Az egyik balliberális politológus szerint az SZDSZ ebben a helyzetben továbbra is az MSZP gazdaságpolitikai és erkölcsi felettes énjének szerepét játssza, ezt a pozícióját a neoliberálisok már-már katasztrofális választási szereplése sem módosítja. A pszichoanalízisben használt „szuperego” a tudatalattiban működő lelkiismeret, amely az ego, az én felett gyakorol kritikát, abban bűntudatot és aggodalmat keltve. Magyarul az MSZP egy bunkó állat, mely állandó rettegésben él, mit szól az SZDSZ. A felettes én pedig egyértelműen bizalmat szavaz a főhazugnak.

Erre rímel egy „filozófus” írása a Magyar Hírlapból, aki szerint „az ijesztően rövidlátó jobboldali vezér – olyan valamikor volt értelmiségiek kórusától kísérve, mint Navracsics, Pokorni, Stumpf – levetkezte megmaradt önkorlátozását, és az egyedül legfőbb politikai jót, a republikánus demokráciát koncként lebegtette meg a nemzet és csőcseléke előtt.” Megszoktuk már ezt a beszédmódot, nem is idézném, ha a szerző nem fejtené ki, mi is ennek a „legfőbb jónak” a lényege a felettes én szerint: „A demokrácia – hiszi vagy sem a kedves olvasó: a fogyasztói kapitalizmussal együtt – az aljaember korlátozásának leghatékonyabb eszköze. Így értette a sokszor idézett és pont annyiszor félreértett Sir Winston is. A demokrácia legfelemelőbb tulajdonsága pontosan az, hogy intézmények közé szorítja a tömeg önkifejezését: a nagyobb részt műveletlen köznépet egyedeire bontva szavazófülkékbe tereli, ahol messze kisebb kárt tud tenni, mint az utcákon összeverődve és felajzódva. A kapitalizmus ugyanezt a tömeget egyenvágyakhoz láncolja, és nagyon helyesen megtervezi az életútjukat a bölcsőtől a sírig annak érdekében, hogy egymást irigyeljék és bámulják ahelyett, hogy egymás vérét ontják.” Így szól tehát a felettes én a szavazók csürhéjéről, ennél világosabban talán még nem is fogalmazták meg a globális liberális kapitalizmus véleményét a tömegember demokráciájáról. Ezek után nyafoghatnak a balliberális megmondóemberek, mint például Tamás Ervin örökös főszerkesztő-helyettes a Népszabadságban szabadvershez hasonló vezércikkében, ahol kifejti, elege van. Ha neki is, akkor hogyne volna elegünk nekünk, a folyamatosan kioktatott, megalázott aljaembereknek! Ugyanebben a számban Konrád György butaságnak nevezi Sólyom László beszédét, megvédi (hát persze, sőt naná!) Gyurcsányt. Konrádot a tüntetéssorozat kilátásba helyezése a bolsevik és fasiszta mozgalmakra emlékezteti: „A Rákosi-korszakban így született meg az egyöntetű kommunista kormány. Ez volt a szalámitaktika, amelyet általában egy személy »kilövésével« kezdenek.” Szakadj meg, szív! Gyurcsány, a szegény üldözött, és Orbán mint Rákosi! Az orwelli „újbeszél” konrádi alkalmazása a Konrád-interjú végén visszakapcsolt a felettes énhez: Gyurcsánynak „szerencsésebb lett volna korábban szólnia. De valamikor el kell kezdeni az igazmondást. Jobb, ha az embert nem kapják rajta. Kuncze Gábor és liberális barátaim viszont nem hazudtak: azt mondták, hogy reformok kellenek, és vége az osztogatási politikának.” Mit lehet erre mondani? Az SZDSZ, amely a legkártékonyabb és leghazugabb törpepártként játszotta ki és tette tönkre a magyar demokráciát, megint az egész ország felettes énjeként riszálja magát, mintha nem Horn Gyula, Medgyessy és Gyurcsány tettestársa lett volna? Agresszív, köpönyegforgató szemtelenség. Minden szavuk visszahull önmagukra, igen, pontosan úgy, ahogyan Rákosiék idején. Ha van még, aki emlékszik Rákosira és Gerőre ötven év messzeségéből, az bizony ráismer erre az agresszív szemtelenségre. „Tégy a gyűlölet ellen!” – üvöltözik azóta is a hetedízig gyűlölködők és kirekesztők. Az önkormányzati választás eredménye sokat javított a magyar nép önbecsülésén. Talán mégsem igaz teljesen a falfirka, amely Horn Gyula győzelme után jelent meg először a falakon: Birkanép. Talán kicsit lassabbak és türelmesebbek vagyunk, mi tömegemberek, talán a mi felettes énünk is nyugodtabb. Talán azért van így, mert mi keresztények vagyunk, van lelkiismeretünk, halhatatlan lelkünk, és van felelős vezetőnk, akit Jézus Krisztusnak hívnak. A felettes ént meghagyjuk Freudnak, az SZDSZ-nek, Konrádnak – és persze az MSZP-nek, hogy el ne tévelyedjen a reformok útján. Csak minket hagyjanak békén, mert elegünk van nekünk is, nemcsak Tamás Ervinnek a Népszabadságtól.