Igen, Lydon (művésznevén Johnny Rotten) anno tényleg gyalázta az angol királynőt, de nem holmi „haladásból” vagy forradalmi-balos hevületből, hanem mert ő és összes felmenője egyszerű ír proli.

„Majd ha negyven felé járok, és rám tör a nosztalgia, lehet, hogy érdekel a dolog.” Valami effélét nyilatkozott 1986-ban Johny Rotten, mikor a Pistols tízéves évfordulóján melegítették fel a lábvizet. Majd pár éve csak összeállt a banda, és ezt mondta a jó „Rohadt János”: „Remélem a koncerten nagy lesz a sár, és a rokkantak jól beleragadnak a tolókocsival”. Utóbbit anno nem nagyon értettem, s csak akkor esett le a hályog, mikor egy esszémben a minap merészeltem a mozgássérült szót leírni, mire nekem esett a cselédsajtó – Para-Kovács Imrével az élen –, s a tolerancia meg az emberi jogok nevében likvidálásomat követelte. Leesett, „ott” már akkor ment ez a PC-agymosás, és Rotten csak ismét jól bele akart fintorogni a megfelelési kényszeres kis senkik pofájába.

Most meg ugye 2008 van, s a Sex Pistols szigetes fellépésének kéne örülnünk, de nem nagyon fűlik hozzá a fogam. Nem izgatnak ugyanis a letűnt korok tabui. Az engedélyezett káosz. A kereskedelmi polgárpukkasztás. Sokkal inkább, hogy a Love Kills nevű szirupcelluloidban a basszista (Sid Vicious) pólóján lévő eredeti szvasztikát egy sarló-kalapácsra cserélték le. Féltek. No, ez már elgondolkodtató, de ne nagyon feszegessük, mert baj lesz. Ma egy „punk” cikk éppúgy lehozhatatlan, mint ’77-ben. Egy „punk” dalt éppúgy nem játszik a rádió. Amit meg e címkével adnak el, az nem punk, ugyanis a „punk” mindig a kor normáit támadja. A korszak tabuit. Azt, amit ma a PC nevű agymosás testesít meg.

Ja, hogy a Sex Pistols? Az, kérem, egy príma rock ’n’ roll csapat. Mint az AC/DC. És semmi több. Sajnálom.

Pozsonyi Ádám