Ha valaki még mindig nem hisz az éghajlatváltozásban, sajnos egyre inkább saját kárán is meggyőződhet létezéséről. A hónap elején egy tornádószerű szél hétezer otthont rongált meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, és tönkretette a mezőgazdasági termékek zömét. A tavaszi aszály a gabonatermést és más szántóföldi növényeket tett tönkre, búzából talán a harmada maradt meg a szokásos mennyiségnek. Majd a nyár eleje óta szinte heti rendszerességűek a narancssárga riasztások, ami egy négyfokozatú skála része, és ami heves zivatart, jégesőt, felhőszakadást jelent. Az ultraibolya (UV) sugárzás a világon 6-14 százalékkal növekedett az utóbbi húsz évben. Például Budapesten 2007-ben 16 olyan nap volt, amikor az UV-index a riasztást indokló 7,5 fölött volt, 2008-ban már 30 ilyen napot számoltak Kecskeméten.

Hosszú évtizedek óta zajlik a vita meteorológusok, biológusok, fizikusok, geográfusok, és ki tudja hány szaktudomány képviselői között, hogy valóban előidézői vagyunk-e a Föld klímaváltozásának, vagy csak egy szokásos, időnként ismétlődő ingadozás átélői. A kérdésre nem könnyű felelni, mivel a földtörténeti korokról csak azokat az információkat ismerik a kutatók, amelyek nyomot hagytak földben, vízben, levegőben, élővilágban.

Ebből az is következik, hogy a klímaváltozás kutatása igazi interdiszciplináris tudomány, ám ha kellő információ nem áll a kutatók rendelkezésére, a modellezés is torz képet ad. Mert hiába a legkiválóbb matematikai számítás, csak abból „főzhetnek”, amilyen alapanyag van. Sok kutató nemhogy az általános fölmelegedés iránt szkeptikus, de éppen az ellenkezőjét, vagyis lehűlés eljövetelét állítja. Ez abból ered, hogy az egyik folyamat generálhatja a másikat; mindkettő előfordulhat, más-más régióban.

Száz év átlagát nézve a 2007. év volt hazánkban a legmelegebb. 2007-ben Budapesten a maximum 40,1 Celsius-fok volt, az országos átlag 42,0. Bármi vár tehát a világra, az biztos, hogy valami történik. Jeleit érezhetjük, akár szokásos változásokról van szó, akár új események túlélői szeretnénk lenni. Egyre több jel támasztja alá azt a korábbi véleményt, amely szerint akik 1962 után születtek, azoknak jó esélyük van arra, hogy valamilyen természeti katasztrófában vagy világjárványban vesztik életüket.

A felmelegedést az emberi tevékenység számlájára írják, nevezetesen az üvegházhatású gázok, azok közül is a szén-dioxid kibocsátása révén. A McKinsey stratégiai és technológiai tanácsadó cég állítása szerint, ha 2030-ig sikerül 80 százalékkal csökkenteni a káros gázok kibocsátását, akkor két Celsius-foknál többet nem emelkedik a földi atmoszféra átlaghőmérséklete. Ugyanakkor a mai helyzetet alapul véve, számítások szerint az emissziós mennyiség 19 év múlva 70 gigatonnát is elérhet; a viszonylag elviselhető 2 Celsius-fok átlagmelegedés csak akkor igaz, ha 19 év múlva nem jutna már 23 gigatonnánál több szén-dioxid a légkörbe. Ez azt jelenti, hogy azonnal lépni kell a kibocsátást csökkentő programokkal.

Az éghajlatváltozás hatásaival már a Világbank is foglalkozik, amelynek egyik friss jelentése arra figyelmeztet, hogy néhány évtized múlva hazánkban is mediterrán éghajlat lehet. A változásokhoz eltérő alkalmazkodási stratégiákra van szükség világszerte. Magyarországon az új nemzeti program két hónap múlva kerül a kormány elé. A számos hazai kutatási kezdeményezés közül kiemelkedik a VAHAVA-program (Változás – Hatás – Válaszadás), amely a magyarországi régióra, illetve annál kisebb egységekre is kiterjed. Bár a VAHAVA is egyértelműen a Kárpát-medence szárazabbá válását és felmelegedését jelzi, a Világbank egyenesen a spanyolországi, illetve a szicíliai klímához hasonlítja éghajlatunkat. Hozzánk hasonló lesz Lengyelország klímája is az évszázad közepére, amikor évente már 37 forró napot prognosztizálnak (30 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet).

A Világbank szakértőinek vizsgálata szerint téves az az Oroszországban és Ukrajnában elterjedt nézet is, amely szerint a légköri fölmelegedésből számukra csak előnyök származhatnak. Ugyanis a fagyott altalaj felolvadása káros hatást gyakorol az infrastruktúra. A világbanki tanulmány szerint a csekély alkalmazkodóképesség miatt Tádzsikisztán, Albánia és Kirgizisztán van a legnagyobb veszélyben.

A hazai szárazodás bizonyítéka, hogy míg Európában az utóbbi 50 év alatt átlagban 0,7 Celsius-fokkal nőtt az átlaghőmérséklet, addig a Kárpát-medencében ez 1 Celsius-fok volt. Mivel a VAHAVA alapvetően az első szintetizáló komplex program, végrehajtása több részletre bontható. Ám a jelenlegi politikai és gazdasági káoszban igencsak nehéz lehet teljesíteni a cselekvési programokat, márpedig a végső cél elérése a szükséges munkálatok elvégzése után, azok „vállára” állva lehetséges.

A klímaváltozás kihívásai leginkább a mezőgazdaságot állítják megoldatlan feladatok elé, különösen hazánkban, amelynek elsődleges lehetősége a gazdasági válságból való kilábalásra a növény- és állattartás fellendítésében van. Az idei aszály már most olyan kárt okozott, amit nehéz lesz kompenzálni.

Érdekes jelenség indult meg a világban. Azok az országok, amelyekben a termőterület nem termi meg az élelmiszerellátáshoz szükséges alapanyagokat, más országokban vásárolnak maguknak termőföldet. A szemfülesebb államok már korábban elkezdték a földek „begyűjtését”, amíg még olcsón jutottak hozzá. A 2007–2008-as év élelmiszerár-robbanása sokaknak felnyitotta a szemét. Az élelmiszer ugyanolyan stratégiai cikk lett és lesz, mint az energia, a víz és mások. A külföldön földet vásárló országok közül Dél-Korea, Kína, Szaúd-Arábia, Japán és az Egyesült Arab Emírségek járnak az élen. A francia Le Monde napilap egyenesen arról ír, hogy a mezőgazdaság új stratégiai ágazatként lépett be a pénzügyi válsággal küszködő világba.

Hankó Ildikó