Ha így megy tovább, Szekeres Imréből áll majd a teljes hadsereg. Elég is lesz. Ha a nevető embert ledobnák a Délvidékre, a szerb martalócok hanyatt-homlok menekülnének, elvégre veszedelmesebb kórokozót hordoz, mint egyik-másik balszerencsés liba a Hortobágyon: a nemzeti önvesztés vírusát. A szerbeknek már csak ez hiányzik. Elismeréssel adózunk továbbá a Magyar Nemzet megállapításának: Keresztes Lajos történész cikkében a külügyi posztra ordítóan alkalmatlan Göncz Kinga kinevezését ahhoz hasonlította, mint amikor Károlyi Mihály „vetemedett” arra, hogy a feminista zsurnalisztát, Bédy-Schwimmer Rózát nevezze ki berni nagykövetnek, akinek nevét egyébként a bölcs utókor az alábbi műremekben örökítette meg: „…a vers, a próza, a Bédy-Schwimmer Róza, a búr, a búr a búrkalappal, Hindenburggal, vaskalappal…” Hogy Göncz Kinga nevét mely rímpárokkal lehetne kapcsolatba hozni, arról a konzervatív illem hallgatást parancsol, de nem lesz ily illemtudó az utókor… … amely megítéli majdan a jelent, s abban ítélet alá esünk magunk is: hogyan viselkedtünk azon történelmi pillanatban, amikor a hazudós Gyurcsány és csapata arcul csapta Magyarországot. Hallgattunk-e? Panaszosan felsírtunk-e tán? Illemtudóan és politikailag korrekten sziszegtünk-e? Visszafojtott hangerővel persze, hogy ne zavarjuk a világpolitikát. Avagy káromkodtunk-e? Kivonultunk-e az utcára? Autóinkat keresztbe fordítva megbénítottuk-e az országot? Miként történt ez a daliás időkben, amikor a magyar még oly bátor volt, mint az oroszlán, és egy húszforintos benzináremelés miatt barikádok mögé szorította Magyarországot. Akkor biz még a fürge szemű köztársasági elnök is a barikádokon táncolt… Elálljuk-e most is az utakat? A kérdés indokolt. Az elmúlt tizenhat év demokratikus tragikomédiájában még nem volt példa ekkora arcátlanságra, mint amit a liberálbolsevik tábor megengedett magának. Eddig még egyetlen politikai élcsapat sem merte megtenni, hogy előbb veri a mellét, milyen jól mennek a dolgok, dübörög a gazdaság, nagy a jólét, egész Európa minket irigyel, a buli színe vörös, úgyhogy húzzunk bele, előre, Magyarország!… majd a győzelmet követően sunyin eltűnik, aztán egy olyan észbontó országpusztító, a középréteget lekaszaboló programmal áll elő, amitől megáll az ütő az emberben. Jogilag az a helyzet, hogy Gyurcsányék felrúgták a nagy nyilvánosság előtt szóban kötött szerződést, amit az országgyűlési választások szentesítettek, minek következtében ez a szerződés semmissé vált. A minimális többség azért szavazott rájuk, mert Gyurcsány boldogságot, hatalmas sikert, növekvő jólétet, dupla bért és fele költséget ígért. Ezzel szemben a valóság az, hogy Gyurcsány hazudott, mert katasztrófába taszította az országot, és most ezt a katasztrófát akarja tetézni. A Gyurcsány-kormány megbukott, ugyanis a polgári jog szellemében a társadalomnak jogában áll felismerni azt a tényt, hogy Gyurcsány felrúgta a szerződést, következésképpen bitorolja a kormányfői hatalmat. A kérdés azonban az, hogy a szerződésszegésért a társadalom milyen fórumon nyerhet elégtételt. A jogkövető magatartás alapján bírósághoz kellene fordulni, hogy az mondja ki Gyurcsányék szerződésszegését. Ezt követően a köztársasági elnöknek fel kellene oszlatnia a parlamentet, ugyanis a törvénytelen állapot súlyosan veszélyezteti a demokrácia intézményrendszerét, melynek védelmére a köztársasági elnököt speciális jogokkal ruházták fel. De vajon van-e olyan bírói fórum, amely hivatott a kérdésben dönteni? Továbbmenve, az országgyűlési választás szerződéskötésnek minősíthető-e? Nem vitás, hogy tartalmilag szerződéskötés, hiszen ez alapján jön létre az új kormány, formailag azonban alighanem tudnának csűrni-csavarni ezen a balliberális zsoldba szegődött maffiajogászok. Van azonban egy történelmi párhuzam, amely szerencsés módon segít a kérdést megválaszolni. Még a szocialista rendszer néphadseregében is ismerték az úgynevezett „népellenes parancs” fogalmát – például amikor a parancsnok egy település lakóinak kiirtására szólít fel -, amit a katonának jogában állt megtagadni. Ezen a logikán továbbmenve minden aggály nélkül kijelenthetjük, hogy a civil társadalomnak is jogában áll az együttműködést egy súlyos szerződésszegésre hivatkozva megtagadni. Mindaddig, amíg helyre nem áll a polgári rend. Az ellenállás megszervezése tehát nem csupán jog, de kötelesség is. Ahogy Gyurcsány Ferenc mondaná, előre, Magyarország! Húzzunk bele!