Növekvő aggodalommal figyelem, mi történik Európában és a világon. Szent Jeromos éjszakája című, tavaly megjelent regényem megírásához készülődve visszatértem eredeti szakmámhoz, a történelem tanulmányozásához. Főleg a Krisztus előtti első századtól az ötödik század végéig studíroztam a múltat, de kalandos természetem egészen a jégkorszak ősemberének a művészetéig hajszolt vissza. Miközben egyfolytában a jelenre is összpontosítok. A lényeg: a perzsa, az egyiptomi, a görög, a római világbirodalmak bukásának előzményei kísértetiesen emlékeztetnek mai állapotainkra. Az, hogy a birkabögyörőnyi magyar ellenzék (Bárczy Benő Töhötöm) mérhetetlenül fűrészporagyú, nem túlzottan rendít meg. De a világ menetét befolyásolni tudó nagyhatalmak korifeusai minő fossantyúeszűek, az már aggaszt. A történelem tanulságai szerint a világbirodalmak összeomlásához a túlzott birtoklásvágy, a harács, az erkölcstelenség kultusza és a természettörvények semmibevétele vezetett. Mindig akadt azonban egy-egy zseniális koponya, aki fölismerte a veszedelmet, s megpróbált ellenük tenni valamit. IV. Amenhotep az egyistenhit bevezetésével, Mózes a törvényeivel, Periklész a demokráciájával, Nagy Konstantin a kereszténység államvallássá törvényesítésével, vagy korábban Nagy Sándor a hellenizmus (akarata ellenére) terjesztésével. De minden nagy formátumú szándék hamvába holt, a fűrészporagyúak megfojtották. Egyedül a keresztényi gondolat élte túl a megaösszeomlásokat, ma azonban ez is végveszélybe került, s vele hull a sírba nemcsak Európa, hanem a világ jobbik része is. (Az elbutult USA-val együtt.)

Az őskeresztény gondolkodók és apostolok fölismerték a fenyegető katasztrófát, és kőkemény korholással fordultak szembe a világmegrontókkal. Máté idézi Jézust: nem elég csak a gyilkost bíróság elé állítani. „Már azt is állítsák törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé, aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.” (Ki az, aki eszerint velem együtt nem vesztené zsírját sercegve az alvilági katlanban?) Szent Pál pedig imígyen szólt: „Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották föl. A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal a természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét. (…) Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánnyal, rossz­indulattal.” Kappadókiai Szent Bazileusz pedig a IV. században a magzatelhajtást kettős gyilkosságnak minősíti, a férfi férfival és az állatokkal üzekedést pedig harminc év penitenciára ítéli.
A keresztény erkölcsrend, mondhatni alapvető norma az akkori, vesztébe rohanó világ észre térítésére fogalmaztatott meg. Ma már nem tudják: a görög szórakoztató ipar fizetett látványosságként eleven embereket kínzott halálra nyílt színen (ma ketrecharcosok), a római színpadokon koitáltak, állatokkal szeretkeztek. Kultusza volt a természettörvények megtagadásának, egyén és közösség testi-lelki elmállasztásának. És özönlöttek a primitív, de a természet-törvények alapján élő, ezért erős barbarusok és elsöpörték a betegessé fonnyadt nagy civilizációkat.

Az ószövetségi zsidó és az újszövetségi keresztény vallás noha más eszményt képvisel, erkölcsi kérdésekben tökéletesen azonos értékrendű. Egyistenhitük és moralitásuk emeli őket a világvallások élére. És ez az erkölcsi értékrend őrizte meg a bennük hívőket mindmáig. De látnunk kell, a mai európai és USA eszükment liberális tendenciái ezt óhajtják fölőrölni. A szivárványosdi provokatív, önmaga célja ellenes, ízléstelen fölvonulásaival például. És a pénz molochja a harács, a morbiditás kultuszával.