatorikai és logikai feladatok gyors átlátásának képességére – jelezték.

A feladatok között olyan nyelvek szerepeltek, mint a guazapáni xinka nyelv és a síksági krí nyelv vagy az Amazóniában beszélt apuriná nyelv – tették hozzá.

A magyar csapat idén rendkívüli eredménnyel zárta a versenyt: egyéniben Móricz Benjamin ezüstérmet, Bognár András Károly bronzérmet szerzett; mindketten a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium végzős diákjai.

Korábban írtuk

A csapatversenyen a közlemény szerint történelmi siker született: a Baranyai Lili (Miskolci Hermann Ottó Gimnázium), Hegedűs Júlia (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola), Molnár-Szabó Vilmos (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium), Móricz Benjamin összeállítású csapat bronzérmes lett.

Hangsúlyozták, eddig nem ért el magyar csapat dobogós helyezést a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpia csapatversenyén.