Ha néhány hete megkérdezik tőlem, hogy szerintem melyik európai ország csúszott legmélyebbre a politikai korrektség, a multikulturalizmus, a fajkeveredés, az etnomazochizmus, az erkölcsi fertő, egyszóval: a degeneráltság lejtőjén, vacilláltam volna a válasszal, olyan kevés különbséget láttam e tekintetben Svédország, Németország, Franciaország és (Nagy-)Britannia között. A júniusi brit parlamenti választás azután eldöntötte a holtversenyt, és a briteknek sikerült lepipálniuk riválisaikat. Először történik meg ugyanis az európai történelemben, hogy faji, vallási és szexuális kisebbségek ilyen látványosan nőnek a többség fejére – a többség szavazatával.

Legszebb öröm a káröröm, és én most őszinte kárörömmel szemlélem, hogy az európai népek ősellenségei, a kontinentális egységtörekvések mindenkori kerékkötői, az egykor a fél világot uraló britek mára a fehér világ első számú birkanépévé züllöttek.

A Nyugat-Európában rohamléptekkel zajló népességcserés gyarmatosítás eklatáns bizonyítékaként a 650 fős brit parlamentnek immár 52 színes bőrű tagja van, 32 munkáspárti (261 közül, vagyis 12 százalék), 19 konzervatív (315 közül; 6 százalék) és egy liberális demokrata (12 közül; 8 százalék). A „másság” szerelmeseit nyilván örömmel töltheti el az a tény is, hogy a brit képviselők közül 45-en vallják magukat nyíltan leszbikusnak, homoszexuálisnak vagy transzneműnek, negyven százalékkal többen, mint 2015-ben, amikor még „csak” 32-en tartoztak bevallottan a szexuális avantgárdhoz. (Election results 2017: The most diverse Parliament yet, bbc.com, 2017. június 11.)

Ténylegesen már most is 10-15 százalékra tehető a szigetország színes bőrű lakosainak az aránya, és a számuk gyorsan nő. Még viszonylag kevés szavazóval rendelkeznek, mert a fiatalabb korosztályokban vannak relatív többségben, de egy évtizeden belül ez meg fog változni. Különböző előrejelzések szerint 30-35 év múlva már színes bőrűek fogják alkotni a brit népesség többségét. Ugyanaz játszódik le majd „nagyban”, mint ami például Newhamben történt „kicsiben”. Ez a kelet-londoni egykor tipikus fehér munkáskerület mára ugyancsak tipikus multikulti gettóvá vált, ahol a brit őshonosok aránya 2006 és 2016 között – vagyis alig egy évtized alatt – 34 százalékról 17 százalékra csökkent, és ahol vannak iskolák 500 tanulóval, de köztük egyetlen fehér sem maradt a „fehérek elmenekülése” (white flight) következtében. A téma kényes mivoltát jellemzi, hogy amikor a nemzetközi PC-etalonnak számító BBC dokumentumfilmet forgatott a jelenségről Az East End utolsó fehérei címmel, sokan csak „rasszista propagandát” láttak benne. („The most racist programme I’ve ever watched”: BBC faces Twitter backlash over controversial documentary…, dailymail.co.uk, 2016. május 26.)

A munkáspárti színes bőrű képviselők többsége már most is olyan körzeteket képvisel, amelyeket teljesen elárasztottak a harmadik világbeli bevándorlók, miközben a konzervatív színes bőrű képviselők még majdnem teljesen fehér körzetekben szereztek mandátumot. A szélsőbaloldali Independent a fekete szavazók „döntő és meghatározó szerepét” hangsúlyozza és a konzervatívokat ostorozza a pártot jellemző „endemikus rasszizmus” és a képviselőik által hangoztatott „rasszista megjegyzések és gyűlöletbeszéd” miatt. (The black vote is more important than ever at this election, independent.co.uk, 2017. május 30.) A Times of Israel ugyanakkor büszkén konstatálja, hogy az Észak-Londonban koncentrált zsidó szavazóknak sikerült feltartóztatniuk a munkáspárti hullámot, és egy felmérést ismertet, miszerint a britanniai zsidók 77 százaléka a konzervatívokra szándékozott szavazni és csak 13 százalékuk a Munkáspártra, mert ez utóbbi vezére, Jeremy Corbyn „mérgező a zsidó közösségben”. Stephen Pollard, a Jewish Chronicle szerkesztője „igazán elszomorítónak” tartja, hogy „Corbyn szavazói nem törődnek azzal, hogy milyen siralmas előélete van a munkáspárti antiszemitizmus kezelésében, amely kevéssé érdekelhet egyeseket, de számomra ez egy óriási győzelmi jel a szavazók millióitól a brit zsidóknak”. („Corbyn surge” in London faltered in „bagel belt” suburbs with strong Jewish vote, timesofisrael.com, 2017. június 9.)

Az antiszemitizmus a britanniai zsidóság hagyományos kedvencének számító Munkáspártban Corbyn 2015. szeptemberi hatalomátvétele óta került terítékre. Neki magának is igen hosszú az „antiszemita bűnlajstroma” a zsidók szemében, kezdve mindjárt azzal, hogy eléggé el nem ítélhető módon az egyik törzsbelijük, Ed Miliband detronizálása nyomán került a párt élére – a pártelit ellenében, viszont a bázis támogatásával. Ráadásul köztudottan a palesztin ügy elkötelezett támogatója, és ugyanazokat az emberi jogokat követeli az izraeli arabok számára, amelyeket a zsidók élveznek minden más országban. Azt is felróják neki, hogy nem tanúsított kellő szigort régi pártbeli harcostársa és London volt polgármestere, Ken Livingstone megbüntetésében, aki az egyik rádióműsorban azt találta mondani, hogy Hitler kezdetben támogatta a cionizmust, „mielőtt megőrült, és végül megölt hatmillió zsidót”. Az ilyen esetekben szokásos éktelen jajgatása hatására végül felfüggesztették ugyan Livingstone párttagságát, de a „nem létező lobbi” elvárása ellenére sem zárták ki a pártból. Corbyn mindig következetesen bírálta a közel-keleti NATO-intervenciókat is, és bár sohasem említette a cionisták szerepét e háborúk kirobbantásában, magával azzal, hogy ellenezte Izrael ellenségeinek nyugati alvállalkozók általi összezúzását, a háborús uszítók kiemelt célpontjává vált. Valójában azonban azzal vetette el a sulykot náluk, hogy a Theresa May miniszterelnöknek címzett nyílt levelében vizsgálatot követelt, miután az al-Dzsazira hírtévé A lobbi című négyrészes sorozatában leleplezte Izrael londoni nagykövetségének törekvéseit a brit politika manipulálására, képviselők és kormánytagok befolyásolására vagy éppen lejáratására. Corbyn mindezt nemzetbiztonsági problémának tartja, May azonban figyelmen kívül hagyta, a brit média pedig elhallgatta a levelét, ellentétben az izraelivel, amely érezhető megrökönyödéssel foglalkozott vele, nem annyira a tartalmára, mint inkább írója „antiszemitizmusára” helyezve a hangsúlyt.