A közlemény szerint Karikó Katalin a szintetikusan előállított hírvivő RNS (mRNS) biokémiai módosításával kapcsolatos munkája tette lehetővé a vakcinák gyors kifejlesztését. Kutatásait leginkább a Pfizer/BioNTech és a Moderna használta fel a COVID-19 mRNS vakcinák kidolgozására, amelyek sok életet mentettek meg. Kutatási eredményei a jövőben segíthet más betegségek, például a rák, az influenza, a malária vagy a HIV elleni küzdelemben is.

Hirdetés

A közlemény idézi Ilham Kadrit, a Solvay vezérigazgatóját, aki úgy fogalmazott, Karikó Katalin hihetetlen elszántságával olyan jelentős előrelépést ért el az emberiség számára, amely forradalmasítja számos betegség kezelését. A szakember emlékeztetett rá, Karikó Katalin a második női kutató, aki elnyerte az elismerést.

A 2013-ban alapított Solvay-díjjal egy tudós olyan jelentős felfedezését ismerik el, amely kiemeli a tudomány és a kémia alapvető szerepét a világ legsürgetőbb kihívásainak megoldásában. Az idei elismeréssel az első Solvay Kémiai Konferencia 100. évfordulója előtt is tisztelegnek. A díjátadó ünnepséget a brüsszeli Palais des Académies-ben tartják március 29-én Fülöp belga király jelenlétében – áll a közleményben.

Az 1863-ban alapított belga, önmagát tudományos vállalatként meghatározó Solvay 64 országban működik, 2020-as nettó árbevétele 8,9 milliárd euró volt.

Korábban írtuk