Tölgyessy Péter okos írást tett közzé nemrég a Magyar Nemzetben, amelyben a Fidesz s egyben az egész nemzeti oldal válságát elemezte, keresve azt a mozzanatot, ahol az egész „ügy” úgymond vakvágányra futott. Azóta a cikkhez sokan hozzászóltak, mégpedig oly számosan, hogy lassan a delikvensek listája több karaktert tesz ki, mint egy-egy újabb keletű iromány. Olvasom e véleményeket, s nem tudok mást mondani, mint hogy az illusztris urak bizony tévednek. Nem négy éve, és nem tizenöt éve rontottuk el a nemzet szent ügyét, hanem jóval régebben. Mint köztudott, a választási csalások egyik kedvelt fogása, hogy az állampolgár otthon is, meg lakhelyétől távol is leadhatja szavazatát. A gondolkodó elme számára rögtön nyilvánvaló, hogy a probléma a szabad költözködés jogának eltörlésével szinte rögtön orvosolható. Ám mindez csak részletkérdés. A probléma gyökere másutt keresendő. Ha rövid közvélemény-kutatást végzünk barátaink, ismerőseink körében, hogyan eshetett az meg, hogy a történelem legkártékonyabb vezetését a nép önként visszaszavazta a hatalomba, úgy rendre azt a választ kapjuk – némi zavart hümmögés meg vállvonogatás közepette -, hogy igen, mert az emberek hülyék. Ha átlapozzuk a lexikonokat, történelemkönyveket, csekély munka ráfordításával is arra a megállapításra juthatunk: nincs ebben semmi meglepő, az emberek többsége hülye most is, meg hülye volt kétezer esztendeje is. Csakhogy – s itt közeledünk voltaképp a probléma gyökeréhez – az imént említett hasznos kiadványok forgatásával arra is rádöbbenhetünk: hülyék kétségkívül régen is voltak, de akkor nem szóltak bele a dolgok menetébe. Mert nem volt rá lehetőségük. Ebből következik, hogy a probléma gyökere voltaképp a hülyék nagy számának beleszólása az ország dolgaiba. Nem Mikola úr, Orbán úr, a kampány vagy más efféle volt rossz, hanem maga a felépítmény hibás. 1848-ban, a jobbágyfelszabadításkor farolt a nemzet abba a sötét alagútba, ahonnan, úgy tűnik, nincs kiút, s az általános választójog megadásával végleg befalazta az összes kijáratot.