Mindig elhatározom, hogy megpróbálok kevesebbet politizálni e rovatban (is), megpróbálom tekintetem az örök dolgokra függeszteni, lehetőleg le sem írni számomra megvetendő, értéktelen emberek nevét, akiket éppen azzal óvok meg a kíméletlen, ám jogos feledéstől, hogy egyszer lábjegyzetben meg kell majd magyarázni az utókornak, kik is voltak ezek a söpredék-emberek, akiknek „életműve” befér két évszám és egy kötőjel közé. De hát itt nem holmi aprócska politikai drámáról van szó, hanem egy bármikor kitörhető, készülődő háborúról, mely megosztja a világot és megosztja hazánkat is. Akik ezt a háborút ellenzik bal- és jobboldalon, azokat pacifistának nevezik újabban olyan szovjet és kommunista ülepcsiszoló gyászvitézek a mostani szocialista-szabad demokrata klientúrából, akik egykor átkokat szórtak a vietnami népirtásban élenjáró amerikaiakra és az arab népirtásban oly jeles izraeliekre. Ezek helyeselték Afganisztán szovjet lerohanását éppúgy, mint annak amerikai megszállását, nekik a „szocialista” Irak egykor – cikkeikből idézhetően megbízható – szövetségesük volt, csak ki kell cserélniük a jelzőket, és készen áll az újabb cikk, immár az euroatlanti közösség védelmében. Ezekben a szocialista és szabad demokrata (kommunista) politikusokban, politológusokban, újságírókban, szakértőkben még annyi jóindulat, együttérzés, szeméremérzet vagy tisztesség sincsen, mint a bűnözőben, aki legalább nem csonkítja meg áldozatát. Ha egy kicsit is hinnének a bosszúálló Istenben vagy legalább a történelem számonkérő ítéletében, vagy adnának az utókor véleményére, legalább hallgatnának bölcsen, de nem, mert a hallgatásért nem fizetnek olyan jól, mint az ordas, uszító, népbutító beszédekért és cikkekért.

Azt viszonylag kevesen tudják, hogy Bush amerikai elnök Irak elleni háborújának okai között nemcsak politikai és gazdasági tényezők szerepelnek, sőt talán az is lehet, hogy első helyen kifejezetten vallási indítéka van a Szaddám Huszein elleni háború indításának. Bush egyháza, az Egyesült Methodista Egyház szélsőséges protestáns felekezet, inkább szektának mondható, melynek hívei azért támogatják feltétel nélkül Nagy-Izraelt és minden szörnyű háborúját, mert úgy vélik, a Messiás második eljövetele csak így teljesülhet a jövendölések szerint, így tehát aki Izrael és Saron ellensége, az Isten ellensége is. Amerika jóval vallásosabb ma Európánál, több mint kétszáz keresztény televíziós csatornája működik, persze ezek többsége álkeresztényi, üzleti alapú távprédikátorok happening jellegű „istentiszteleteit” közvetíti, de ennek a meglehetősen primitív közönségnek éppen ez kell, s ezek számára írja Michael Gerson, Bush beszédírója az elnök vallási köntösbe burkolt szózatait, amint az Economist cikkírója erre nemrég rámutatott (Lexington: Isten és az amerikai diplomácia, 2003. február 6). A republikánusok vallásosabbak a demokratáknál, s elsősorban nekik szól Bush üzenete a Gonosz elleni keresztes hadjáratról, mely összemossa Irakot az arab terrorizmussal, szeptember 11-ikét a palesztinokkal és az egészet az iszlámmal.

A kialakult Bush-féle téboly osztja most meg a világot és az Európai Uniót is, csak a leghígabb agyvelejű és legbecstelenebb emberek hihetik azt, hogy az Irak elleni agressziónak bármiféle jó vége lehet. Akik világszerte a békéért tüntetnek, azok nem pacifisták. Úgy mondanám, azok nem lelkiismeretlen, hazaáruló gazemberek. És hogy az a temérdek elszánt „idegenvezető”, aki Taszárt és a magyar légteret, sőt minden egyebet kínálgat az amerikaiaknak, mint kínálgatta volt a szovjeteknek is, vajon mit fog mondani, ha megkapjuk, mi magyarok is, ami a hadviselő feleknek általában kijár? Mert nem biztos, hogy Bagdadban is úgy gondolják az emberek, mint Budapesten, hogy mindig annak van igaza, aki közelebbről lengeti a gumibotot, mint Lamperth és Salgó rendőrei, akik alig várják, hogy szétverhessenek egy kis előre bejelentett vagy be nem jelentett tüntetést, ha kedvében járhatnak ezzel is a Kárpátok új géniuszának. Bush tehát keresztes hadjáratról beszél, és a mi gyakorlott képmutatóink ujjongva, sőt versenyt röfögve éltetik az új istent, miközben a legújabb hír szerint II. János Pál pápa Bagdadba készül, hogy megakadályozza a háborút. A 82 éves szentatya pusztán jelenlétével cáfolná Bush elnök „keresztes hadjáratának” keresztényi mivoltát, más kérdés, hogy az amerikai-izraeli héják talán még örülnének is, ha végre egy jól irányzott rakétával végleg elhallgattatnák ezt az akadékoskodó lengyel öregembert. Bármiként is lesz, Bin Laden ismét üzent a világnak egy hangszalagon, és ő is keresztes hadjáratról beszél, mely ellen minden muszlimnak, minden igazhitűnek össze kell fognia. Mert, mondja Bin Laden, a küzdelem Allahért folyik, nem a nacionalizmus győzelméért vagy olyan pogány rezsimekért az arab országokban, mint amilyen az iraki is. Az amerikai propagandagépezet a Fehér Ház gengsztereit szolgálja, az olajkitermelőket és fegyvergyárosokat, de a Tora Bora-i csata megmutatta, hogy a hatalmas anyagi fölénnyel szemben is lehetséges a sikeres ellenállás. A nemzetközi gonosz koalició erői nem győzhetik le mudzsahed testvéreinket Irakban sem, mondja Bin Laden. Amint a Korán mondja: „Legyen a föld a ti menedéktek” – Ássatok mély árkokat, hadd bombázzanak, hadd merítsék ki összes erejüket a hosszú háborúban, mert ez hosszú háború lesz, sok muszlim vértanúval, de ne számítson senki kegyelemre, aki Amerikát segíti, sem az álszent iraki ellenzék, sem velük tartó arab uralkodók, sem azok, akik oldalukon harcolnak, támaszpontokat vagy adminisztratív segítséget nyújtanak nekik, akár szóbelit is, hogy mohamedánokat gyilkoljanak meg Irakban, mert tudniuk kell, pénzük elvétele és vérük kiontása megengedett az iszlám törvény szerint. Mert – folytatja Bin Laden – Isten azt mondja a Koránban: „Ó, ti hívők, ne legyen keresztény vagy zsidó a ti uratok, mert ők egymáshoz hűségesek.”

Szóval jó, ha tudjuk, egy olyan vallásháborúban veszünk részt posztkommunista és kozmopolita, többségükben ateista vezetőink beleegyezésével, melyben egyik oldalon „keresztények” és zsidók, a másik oldalon mohamedánok állnak. És ez olyan keresztes hadjárat, ahol a „mi” oldalunkon nem valódi keresztények emelik magasra a keresztet. Emberi elme elképzelhet-e ennél mocskosabb csapdát, képtelenebb helyzetet? Samuel P. Huntington könyve a civilizációk összecsapásáról aligha volt időszerűbb, pedig a szerző könyvét a jugoszláviai háború után írta. A Nyugat hanyatlóban van, a kommunizmus és a liberalizmus éppen azt gyengítette meg vészesen (Magyarországon is), ami ezt a civilizációt naggyá tette: a kereszténységet. Huntington a nyugati civilizáció fenntartása érdekében tanácsként kimondja az Egyesült Államok és Európa számára: „„fel kell ismerni, hogy a más civilizációk ügyeibe való beavatkozás valószínűleg a létező legnagyobb veszélyforrás, mely bizonytalansághoz és potenciálisan globális konfliktusokhoz vezet a multicivilizációs világban”. Mert most már politikai eszmék helyett vallási és kulturális eszmék csapnak össze, Amerika és Izrael vak félelmében és gyűlöletében az egész iszlám világot azonosítja a nukleáris fegyverkezéssel és terrorizmussal, holott éppen e két hatalom nem veti magát alá az ENSZ érvényes határozatainak. Az iszlám újjászületés, a muszlim fundamentalizmus egy világvallás jegyében keres választ az emberiséget gyötrő, megoldatlan kérdésekre, miközben a Nyugat azt hiszi, még mindig eljátszhatja hatalmas propagandagépezete segítségével a Jóságos Nagybácsi szerepét, aki a rend és a törvény nevében rendet teremt és elhozza a békét a bennszülöttek számára, cserében mindössze egy kis olajat kér, meg ami még adódik a ház körül. És Oszama bin Laden még arra is kitér, hogy a muszlimok dzsihádjában, szent háborújában a hitetlenekkel (velünk) szemben még a szintén hitetlen arab szocialistákkal is össze kell fogni „az ügy érdekében”, vagyis az iszlám civilizáció szemében az „istentelen Nyugat” részei vagyunk mind, elvakult háborúpártiak és riadt békepártiak.

A mi nagy szerencsénkre eddig még nem született meg a pánarab egység, de minél nagyobb erőszak és igazságtalanság éri, annál hamarabb megvalósul, s maga mellé állítja az Európában egyelőre szórványként élő mohamedánokat. Ha pedig a török és az oroszországi, és kaukázusi muszlimok is csatlakoznak a mozgalomhoz, Allah legyen irgalmas az emberi jogokba belebolondult, gyönge, öreg és kényelmes Európának, mely éppen azzal vacakol, vonatkozhatik-e a magyar kedvezménytörvény a szerencsétlen, magukra maradt, határon túli magyarokra, akik a világon már senkit sem érdekelnek, legkevésbé Medgyessyt és Kunczét.

Addig is vigasztalódjunk, ha még megérjük, március 15-ére formabontó műsor készül a Nemzeti Múzeum kertjében a Sensation Produkció Kft. rendezésében csekély 143 és fél milliócskáért. A szép magyar nevű cég sok mindent ígér, szerintem lesz ebben még rendőrkordon is, tüntetők kiszorítása és ütlegelése, valamint huszonöt vízágyúlövés a D-209-es tiszteletére. Még azt is el tudom képzelni, hogy Darvas Iván a múzeum lépcsőjén elmondja (kissé meghúzva) Kertész Imrétől a Sorstalanságot.

Hogy a II. magyar hadsereg miért nem ment egészen Irakig, azt majd elmagyarázzák a mindenre képes történészek. Mert ha akkor elmentek volna, most együtt emlékezhetnénk majd rájuk és az iraki háború áldozataira. A Szabadság téren pedig – ajánlom Steiner polgármester úr figyelmébe – a szovjet hősi emlékmű mellé tervezett szeptember 11-i emlékmű mellé (a Columbiáról se feledkezzünk meg!) még elfér talán az amerikai követség elé egy újabb is, az iraki háború áldozatainak tisztelegve: tervezi minden bizonnyal Rajk László, avatóbeszédet mond Demszky Gábor. Az amerikaiak német, japán, koreai, vietnami és magyar áldozatainak talán majd Bagdadban állítanak egy emlékoszlopot.