– Mi az Osteoporosis világnap idei üzenete?

– Az üzenet a következő egy évre szólóan fogalmazza meg a világkampány tematikáját és a cselekvési programot, ma már több mint 90 országban. A csontjaink szeretetére való felhívás az egészséges, csontbarát életmódra történő buzdítást jelenti, konkrétan a mozgásgazdag életvitelt, a kalciumdús táplálkozást és a D-vitamin szükséges pótlását.

– Mekkora jelentőségük van ezeknek a tényezőknek az egészséges csontozat fenntartásában?

– Az, hogy valakinél az évek múlásával csontritkulás (osteoporosis) alakul-e ki, alapvetően két ellentétes folyamattól függ. Az egyik a fiatal korban kiépülő maximális csonttömeg nagysága, a másik a későbbi korban fellépő csontvesztés mértéke, mivel a két folyamat eredője szabja meg, hogy idős korunkra mekkora csontmennyiségünk marad. Minél erősebb a fiatalkori csontozat, és minél kisebb a későbbi csontvesztés, annál nagyobb az esély a csontritkulás elkerülésére. A mozgásban gazdag életmódnak a kellő, de nem túlzó, rendszeres fizikai terhelésnek és a sportnak meghatározó szerepe van a genetikai adottságokon belüli maximális csonttömeg kialakításában. Ugyanez vonatkozik a kalciumdús étkezésre és az elégséges D-vitamin-bevitelre is. Ez optimálisan napi 1200-1500 mg kalcium és 800-1000 NE D-vitamin pótlását jelenti, az utóbbi forrása a táplálkozáson túl a mérsékelt, a bőrre még nem veszélyes napfényhatás. Az erős csontozat fiatalkori kiépülését ugyanakkor a dohányzás, az alkohol, a drogok, egyes csontkárosító gyógyszerek és számos betegség tudja gátolni. A későbbi csontritkulás kialakulásában a fizikai inaktivitás, a mozgásszegény életmód, az elégtelen kalcium- és D-vitamin-bevitel szerepe egyértelműen igazolt, azonban itt nem szabad elfeledkeznünk a hormonális változások, nők esetében a menopauza, valamint az öregedés és egyes csontra káros kórképek domináns szerepéről. Az egyén tehát okos életvitellel sokat tud tenni a betegség megelőzése érdekében, ha világosan informáljuk a szükséges lépésekről és a betegség súlyáról.

– A csontritkuláskérdés igazi jelentőségét a következményes csonttörések adják. Mit tudunk még tenni ezek megelőzése érdekében?

– Az osteoporosis népegészségügyi súlyát a kialakuló combnyaktáji, csuklótáji, csigolya- és egyéb törések adják. Már a kilencvenes években a Mayo Klinikán végzett kutatásainkkal kimutattuk, hogy a combnyaktáji törést követő egy éven belüli halálozás 36 százalékkal magasabb, mint a törést nem szenvedett kontrollpopulációban. A törést túléltek életminősége is jelentősen romlik, a betegek közel fele soha nem nyeri vissza korábbi fizikai állapotát és rokkant marad. Mindez extrém terhet ró az egyénre, családra és a társadalomra egyaránt. Ugyanez enyhébb formában a többi töréstípusra is igaz. Ezért a csontritkulás megelőzése mellett mindig szólnunk kell a törésprevencióról is. Ez legtöbbször az esések elkerülését jelenti, mivel a végtagtörések a meggyengült csontozatot érő mérsékelt traumára következnek be. Idősebb, csak gyengült védekezésre képes betegeknél kerülni kell a szédülésre, elesésre hajlamosító gyógyszerek szedését, és a lakókörnyezet kialakításánál is maximálisan törekedni kell minden potenciális veszélyforrás kiiktatására. A csigolyatörések legtöbbször hirtelen emeléskor, rázó járművön történő utazáskor következnek be, ezeket ismert csontritkulás esetén a betegnek kerülnie kell.

– Milyen Magyarországon a betegség előfordulási gyakorisága?

– Ötven év felett megközelítőleg minden harmadik nő és minden negyedik férfi esetében mutatható ki osteoprorosis. Ez összességében azt jelenti, hogy a betegség Magyarországon mintegy 600 ezer nőt és több, mint 300 ezer férfit érint. A hazai lakosság csontsűrűség-átlagértékei 15 európai centrum eredményeivel összehasonlítva mindkét nemben a legalacsonyabbak között helyezkednek el, nőknél és férfiaknál is csak egy-egy európai városban kaptunk a hazainál némileg alacsonyabb átlagértékeket. A következményes csigolyatörések hazai gyakorisága a többi európai országgal összevetve szintén igen magasnak bizonyult, nőknél megközelítve, férfiaknál meg is haladva a kiemelkedően magas skandináviai gyakoriságot. Ezen elszomorító adatok mögött elsősorban népességünk egészségtelen életmódja, a csontritkulás felsorolt kockázati tényezőinek halmozott előfordulása áll.

– Az alkalmazott gyógyszerek mennyire hatékonyak?

– A csontszövet ép és kóros működésének kutatásában az utóbbi évtized fantasztikus eredményeket produkált. Ma már nemcsak a csontépítő és a csontbontó sejtek működését tudjuk értelmezni, hanem naponta bővül a tudásunk az ezeket befolyásoló faktorokról és a kórfolyamatok mechanizmusáról is. Mindezek következtében a gyógyszerkutatás számos célzottan ható innovatív molekulát fejlesztett ki, melyek száma a közeljövőben tovább fog nőni. Az alkalmazott gyógyszerek ma már nemcsak a csontvesztés megállítására alkalmasak, hanem az elvesztett csonttömeg részleges visszapótlására, és a csonttörési kockázat jelentős mérséklésére is. Hatásmechanizmusuk a csontbontó sejtek működésének gátlásán, vagy a csontépítő sejtek serkentésén alapul. Az előbbi csoportba soroljuk a ma széles körben használt, szájon át szedhető vagy intravénásan alkalmazott biszfoszfonát-származékokat, de ide tartozik a csontlebontást előidéző kulcsmolekula, a nemrég felfedezett RANKL blokkolását végző injekciós készítmény is. A csontképzés elősegítésére is kiváló gyógyszerek állnak rendelkezésünkre, mint a súlyos törések esetén ajánlott teriparatid vagy a stroncium ranelát. A közülük való választás mindig a beteg állapotának mérlegelésével történik, D-vitamin- és kalciumkiegészítés minden esetben kötelező.

– Indulnak-e átfogó szűrőprogramok?

– Az említett vizsgálataink egyértelművé tették, hogy az osteoporosis kiemelkedő probléma Magyarországon, és a kérdés átfogó kezeléséhez meg kell teremteni a szervezeti kereteket. Ezért indítottuk el 1994-ben a Nemzeti Osteoporosis Programot, melynek legfontosabb eleme volt egy önálló osteoporosis-centrumhálózat létrehozása, ahol a többirányú szaktudás, a diagnosztikus műszerpark és a beteg számára kedvezményes gyógyszerrendelés egyidejűleg, egy helyen állt rendelkezésre. A több mint száz centrumban országszerte szakorvosi munkacsoportokat hoztunk létre, elősegítettük azok denzitometriás készülékekkel való felszerelését és a modern hatékony gyógyszerek hazai hozzáférését. Az egészségnevelés, a betegfelvilágosítás és a prevenció is fontos szerephez jutott a nemzeti programban, melynek eredményeképpen betegegyesületek, betegklubok jöttek létre, és megindult a veszélyeztetett populáció célzott szűrése. Sikerként könyveltük el azt is, hogy a világon mindenhol emelkedő combnyaktáji törések száma nálunk nem növekedett. Programunkat, melynek kezdeményezője és nemzeti koordinátora voltam, a WHO és az Európai Unió szakemberei is elismerték, és magyar modellként más országok számára követendő példaként ajánlják. A projekt az utóbbi években sajnálatos módon ellehetetlenült, a kormányzati támogatás megszűnt, és a csontritkulás elleni készítmények finanszírozása 90-ről 70 százalékra csökkent. Ez azzal jár, hogy a betegek egy része nem tudja megvásárolni a gyógyszert, ami a kezelt betegszám jelentős visszaesését vonta maga után. Azon dolgozunk, hogy az új egészségügyi kormányprogramban az osteoporosis a többi mozgásszervi betegséggel együtt újra a figyelem középpontjába kerüljön, hiszen a daganatos és a szív- és érrendszeri betegségek mellett a népegészségügy legnagyobb jelentőségű területéről van szó.

Hankó Ildikó