Bergengóciában forrtak az indulatok. A választásokat követően a hazafiak bosszankodtak, dühöngtek vagy apátiába zuhantak vérmérséklettől függően, de abban mindenki egyetértett, hogy elég volt!

– Én nem bírom nézni a pojáca képét a híradóban – zokogta egy idős asszony. – Apám húsz évvel ezelőtt nem hitte, hogy az ő életében kimennek a megszállók – mondta egy lány. – Én tíz éve nem gondoltam, hogy még az én életemben vissza is jönnek… – De még a gazdasághoz sem értenek – magyarázta egy szemüveges úr. – Mert azt sosem tagadták, hogy semmi közük a nemzethez, a történelemhez, a hithez, a becsülethez és úgy általában az erkölcshöz. De arra büszkék voltak, hogy legalább szakemberek. Aztán tessék, itt van, ehhez a leghülyébbek. – Mindenhez hülyék! – csapott dühösen valaki a levegőbe. – Küldjük el őket a francba. – Így van – zúgták az egybegyűltek. – Tudják meg, hol lakik a bergengócok istene! – Álljunk ki a gátra! Csak osszák már a fegyvereket! Gyerünk! – hangzott innen is, onnan is. Ekkor egy fiatalember ugrott középre, karjait kitárta, és lelkesen kiáltotta: – Elsöpörjük őket. Szombaton forradalom! Jöjjön mindenki, és vegyük vissza végre a hazánkat ezektől. Tüzes tekintetek fogadták a bejelentést. Ám valaki megszólalt: – Hú, a szombat az nem jó. A gyereknek kosármeccse van a MAFC-on, az egész rokonság megy szurkolni. Páran morgolódtak, de az arcokról fokozatosan lehervadt az elszántság. – Nekünk is a telekre kell menni a hétvégén. Már térdig ér a fű a kertben! – Igaz is, jegyünk van az Erkelbe… – Gyerekek, szombaton a Fradi játszik Újpesten. – A sógorom születésnapja van. Vérig lenne sértve, ha nem köszöntenénk fel. A fiatalember tanácstalanul pillantott körbe. Néhányan vállon veregették, rámosolyogtak, az idős asszony Isten áldását kérte rá. – Azért csak szóljatok, ha szükség van valamire – mondta búcsúzóul, aki a focimeccsre készült szombaton. Azután a tömeg szétszéledt.