Szétesett és leamortizált az egészségügy, elszakadtunk egymástól határon belül és túl, mini hadseregek és bandák uralják az élet egyes területeit, miközben a közbiztonság egy békés dunántúli kisvárosban sem garantált már, nincs családpolitika, nincs válasz a közelgő energiaválságra, ellumpenesednek és elszegényednek falvaink, a máshol önálló jómódot adó tanyák (lásd Ausztria) nálunk a szegénység bázisai.

A médiumok jelentős része az értéksemlegesség leple alatt alig-alig ad nemzeti szinten követhető és követendő mintát, támaszt, pedig ezt megtehetné akár a könnyen érthető bulváreszközökkel is. Az állam gúzsba kötve feszeng, nem akar, de ha akarna sem tudna gyökeres kezelést adni a bajokra, mert alig maradt eszköze mindehhez; gazdasági csődhelyzet állt elő nemzetgazdasági szinten.

Nézzük, melyek azok a területek, ahol hathatós és azonnali közbeavatkozásra van szükség, illetve nézzük azt az ideát, amelyhez közelíteni kellene ahhoz, hogy helyreálljon közösségi morálunk, gyógyuljanak állapotaink, majd nézzük meg az ehhez szükséges forráslehetőséget is.

Gyenesei István önkormányzati miniszter 2009. március 5-én Veszprémben tartott polgármesteri fórumot, ahol egyetértett azzal az állításommal, hogy morális válságkezelés nélkül nincs gazdasági válságkezelés, mert csak az tudja a recessziót hitelesen és hatékonyan kezelni, aki képes a bizalmi válságot is kezelni. Ugyanennek a gondolatnak tükrében gondolom, hogy közösségi összetartás, valamint erkölcsi megújulás nélkül nem lehet az élet többi területén sem felemelkedést elérni.

Az iskolai oktatásban meg kell jelenjen a kötelezően választható etika- vagy vallásóra és vissza kell adni a pedagógusok, tanítók társadalmi és anyagi megbecsültségét, magas szintű képzésüket. Sokkal több morálisan követhető mintát, családcentrikusabb megoldást kellene közvetíteni a nemzeti bulvár eszközeivel is a családsorozatokban, sőt még a kibeszélőshow-kban is. Azokban a műsorokban is vállalni kell ezt, amelyek szinte kizárólag képesek hatni egy rétegre.

Szükséges a társadalmi rend megerősítése, az utcák, terek, falfelületek tisztaságának újbóli megteremtése. Szükség lenne a segítő szolgálatot ellátó posztos rendőrök kihelyezésére. Morálisan sokat segítene, ha a boldog békeidőkhöz vagy a nyugat-európai társadalmakhoz hasonlóan az állami, illetve közösségi szolgálatot ellátók – ellenőrtől a hivatalnokig – makulátlan magatartással határozott, de szolgáltatói lelkülettel látnák el feladatukat.

Meg kell erősíteni a közösségeket, különösen az értékorientált közösségeket. Úgy kell ezt vállalni, ahogy a felvidéki vagy erdélyi lelkészeket is vállalja az állam.

A majd fél évszázados túlzott államközpontúságú diktatúra és az azt követő húsz év túlhajtott szabadossága után egy felelős, újjáépítő államnak kell segítenie abban, hogy nemzeti összetartozásunkban és morálunk helyreállításában hatékonyabban működjenek közre az egyházak, különösen azokon a területeken, ahol szétestek vagy életre sem keltek a közösségek: a lakótelepeken, a falvakban, a külvárosokban. Ehhez persze bátorítani kell az egyházak megújulását is, hogy minél hitelesebben vehessenek részt a nemzeti megújulásban.

Erősíteni kell a civil közösségek (iskolai osztályok, klubok, körök, szövetségek, mozgalmak, egyházi közösségek) tapasztalatcseréjét, találkozásait határon belül és túl. Ez utóbbira külön normatívát kell biztosítani, különösen a középiskolák részére.

Hárommillió embernek köszönhetően az egészségügy megmenekült a tőzsdecápáktól, de az egészségügy továbbra is beteg, gyógyításra vár. Volt szerencsém, illetve szerencsétlenségem megtapasztalni egy osztrák és egy székely orvosi ügyelet, kórház adta szolgáltatásokat. Egy gazdag és egy szegény ország orvosi, kórházi körülményeit láthattam. Igaz, felületes volt a találkozás, de arra elegendő, hogy megállapíthassam, a két intézményben tapasztalt hangulat, az orvosokat és a szolgáltatást övező hangulat és a társadalmi elfogadottság, a tekintély azonos volt! Innen nézve már könnyebb volt elhinni a hihetetlent, hogy a magyarországi orvosok közül egyre többen vállalnak munkát Erdélyben. Azt gondolom, egy normális hazában nemcsak az alap- és felsőbb szintű ellátásról kell gondoskodni, hanem arról is, hogy az orvosok, egészségügyi, mentálhigiénés dolgozók megbecsült társadalmi és anyagi körülmények között dolgozzanak és fektethessenek energiát a megelőzésbe, az egészséges lelki, szellemi és testi életmód népszerűsítésébe is.

Sokkal határozottabban és hatékonyabban kellene segíteni az alternatív energiák és a hagyományos energiák felhasználását és elterjedését. Nemzeti felemelkedésünkre kellene fordítani azokat az energiaforrásainkat, amelyek földünkben, környezetünkben találhatóak: a hévizeket, a földgázt és hasonlókat. Meg kell teremtenünk biztonságunkat a külvilágban éppen úgy, mint itthon.

Közbiztonságunk megteremtéséhez nem kell felfedezni a spanyolviaszt, hiszen az Egyesült Államoktól Székelyföldig ismerik a többszintű rendőrség rendszerét. Rá kell bízni a megyékre a helyi rendőrség megszervezését, fenntartását és működtetését úgy, ahogy a megyéket alkotó települések, tanyák körülményei igénylik.

Szigorúan büntetni kell a közfeladatot ellátók elleni erőszakot (pedagógusok, orvosok stb.). Magyarországnak továbbá szüksége van erős és korszerű hadseregre, amely a hazafias és erkölcsös képzésnek is helyszíne. Nem hosszú és értelmetlen sorkatonaságra, hanem motivált és hatékony katonaságra lenne szükségünk.

Nemcsak abban kell segíteni a falut, a tanyavilágot, hogy újjászervezze mezőgazdaságát, kert- és háztáji gazdálkodását, hanem segíteni kell mindazokat, akik a városi, lakótelepi életforma helyett a falura való visszatelepülést tekintik jövőjüknek. Sokkal több városi munkahely szabadulna fel, ha törvényekkel és adókedvezményekkel motiválnánk a bevásárlóközpontokat arra, hogy elsősorban a környékbeli termékek felvásárlásában legyenek érdekeltek, akár a termelőhöz közvetlenül kiutazva. A magyar férfiak önállósága, önbecsülése növekedne ezáltal, aminek nem is kis hatása lenne a családokra. Ha minél több férfiember találna egzisztenciát az önállóságot is magába rejtő gazdálkodásban, kisiparban, termelésben, az nem csak gazdasági haszonnal járna. Ahogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke fogalmaz, nem szabad összekevernünk a szegénységpolitikát és a családpolitikát.

Előbbinek szociális feladatai vannak, míg az utóbbi feladata a családok ösztönzése arra, hogy gyermekeket vállaljanak és munka mellett neveljék őket. Ehhez olyan létmodellt kell kínálni, amelyben a munka és a gyermeknevelés harmóniába hozható, s mi volna ennél szerencsésebb, mint a magángazdálkodás?

Biztos, hogy sokan gondolják azt, hogy mindehhez rengeteg pénz kell, miközben Magyarország nemzeti jövedelmének mintegy hetven százalékát költi adósságának törlesztésére. Ezzel kapcsolatban már Suchmann Tamás szocialista politikus is felvetette az átütemezés kérdését.

A magam részéről, 38 éves, háromgyermekes családapaként, polgármesterként sem érzem korrektnek az eladósodás mértékét, és támadhatónak gondolom adósságunk egy részét, hiszen azon bankoknak is ideje vállalni a következményeket, amelyek egy elnyomó diktatúrának adtak kölcsönt a 80-as években. Ma Magyarországon erősen megrepedezett állapotban, de mégiscsak demokrácia van, amelyen számon kérni egy korábbi elnyomó rendszer felelőtlen, jövőt felélő kölcsöneit, nem igazságos.

A Gyurcsány-kormány által felvett hitelekkel hasonló a baj. De ezzel együtt egy átütemezés minimum kérhető, hiszen a hitelezőnek is az az érdeke, hogy valamikor valamit kapjon hiteleiből. Egy államcsőd esetén nem kap semmit, el pedig nem vehet semmit. Remélem.

Egy új államnak – ahogy IV. Béla a tatárjárás, vagy Szent István egy polgárháborús helyzet után tette – meg kell erősíteni a megyéket. Ausztria, Németország vagy az Egyesült Államok erejét az erős szövetségi államok adják. Nekünk kereken ezer éve van megyerendszerünk, amely az alkotmány megfelelő átformálásával továbbra is alkalmas lesz szerepének betöltésére. Ha a megyék gondoskodnak az adóbevételek egy részéről, ha a megyék tartják fenn ebből az egészségügyi, oktatási intézmények zömét, működtetik megyei rendőrségüket, akkor a felsorolt példák viszonylag gyorsan megoldhatóak.

Megfordulna a rendszer, mert a vidék gondoskodik önmagáról, és a bevett adók egy részét adja át az államnak közös feladatainkra. Így védhetőek az emberek, az emberek intézményei, biztonsága akkor is, ha az állam felelőtlenül működik, mert a vagyon a megyéknél van és ott működik. Gyenesei miniszter úr úgy fogalmazott az említett fórumon, hogy magunknak kell gondoskodnunk magunkról, mert rajtunk kívül senkinek nem fog fájni, ha eltűnik egy ország vagy egy falu.

Ezért is vállalható Varga Istvánnak, a Magyar Adófizetők Országos Szövetsége elnökének az a gondolata, amelyet a Civil Akadémián is kifejtett (Echo TV). Eszerint a megyék vagy azok szövetségei tudnának pénzt kezelni, számlaforgalmat bonyolítani, kereskedelmi láncolatot is létrehozni, azaz kiválthatják a bankok működésének egy részét, és helyben maradhatnak azok költségei.

Ebben igaza van, de ehhez az öngondoskodáshoz van egy kereken ezeréves, jól kipróbált közigazgatási egységünk, a megyerendszer, amely sokkal több feladatot tud ellátni, mint amit jelenleg elláthat, és jó eszköz arra, hogy gondoskodjunk önmagunkról, hogy megerősödjünk közösségeinkben, erkölcseinkben, gazdaságunkban.

Fábry Szabolcs

Nagyvázsony polgármestere