Azóta, hogy Eva Kailit, az Európai Parlament (EP) szocialista alelnökét december elején előzetes letartóztatásba helyezték, az Európai Unió legnagyobb politikai válságát éli át.

A legfrissebb hírek szerint Kaili nem „csupán” 1,5, hanem akár 10 millió eurót is kaphatott tevékenységéért. De már korántsem csak arról van szó, hogy néhány politikus a katari érdekeknek megfelelően próbálta tompítani a tavaly decemberi futball-világbajnokság stadionépítkezései kapcsán felmerült emberi jogi anomáliákat. A kőkemény piaci érdekek is ott húzódhatnak a botrány mögött: a katari légitársaság európai piacszerzési akciója során a lobbitevékenység elérte a bizottság közlekedési főigazgatóját is.

Hirdetés

Henrik Hololei 2015 és 2021 között kilenc alkalommal repült oda-vissza ingyen első osztályon a Qatar Airways légitársasággal. Ebből hat utazás véletlenül pont akkor történt, amikor hivatalának munkatársai nagyszabású légi közlekedési megállapodásról tárgyaltak a katari légitársasággal. Az is egyértelmű, hogy aki ezt a kiruccanást fedezte, várt is valamit a pénzéért. De nyugodjunk meg, a bizottság nem talált szabálytalanságot: a főigazgató ugyanis előre jelezte, hogy a katariak állják a repülőjegyeinek az árát. Vagyis a bizottság nem találta bűnösnek a bizottság egyik hivatalát… Ez tehát a brüsszeli átláthatóság!

Eközben különös és visszatetsző, hogy ugyanez az Európai Bizottság (EB) Magyarországon tizenhat forint ötven filléres beruházási költségeltérést is számonkér egy-egy uniós pályázat során, illetve ilyen-olyan korrupciót vizsgáló, független szervezetek felállítását írja elő. A bizottság mellett az EP sem volt azért rest hazánkat katyusával lőni korrupciós ügyekben. Azok a baloldali képviselők, akik eurószázezrekkel teli bőröndökben kapták a juttatásokat, az elmúlt években vehemensen támadták Magyarországot a korrupció miatt. Nyugodt lélekkel szavazták meg azokat a határozatokat, amelyek az állítólagos visszaélések miatt ítélték el a magyarokat.

De az sem véletlen, hogy az EP korrupciós ügyeit nem az unió hatóságai tárták fel. A bürokraták ugyanis az unió híres/hírhedt csalás elleni hivatalának (OLAF) nem adtak olyan jogköröket, hogy az európai képviselők irodáiba bejussanak, iratokat foglaljanak le tőlük. Az OLAF tehát félkarú óriás, hiszen épp az uniós döntéshozók ügyleteit nem tudja teljeskörűen vizsgálni.

A korrupciós botrány december 9-én robbant ki, és ahogy telnek a hetek, hónapok, Kaili után a Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciójából egyre több politikus kerül a belga hatóságok látókörébe. Kaili hiába fogadta fel a belga sztárügyvédet, a párizsi terrorista akciókban részt vevő Salah Abdeslamot is védő Sven Maryt, az előzetes letartóztatásból nem került feltételes szabadlábra. Mondjuk úgy bármilyen sztárügyvédnek nehéz lenne rajta segítenie, ha a börtönből a börtöntelefonján testvérével és apjával arról egyeztet, miképp kellene bizonyítékokat eltüntetni. Férje, gyermeke apja, Francesco Giorgi is megkapta az asszonykától a magáét, szerinte elárulta, Kaili már azt is közölte, hogy elválik tőle. Emlékezhetünk arra is, hogy az EP-ben asszisztensként dolgozó olasz férfi táskában hordta haza a készpénzt, Kaili pedig nem gyanakodott, hogy férjura ilyen jól keres Brüsszelben. Giorgi nem szürke hivatalnok volt, az ügy másik főszereplőjével, korábbi főnökével, az olasz – 2019-ig uniós képviselőként dolgozó – Antonio Panzerivel együtt hozták létre azt az NGO-t, amely minden bizonnyal pénzmosásra szolgált. Panzeri nagy játékos volt: Katarral uniós képviselőként úgy kötött megállapodást, hogy arról Brüsszel semmit nem tudott. Most kész mindenkit feldobni, hiszen vádalkut kötött a belga ügyészséggel. Van miről beszélnie.

Az EB érintettsége nem csak a légügyi főigazgató kapcsán merülhet fel. A Panzeri–Giorgi által alapított NGO, a Fight Impunity (FI) igazgatóságában ott üldögélt például Dimitrisz Avramopulosz görög politikus, az előző EB korábbi belügyekért felelős biztosa. Ő előszeretettel támadta Magyarországot migrációs ügyekben. Avramopulosz fizetett munkatársa volt Panzeriéknek, hatvanezer eurót kapott a munkájáért. 2021 novemberében több uniós biztossal is egyeztetett, miközben biztosi mandátumának lejárta után két éven keresztül nem lobbizhatott volna NGO nevében olyan ügyekben, amelyekért megbízatása alatt felelős volt. Ezen túlmenően ilyen találkozókra csak akkor kerülhetett volna sor, ha a FI szerepelt volna az EU átláthatósági nyilvántartásában. De sajnálatos módon nem szerepelt. Avramopulosz tavaly októberben két bizottsági alelnökkel is találkozott: Věra Jourovával borozgatott egy étteremben, és Johannes Hahnnal is közös baráti fotót posztolt közösségi oldalán. A volt görög biztos mellett a Jun­cker-féle bizottság külügyi főképviselője, alelnöke, Federica Mogherini is az FI igazgatóságát erősítette, körülötte most feltűnően nagy a csönd.

Fontos kapocs lehet az ügyben az ugyancsak az FI igazgatóságában feltűnő Emma Bonino olasz szélsőliberális politikus, volt külügyminiszter. Ő Soros György embere, hiszen az üzletember nemzetközi hálózatának egyik vezető alakja, aki a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatótanácsának is tagja volt. Jelenlegi és korábbi pártjához is gurultak Soros dollárjai, ahogy a magyar baloldalnak is feltehetően New Yorkból – ahogy a katariak Panzeriéknek, egy NGO közbeiktatásával – utalhatták tavaly a négymilliárdos kampányösszeget. Bonino személyes kapcsolatot is ápol a magyar baloldal vezetőivel. Megbeszélhették az olasz és a magyar baloldal kudarcait a Külkapcsolatok Európai Tanácsában, hiszen Bajnai Gordonnal, Korányi Dáviddal, Dobrev Klárával együtt ő is tagja e szervezet igazgatóságának. (Az immár volt MSZP-s Ujhelyi István, az aktív szocialista Gurmai Zita és a DK-s Rónai Sándor pedig magával Eva Kailival ápolhatott jó kapcsolatot.)

A hálózat hatékony működését bizonyítja, hogy a CEU-ügyben 2017-ben Bonino is tiltakozott a magyar felsőoktatási törvény módosítása ellen. De vissza a brüsszeli korrupcióra: a FI mellett érintettje az ügynek a Bonino által alapított No Peace Without Justice nevű NGO is, amelynek az igazgatóját, Niccolò Figá-Talamancát is letartóztatták, igaz, ő már szabadlábon védekezhet. Ezt a migránsok jogaiért is küzdő „civil szervezetet” az EB összesen hatmillió euróval támogatta az elmúlt években.

A brüsszeli ügyészségnek tehát egy nagyon szövevényes ügyet kell felderítenie. Nem haladnak rosszul: a Kaili–Gior­gi házaspár, illetve Panzeri mellett az ugyancsak olasz szocialista Andrea Cozzolinót és a belga baloldali Marc Tarabellát is meggyanúsították. Képbe került további két szocialista, Maria Arena és Alessandra Moretti EP-képviselő is, akik – hasonlóan a légügyi igazgatóhoz – katari pénzen utazhattak az Öböl menti országba. Egy lengyel képviselő szerint akár száz képviselő is érintett lehet az ügyben. Szomorú, hogy a rendszerváltás időszaka óta a legnagyobb európai katonai és gazdasági válsághelyzetben az EU-ban a rendszerszintű korrupcióval kell megküzdeni. Ilyen európai politikusi, képviselői és bizottsági garnitúrával nincs is értelme szuverén európai döntéseket várni éles helyzetekben. Gyökeres változtatásokra van szükség az Európai Unió működésében, ehhez pedig már nem elég az összeférhetetlenségi szabályokat módosítani. A korrupciós brüsszeli mocsarat le kell csapolni!

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Korábban írtuk