A helyszín változhat, de a lényeg mindig ugyanaz marad. Olaj ott van, ahol van, s az erősebb viszi el a prédát. Ez a bravúr a belépőjegy a kiváltságosok klubjába, a kartellbe. Az olajkartell „élt, él és élni fog” – mondhatnánk Majakovszkij után szabadon. A gyémánt az egyetlen másik természeti kincs, amit hasonló mitológia övez. A gyémántkartell tagságában még szűkebb körű, de legalább annyira meghatározó a világgazdaságban. Az utóbbi az előbbinek legjobb kuncsaftja, ugyanis a fúrófejek gyémántkoronát viselnek. Érdekes módon semmi más kartell-kísérlet nem járt sikerrel, pedig volt belőlük elég. Történtek próbálkozások az arany, ezüst, a kávé, a kakaó, a cukor, a gyapot, a kaucsuk és még a földimogyoró kisajátítására is. Patinás családi üzletek és a termékekre épülő államok mentek tönkre, amint a kartell-barkácsolás befuccsolt. Igazában az Amerikai Egyesült Államok saját létét is egy ilyen kartell „elsüllyesztésének” köszönheti. Ez volt a bostoni teadélután, amikor is a brit tea-világmonopólium megtört.

A politikai és gazdasági hatalom, amely fogyóeszközre épül, labilis lenne, ha nem tudná az egész előállítási folyamatot ellenőrizni. Ez már régen így van az olajjal. Mi több, ha az ellátást korlátozhatjuk, máris megvan a nyerő formula. Elméletileg a multiknak igaza lenne, mert az általuk termelt nyersanyag – mint minden más hasonló portéka – véges. Csakhogy nem mindegy, mikor szárad ki az utolsó kút. Ezt a fontos mozzanatot a kartell oly finoman időzíti, mint Kocsis Zoltán egy Chopin-etűdöt. Dacára a kifinomult módszereknek, az olajipar születése óta ösztönösen rablógazdálkodást folytat. Az erre vonatkozó amerikai alaptétel így hangzik: „Előbb pumpáljuk szárazra Lake Maracaibót, mint Texast.” Pofonegyszerű és félreérthetetlen. A venezuelai olajvidék évtizedekig szavatolta ezt az imperialista üzleti gyakorlatot. Az USA jelenlegi felborult nyersolaj- és finomított termékek egyensúlya egyenesen a venezuelai olaj államosítására vezethető vissza. De nem csak a dél-amerikai országot „szippantották” le túltermeléssel. A szomszédos Kanadától a távoli Nigériáig mindenhol próbálkoztak. Afrika legkegyetlenebb polgárháborúját például az angolai olajat kitermelő Chevron finanszírozta a luandai marxista kormánynak fizetett bányadíjaival. Az, hogy az USA a Nyugat-barát Jonas Sivambit támogatta, csak alátámasztja az olajipar ellentmondásokkal teli viselkedési szokásait. Mint az ábra mutatja, az USA-nak szüksége volt az angolai olajra. Egye fene a tényeket, amíg fent lehetett tartani az antikommunista látszatot. Erről ennyit.

Ebben az iparágban a szövetségek holtomiglan-holtodiglan köttetnek. Kivételt jelentenek az olyan „apró” nyavalyák, mint egy forradalom, vagy éppen a CIA által megbuktatott olajsejk esete. Tökéletes az érdek szülte szimbiózis a felek között. Az amerikai olajipar hagyománya, hogy „civilben” a mindenkori washingtoni kormány geopolitikai ambícióit szolgálja. Ezért a megértő magatartásért cserébe Uncle Sam hadba száll érte. A lista már így is elég hosszú: Perzsia Moszadekjétől Líbián át a jelenlegi iraki drámáig. Még egy fontos dolog. Az USA manapság sokat emlegetett stratégiai tartaléka sokkal nagyobb, mint az a pár millió hordó, amit az elnök nagy fanfár kíséretében úgymond felszabadított.

Az alaszkai és kaliforniai Naval Reserve, azaz a haditengerészetnek spájzolt készlet mellett „lefojtott” kutak ezrei találhatók ott további tartalékként. Ezeket akkor zárták le, amikor a felszínre hozott olaj ára az önköltség alá esett. Manapság ez a vészhelyzet nem fenyeget. Sok millió hordónyi nyersanyagot lehet még pumpálni Oklahoma- és Arkansas-szerte is a mai árakon. Az alaszkai északi lejtők olaja eredetileg is drága portékának számított, aminek szintén most jött el az ideje.

Bár sokkal szerényebb mértékben, de azonos arányban érvényesülhetne.

Magyarországon is a magas árak ösztönözte extra olajhozam. Nem megvetendő, hiszen a saját termelés többet ér, mint bármennyi pénz. Nemzetbiztonságról van szó, ahol minden itthoni hordó legalább kettőnek számít. Ámde, amint Isten akarata kifürkészhetetlen, a Mol gondolkodása úgyszintén az. Titok fedi akár tartalékról, akár kútfelújításról legyen szó. A hazai vagy a szibériai feltáró munkát ne is említsük. Adva a vállalat bűvészmutatványnak beillő árképzését, nem lenne meglepő, ha a hazai termelés növelése egyenesen megzavarná a Mol zárszámadási „csendéletét”.