London többé nem angol város – ezt a ténymegállapítás John Cleese-től, a világhírű Monty Python csoport tagjától származik. A valaha nagyon is szabados humoráról és tiszteletlenségéről ismert művész hozzátette, nemrégiben meglátogatta amerikai barátja, és ahogyan a brit fővárosban sétáltak, váratlanul feltette a kérdést: hol vannak az angol emberek?

Az Egyesült Királyságban fecseg a felszín, és – egyelőre – hallgat a mély. John Cleese-hez hasonlóan brit polgárok százezrei értékelik át mindazt, amit gyermekkoruktól fogva együttélésről, társadalmi békéről tanítottak nekik. A londoni metrórobbantások, majd a folyamatos terrorista fenyegetettség árnyékában élő londoniak egy ideje valóban nem ismernek szeretett városukra és az országra, és ennek a politikusokra nézve is következményei vannak.

David Cameron miniszterelnöknek ezekben a hetekben-hónapokban fontos döntéseket kell meghoznia. Ha nem tudja a brit érdekek szerint átalakítani az unió egyes alaprendelkezéseit, közte a munkavállalás szabályozását, néhány hónapon belül népszavazást kell kezdeményeznie arról, hogy az Egyesült Királyság az unióban maradjon-e, vagy sem. A nemleges döntés politikai, gazdasági értelemben távolítaná az országot Európától, de magán a közösségen belül is eróziót indíthatna, mert könnyen meglehet, hogy az idő előrehaladtával a szavazópolgárok más országokban is hasonló referendumokat kényszerítenének ki nemzeti kormányaiktól. Vagyis, az Európai Unió előbb meggyengülne, majd a végén menthetetlenül megszűnne. Mindenesetre Európának és a brit kormánynak egyaránt intő jel, hogy a legutóbbi felmérés szerint a megkérdezettek 45 százaléka elhagyná az uniót, 36 százalék maradna, a többiek bizonytalanok – de ami a lényeg, az unió ellenzőinek tábora folyamatosan növekszik az Egyesült Királyságban.

Cameron és konzervatív kormánya több értelemben is a helyzet foglya. A brit államnak szüksége van a külföldi munkavállalókra, mert a nemzetgazdaság akkorára nőtt, hogy csak folyamatos bővítéssel képesek szinten tartani a mostani eredményeket. Másfelől az elmúlt évtizedekben milliószámra érkeztek külföldiek, akinek egy része nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ennél is nagyobb baj, hogy a különféle kulturális, civilizációs háttérrel rendelkező jövevények alapjaiban változtatják meg a szigetország életvitelét, nem beszélve arról, hogy amennyiben brit állampolgárokká lesznek, nem Cameron konzervatív pártját, hanem a hagyományosan befogadáspárti Munkáspártot támogatják. (Hogy a baloldal mit kínál a briteknek, pontosan jelzi Jeremy Corbyn munkáspárti vezér minapi nottinghami beszéde, amelyben a munkavállalói jogok erősítését szorgalmazta.)Vagyis a migráció korlátlanul folyik olyan értékek alapján, amelyekben immáron a született angolok hatalmas többsége sem hisz, ahogyan a multikulturális modell is láthatóan csődöt mondott.

Cameron most a külföldi munkavállalóknak nyújtott támogatások megnyirbálásával igyekszik meghosszabbítani mandátumát, csakhogy könnyen meglehet, a választóknak ez már kevés. Az országban megerősödtek az extrém mozgalmak, amelyek a brit választási törvény miatt parlamenti mandátumhoz nemigen juthatnak, de az utcán annál hangosabbak. A mélyben lassan meginduló konzervatív fordulat az elveszett nemzeti értékekhez kapcsolódik majd. Anglia és csatolt részei nagyon megváltoztak az elmúlt évtizedekben, de a mélyreható átalakulás következtében az emberek identitása meggyengült, a nyitott társadalom kétségek özönét zúdította rájuk.

Ebben a helyzetben Cameron szövetségesei a néhány éve még lesajnált közép-keleti európai államok lehetnének. Nem véletlen, hogy a brit kormányfő az elmúlt hetekben sorra találkozott magyar, lengyel, cseh kollégájával. Elég csak az uniós mandátumokra egy pillantást vetni, hogy megértsük: Cameron a visegrádiakkal együtt erős átmeneti csoportot alkothatna, amellyel talán keresztül tudná vinni reformjavaslatait. A hazai közvélemény megnyugtatására mindenesetre finom módosításokat javasolt a munkavállalók juttatásaiban, ugyanakkor égető szüksége van Budapest, Varsó, Prága támogatására. Könnyű belátni, hogy Cameron a kötéltáncos veszélyes pozícióját foglalta el. És miközben titkos diplomáciával igyekszik életben tartani pártját, változatlanul ugyanazt a nyelvet beszélni, mint a baloldali ellenfél. A Sunday Timesban például hosszan értekezett a feketék esélyegyenlőtlenségéről, arról, hogy Oxfordba 2014-ben is csak 24 diákot vettek fel, hogy a brit fegyveres erőknél nincs fekete tábornok, és hogy a börtönök tele vannak feketékkel. Cameron szerint a helyzet szégyenletes, és azonnali változtatásokat sürgetett. Persze nem az oktatás kiterjesztését vagy az idegenrendészet megerősítését nevezte meg elsőrangú feladatnak, hanem a többségi társadalom felelősségéről szónokolt. Cameron kormánya hamarosan új átláthatóságitörvény-tervezetet nyújt be, ebben rendszeres és teljes körű adatközlésre kötelezik az egyetemeket a felvételre jelentkezők, illetve a közülük felvettek nemi és etnikai megoszlásáról, valamint társadalmi-gazdasági hátterükről.

Titkos diplomácia ide, népszavazás oda, így nehéz lesz Angliát megtartani angolnak, Mr. Cameron.