Párhuzamok Kádár János és Gyurcsány Ferenc között

Önmagát ismétli a történelem? Vagy egyes emberek, pártok jobb program híján ismétlik a történelmet? Nem tudni, mindenesetre annyi bizonyos, hogy rendkívül sok párhuzam és hasonlóság fedezhető fel a Kádár-rendszer, s ezen belül is Kádár János, valamint Gyurcsány Ferenc között. Még a célok is azonosak. Kádár János is elsősorban arra törekedett, hogy minél tovább fenntartsa a pártállami elit hatalmát és a sajátját is persze. Az alkalmazott módszerek és a kialakult viszonyok éppúgy távol álltak már a szocializmus ideológiai tételeitől, akár Gyurcsány Ferenc és rendszere. Ahogy annak idején, most is csupán a pártállami elitből átvedlett neoliberális tőke hatalma a fontos, semmi más. Sőt, még az a gazdasági és morális csőd is megismétlődni látszik napjainkban, amely véget vetett Kádár János rendszerének.

Húsz évvel ezelőtt, 1986-ban óriási áremelések voltak Magyarországon. Ez annak az 1985-ös gazdasági krízisnek volt a következménye, amelyben majdnem összeomlott a Kádár-rendszer. A legfelsőbb pártvezetés hétről hétre, napról napra figyelte, vizslatta, miként teljesít az árutermelésben és a külkereskedelemben a magyar gazdaság, s milyen pénzforgalmat bonyolít az ország. A központi bizottság ülésén ekkor először hangzott el a csőd szó, sőt egy pártvezető beismerte, most egy konzervatív kormány kellene, mert az ilyen helyzeteket csak a konzervatívok tudják megoldani.

Valami hasonlót mondogat most a Gyurcsány-kormány fiatal sztárminisztere, Kóka János is. Azaz együtt, összefogással kell megmentenie az országot a két nagy parlamenti erőnek, tehát a konzervatívoknak is. Most is csőd van ugyanis. Nemcsak a statisztikailag kimutatott államháztartási hiány olyan borzasztóan magas, de hiányzik az állam kasszájából 4 ezer milliárd forint is. A magyar gazdaság egy évi teljesítménye.

Mi előzte meg az 1986-os és a mostani államcsődöt? Itt is visszaköszön a történelem. Mindkét rezsim csapnivalóan vezette az országot, és gyalázatos gazdaságpolitikát folytatott. Kádár félt 1956 kísértő árnyékától, úgy gondolta, csak a növekvő életszínvonallal lehet lekenyerezni az ellenállást, így megteremtette az elhíresült frizsider-szocializmust. Gyurcsány Ferenc is azt hiszi, magához kell édesgetnie a társadalom leszakadt tömegeit, csak így tarthatja meg a hatalmát. És a gazdaság ésszerű fejlesztése helyett pénzt szórt a megcélzott tömeg közé. A gazdaság vastörvényei persze akkor is, most is kemény választ adtak. Hiány akkor, hiány most. Egyre nagyobb, egyre növekvőbb. És a baloldal gazdasági iskolája csak egy választ ismer erre, a kölcsönt.

Látjuk, végül is mindkét rendszer elképesztő adóssághalmazba temetkezett. Kádárék kölcsönpolitikája a rendszer összeomlásához vezetett, s nincs ez másként ma sem. Gyurcsány Ferenc és kormánya körülbelül 60 évre szándékozik az adósságok bilincsébe verni az országot. És ami igazán ördögi, újra felbukkant a kormány háza táján a Kádár-éra mefisztói figurája, Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnöke. Ő vezényelte annak idején Kádár János tragikus kölcsönpolitikáját. Most pedig rangos állami kitüntetést adott neki Gyurcsány Ferenc. És Fekete János újra akcióba lendült. Öntudatosan nyilatkozta a Széchenyi-díj átvétele után, hogy újabb hiteleket kell felvennie az országnak, enélkül nincs élet, nincs haladás.

Azt nem tette hozzá, hogy a kölcsönökkel viszont a jövőt verjük dobra. És a dráma árát nem Gyurcsány vállalkozásai, s nem is Fekete János azóta kimúlt pénzintézete, az izraeli Leumi Bank fizeti ki. Hanem a gyerekeink, és azok gyerekei…

Már nem szól a hetyke dal, a büszke MSZP-s kampányhimnusz, a „Gyere, Magyarország”. És a vezér is egyre nagyobbakat hallgat. Merthogy Gyurcsány Ferenc vezérnek tekinti magát, egy rendszer, egy történelmi korszak jelzőbélyegének.

Egyébként mindketten szerették a nagy népbarát szerepét. Az 1986-os áremelések idején Kádár például valahol, egy vidéki téeszben tűnt fel a tévéhíradó képkockáin, amint éppen üres krumplilevest kanalaz a körülötte ülő munkásokkal. Gyurcsány pedig azt szivárogtatta ki magáról, hogy nagyon nem ért egyet a beígért megszorító intézkedésekkel. De mit lehet tenni a gonosz Raszputyinokkal szemben, akik csak a megszorításokat ismerik? – hangzott el a kérdés akkor és most.

Különös kettőség, ami a két vezető életében érvényesült. Vezérek, de szolgák is egyszerre. Vagyis helytartók. Kádár Moszkvától kapta az útmutatásokat, Gyurcsány pedig a globalista tőkétől. Legyen az hazai, vagy külföldi. Vagy inkább mindkettő egyszerre.

És az ilyen vezérek betegek lesznek a meghasonlástól, lelkileg is meggyötri őket a feltétlen engedelmesség és a parancsolás kettős, egyszerre érvényesülő szerepe. Kádár egyszerűen letisztította maga körül a terepet, csak a bólintgatókat engedte a hatalom csúcs közeli lépcsőfokaira. Nem szerette a vitatkozókat és az ellentmondókat. Grósz Károlyt például ezért száműzte Miskolcra annak idején. Gyurcsány sem vacakol. Hol vannak az MSZP régi sztárpolitikusai, mikor tesz ma már nyilatkozatot Jánosi György, Szili Katalin vagy Nagy Sándor? És miért beszélhet csak öt percet a párt kongresszusain Hiller István, Gyurcsány Ferenc pedig egy órát?

Kádár János nem tudta magába fojtani a sérelmeit, bosszút állt. Most pedig Gyurcsány Ferenc törleszt haragosainak, szép sorban. Utánuk nyúl, panaszkodnak még gimnáziumi osztálytársai is a Fekete Doboz-os Pesti László filmjében.

Kádár János sokat álmodott Rajk Lászlóval, de igazából Nicolae Ceausescu volt a politikai mumusa. Általában is igaz, hogy a határainkon túli magyarok ügye semmit sem lépett előre Kádár ideje alatt, de ez fokozottan vonatkozik az erdélyiekre. Olyanynyira, hogy Kádárt az 1980-as évek végén tett aradi látogatása alkalmával faképnél hagyta magyar hallgatósága, mert az találta mondani, hogy jó gazdára találtak az ottani magyarok Ceausescu Romániájában. Nemcsak otthagyták, meg is dobálták.

Nincs ebben semmi különös. Kádár úgy gondolta, szüksége lehet még a szomszédos szocialista országok segítségére, ha itthon megint felrobban a puskaporos hordó, mint 1956-ban.

Gyurcsány Ferencet is csupán a lehetséges külső politikai támogatás és katonai segítség érdekli, amikor az úgynevezett szomszédkapcsolatokat építi. Nemcsak a szocialista gyökerű vezetőknek udvarol, de például a konzervatívnak számító szlovák Dzurindának, vagy a szintén konzervatív román államfőnek, Basescunak is. Nem az ideológiai rokonság, hanem a magyarellenesség köti össze őket.

Kádár aradi útjához hasonlított az az eset, amikor Gyurcsány Ferenc Belgrádban járt Kostunica szerb miniszterelnöknél. Igaz, ott nem volt dobálás és hazamenetel sem, de Gyurcsány ugyanolyan módon hízelgett vendéglátóinak, mint Kádár. Azt mondta, tapasztalatai szerint a belgrádi kormány sokat tett a magyarellenes támadások megszüntetéséért, s érzékelhetően csökkent az atrocitások száma a Délvidéken.

A közhiedelemmel ellentétben a Kádár-rezsim nem puha, hanem lopakodó diktatúra volt. Kerülte a konfliktushelyzeteket, de az 1986-os áremelések idején beélesítette az állambiztonsági erőket. Információink szerint a Gyurcsány-kabinet nemrég egyeztetésre hívta össze a megyei védelmi bizottságok vezetőit…

Közös párhuzam a végtelen bizonytalanság is. Kádár minduntalan kinyúlt a maszekvilág, a piacgazdaság eszköztára felé, a neoliberális Gyurcsány Ferenc pedig időnként tervutasításos módszerekkel operál. Mindketten azt hitték, így megmenekíthetik a végső összeomlástól düledező rendszerüket. A kádárizmus sorsát ismerjük, a gyurcsányizmusét pedig nem nehéz megjósolni.

Mindketten azt hitték, van még egy sziklaszirt, amelyben meg lehet kapaszkodni a végjáték zuhanásában, ez pedig a személyük körül kialakult kultusz, a tévedhetetlen vezetőbe vetett népi hit. És meddig fokozódhat a vezérekben ez a meggyőződés? Szegény Kádár megbomlott elmével szólt már utoljára az 1989-es KB-tanácskozás aktivistáihoz. És Gyurcsányon is látszanak a pszichés összeomlás első jelei.

Vajon van-e, volt-e valami szerepe mindebben annak, hogy Kádár és Gyurcsány árulással lett az ország vezetője? Kádár 1956-ban Nagy Imre minisztereként még népfelkelésnek nevezte a forradalmat. Aztán eltűnt, majd nemsokára jött a szolnoki rádióbeszéd…

Hasonló történt Gyurcsány Ferenccel is. Ő jóakaróját, atyai támogatóját, Medgyessy Pétert árulta el, amikor a balliberális gazdasági elit új miniszterelnököt keresett magának 2003-ban.

A vezérek félelmei mindig áthullámoznak az általuk uralt apparátuson. Kádár még a lengyel vagy a keletnémet típusú látszat-többpártrendszerről sem akart hallani, annyira tartott az önszerveződésektől. Vaskézzel tartotta fönn, egészen az utolsó pillanatig a felülről irányított tanácsi rendszert is. Gyurcsány is fél az önkormányzatoktól, jelentős részüket meg akarja szüntetni. Persze anyagi okokra hivatkozva. Meg is kérte az Egyesült Államok budapesti nagykövetét, tegyen az ügyben egy támogató nyilatkozatot. S mint aztán hallhattuk is, egyes amerikai gazdaságelemző csoportoknak az a véleményük, hogy a magyar államháztartás hiányát többek között az önkormányzatok magas száma okozza.

A két vezető rendszermegtartó fogása, hogy mindketten az alsóbb társadalmi rétegekre támaszkodtak. Ismerjük a híres kádári elvet, amely szerint egy szakmunkásnak legalább annyit, de lehetőleg többet kell keresnie, mint egy egyetemi diplomával rendelkező mérnöknek. Gyurcsány, pontosabban az ő nevével fémjelzett rendszer viszont a lecsúszottaknak, a sorsukat feladó társadalmi csoportoknak udvarol, a rendszeresen érkező segélyekkel. Ezzel veszi meg a szavazataikat. Amint a példa mutatja, ez elég is a hatalom megtartásához. Az, hogy ennek a rendszernek valójában semmi köze sincs már a baloldalisághoz, s a baloldaliságból eredő társadalmi szolidaritáshoz, egyetlen szereplőt sem érdekel. Sem a leszakadtakat, sem Gyurcsány Ferencet.

Ezért nem erősíti meg a kis- és középvállalkozásokat sem ez a rendszer. Mert akkor létrejönne egy gondolkodó, anyagilag független középosztály, ami véget is vetne a magyar baloldal hatalmi játszadozásainak.

Azt nehéz eldönteni, hogy Gyurcsány Ferenc ösztönösen játszik-e rendszerével együtt a kádári párhuzamokra, vagy tudatosan. Anynyi bizonyos, hogy a Kádár-korszak felelevenítése nagyon fontos volt az MSZP-nek a választások szempontjából. Felmérések szerint a lakosság 14 százaléka érez határozott nosztalgiát a kádári évtizedek iránt, s legnagyobb részük természetesen az MSZP-re voksolt.