Kapcsolatok

Kövér László a Fidesz országgyűlési képviselője Tisztelt Kövér Úr! Az elmúlt hetekben többször fordultam meg olyan társaságban, ahol szinte megkövülten idézték önt és vették zokon önnek július közepén e lapnak adott interjújában elhangzott azon kijelentését, hogy „A magyar értelmiség mint mérvadó, értékmérő és értékadó funkcióját ellátó elit az utóbbi tizenhat esztendő alatt teljes mértékben felszámolódott, nullára írta a maga erkölcsi tőkéjét”. Hogy nem „elszigeteltek” e tapasztalataim, íme e lap főszerkesztőjének július 27-i vezércikkéből vett idézet: „Kövér László két hete lapunknak adott interjújában az egyik leghevesebb visszhangot kiváltó mondat így hangzott:” – majd következik fentebb idézett mondata. E sommás, a teljes magyar értelmiségről adott megdöbbentő kijelentést egy baloldali vagy balliberális politikus sem engedte volna meg magának. Leginkább azért nem, mert egy jó politikus feleslegesen nem haragítja magára választóinak jelentős részét. Ön szerint tehát a magyar értelmiség nullára írta a maga erkölcsi tőkéjét. Ha ön ugyanezt nyilatkozza a magyar értelmiség hangadó, balliberális részéről, még igazat is mondott volna, hiszen az értelmiség ezen része minden gátlás nélkül asszisztált nem csak az ország gyakorlatilag teljes vagyonának kiárulásához, de tapsolt annak a koalíciónak, amely még e kormány legfőbb támogatóinak tartott „mértékadó” külföldi lapok szerint is a gazdasági összeomlás felé viszi az országot. Valamint, ugyanezen értelmiség teljes erővel támogatta olyan erőknek az uralmát, amelyek zsigeri örömet éreznek, ha – a világ szinte egyetlen országaként – itt minél inkább aláássák a patriotizmust és minél jobban ártanak a nemzeti érdekeknek, valamint minél inkább a „globális multikulti” lesz az egyeduralkodó.

Nem tudom, egyébként honnan meríti ismereteit a magyar értelmiség jobboldali részéről. Ugyanis én még élő – vezető – értelmiségivel nem találkoztam, aki arra a kérdésre, hogy ön az elmúlt 16 esztendőben elbeszélgetett-e vele, igennel felelt volna. De ha vette volna a fáradságot és találkozik egyikükkel-másikukkal, főként az utóbbi időben, megtudhatta volna azt a tragikusan peszszimista hangulatot, ami annál inkább kerítette hatalmába a magyar jobboldali értelmiséget, minél több információja van arról, hogy – mindannyiunk fájdalmára – miként működik a jobboldal vezető pártja. Hadd idézzem rögtön példaként e hangulatra a Magyar Nemzet augusztus 26-i számának vezércikkét, amely így fejeződik be: „Kérdés, ha a Fideszben ez lesz az irány, tud-e majd alternatívát felmutatni az ellenzék az elbizonytalanodott választók számára.” Erre ön persze rámutathat a jelenlegi közvélemény-kutatási eredményekre, amelyek azonban – mint sajnos már nem egy sorsdöntő választásnál kiderült – forgandóak. Netán 2010-ben is azok lesznek. A jobboldalon az emberek, uram, nagyon, nagyon rosszul viselik el azt, ami politikailag és gazdaságilag történik velük. És egyértelműen önöket hibáztatják a választási győzelem másodszori eljátszása miatt is. Szinte olyannyira rossz a közérzetük, hogy az ön mondatát hajlamosak az egész politikai elitre átfogalmazva az önök fejére olvasni. Aminek az a szomorú hozadéka, hogy vagy szinte az orrukat befogva vánszorognak majd el most a helyhatósági választásokra, vagy pedig otthon maradnak. De térjünk vissza kijelentésére. Akik a Fidesz dolgaiban ismerősek, azt mondták nekem, hogy ön pontosan fordítottan cselekszik, mint a ravasz és jó politikusok. Akik nem a retorikában keménykednek, hanem cselekedeteikben. Mások ezt megerősítve azt is hozzáteszik, hogy antikommunista retorikája helyett antikommunista tetteivel kellett volna megörvendeztetnie szavazóit, amikor megtehette volna. Például azzal, hogy önnek nem kellett volna titkosszolgálati miniszterként a kádári idők „kékfényes” Szabó Lászlójának a kommunista időkből itt hagyott titkosszolgálatoknál nem ismeretetlen fiát kineveznie titkosszolgálati miniszteri kabinetje titkárának. Hiszen azt csak ön hiheti, hogy a családi asztalnál a kedves Szabó fiú kizárólag a felszolgált húsleves ízéről beszélgetett apukájával. Tovább csapongok és visszatérek az ön kapcsolatai hiányára azon értelmiséggel, amely – öntől azért eltérően – iszonyatos szenvedésen ment át a Kádár-rendszerben és most, 16 évvel a fene tudja minek nevezhető fordulat után azt látja, már gyermekeinek, sőt talán unokáinak a jövője is veszélybe került: nem csak neki magának nincs esélye, hiszen kétszer négyévnyi jobboldali kormányzás után sincs gyakorlatilag semmiféle jobboldali intézményrendszer. És persze vagyon. Szóval, ha vette volna a fáradságot és ezzel az értelmiséggel beszélt volna netán 1998 nyarán, hátha valamelyikük azt javasolja, hogy kormányzati idejükben szívszaggató nemzeti retorika helyett ne csak a kettős állampolgárságot adják meg a határon túli magyaroknak (ahogyan önök is rengeteg, a másik oldalnak kedvező kétharmados törvényt megszavaztak, önök is tudtak volna alkut kötni ez ügyben a másik oldallal), de építsék ki a Budapestet Ártánddal összekötő autópályát, hogy Kolozsvár felé ne kelljen ma, 2006 augusztusában is a román határ előtti utolsó szakaszt nyolc helyen is nem egy, de fél pályán, hosszú állásidőkkel megtenni. Mások pedig talán elmondták volna önnek, hogy a választási kampány olyan szakma, mint minden más: nem árt, ha azt bízzák meg vele, aki bizonyíthatóan ért hozzá, és leellenőrizhető referenciákkal rendelkezik korábbi sikeres munkavégzéséről. Ismét mások pedig talán elmondták volna önnek, hogy mekkora kapitális bakot lőtt ön azzal, hogy – mint ezt az egész Magyar Rádió és a fél média tudja – hagyta magát rábeszélni Szadai Károly kuratóriumi elnökségi alelnöktől, az ön egykori titkárától, közeli barátjától, a balliberális Mucsányi Marianna újságírónő férjétől (aki nyilván éppen úgy „nem” beszél a hitvesi nyoszolyán hivatalos dolgokról nejével, mint Szabó Gábor úr kékfényes apjával a terített asztalnál, ugyebár) arra a szép mesére, amelyről Gellért Kiss Gábor és Agárdi Gábor urak, Szadai úr kormánypárti kuratóriumi kartársai önnél előbb tudtak. Vagyis arról, hogy önnek beadják azt a mesét, amely szerint a „kisebbik rossz” a Magyar Rádió esetében nem az, ha az elnök nélkül eldöcög (mely esetben persze a fideszes, MSZP-s és SZDSZ-es kurátorok állásának lőnek), hanem az, ha az MR elnökéül a vérliberális Such Györgyöt választják meg. Azt a Such urat, aki legújabban már azt nyilatkozta, hogy a „Petőfi” és „Kossuth” nevek talán nem is olyan korszerűek. Nyilván egy „news és talk rádiónak”, amely anynyira sajátosan magyar, hogy Such úr ki sem tudja fejezni anyanyelvén, és amely tervezett közszolgálati rádió nyilván pendantja lesz annak az Inforádiónak, amelyet a minden szélben vitorlázó Heltai Péter úr szíves közreműködésével önök hoztak létre éppen úgy a másik oldalnak (hallgasson csak bele, hogy e rádió híreiben mely párt vezetői „állítottak” és mely pártok vezetői „jelentettek ki”, „hangsúlyoztak” és „mondtak”), mint a Budapesti Kommunikációs Főiskolát, ugyancsak Heltai úr irányításával. Akkor persze, amikor a másik oldal nekünk 16 éve még semmilyen intézményt nem hozott létre és eddig egyetlen olyan média „személyiség” kinevezését nem szavazta meg, aki ennek az oldalnak lett volna hasznos. Egyébként ezt a levelet minden harag és elfogultság nélkül írtam. Mások emlékeztetni fogják talán arra, hogy jó néhány évvel ezelőtt önt nagyon sok írásban védtem meg azután, amikor felfedeztem, hogy egy holland hetilapban önnek egy szocialista képviselőtársa igaztalan mondatokat adott szájába, amiből – a cikkek nyomán – nagy parlamenti botrány is lett. Az viszont igaz, hogy én az ilyen és ehhez hasonló írások miatt az ön szemében „teljes mértékben felszámolódtam, nullára írtam a magam erkölcsi tőkéjét”, mint oly sokan azok közül ezen az oldalon, akikre ön interjújában azután húzta rá a vizes lepedőt, hogy közülük nem egy egzisztenciáját áldozta fel az önök védelmezésében. Ők majd vélhetően gyermekeiknek mondják el saját történetüket a jobboldali „szolidaritásról”, a „lenullázott erkölcsi tőkéről”, a szabógáborokról, szadaiakról, heltaiakról és suchokról.

Fikció Párt elnök VIII. rész A nemzetközi sajtóról Alapállásban önhöz úgy áll majd a nemzetközi sajtó – miután elér egy bizonyos százalékos tetszési indexet -, ahogyan önhöz az SZDSZ sajtója viszonyul. Mivel pedig jobboldali pártot alapít, az álságos médiameghívásokkal tarkított mézeshetek elteltével ellenségesen. Ugyanakkor a nemzetközi sajtó viszonya az alakítandó jobboldali párthoz – a közhiedelemmel szemben – nem jelent megváltozhatatlan „fátumot”. Vagyis e viszonyt módosítani, illetve alaposan változtatni lehetséges. Több jóakaró, de naiv tanácsadója azt fogja önnek javasolni, hogy a kemény jobboldali szavazók voksainak gyors megszerzése érdekében hangoztasson minél radikálisabb retorikát. A világért se kövesse tanácsukat. Ugyanis ha ezt teszi, azonnal és visszavonhatatlanul kettéfűrészelik, míg ha szelíden beszél, de kemények a tettei, ezt a jobboldal okosabb és értékesebb része, vagyis potenciális törzsszavazói hosszú távon úgy is észreveszik és értékelik. Olyannyira, hogy öntől nem fognak elpártolni. Mondok két példát. Nézzen a magyar képernyőn felbukkanó figurákra, és hasonlítsa őket össze a brit televízión felbukkanó arcokkal. Beleértve a BBC-t. Ugye azonnal észreveszi a különbséget? De olvasott vagy hallott-e ugyanakkor egyetlen olyan mondatot vagy sort, amely a brit képernyők „arcpolitikáját” nemhogy megindokolta, de akár magyarázta volna? Nem. Az Egyesült Királyságban nem beszélnek, hanem tesznek. Másik példa. A svájci bankok egyetlen pozíciójában nem talál nem svájcit. Mint ahogyan az ország függetlenségét őrző, rendkívül erős svájci katonaság egyetlen tisztje sem lehet nem svájci. Vajon erről egyetlen svájci lapban olvasott valaha is egy sort, vagy egyetlen svájci politikus mondott-e egyetlen szót? Nem. Mert nem a szöveg, hanem a tett a lényeg. Miközben – mellékesen – Svájcban a legerősebb párt „szélsőjobboldali”. Amiről a választásokat követően évek óta nagy a hallgatás. Most pedig egy példa arra, hogy a nemzetközi média ugyanazon jelenségekre érdekeitől befolyásolva reagálhat hevesen vagy tehet úgy, mintha e jelenségeket nem venné észre. Képzelje el, mi lenne Magyarországon, ha utcát neveznének el Szálasiról. Sőt, ha Horthy Miklós kormányzóról is. De vajon ki „brekegett” – akár nemzetközileg, akár „belföldileg” -, amikor Romániában több helyen Antonescuról neveztek el utcát, vagy mint tették ezt a Kolozsvár főteréről kifutó, korábban Március 6-i utcával, amelyet nem olyan régen Iuliu Maniu utcának neveztek el? Vajon miért hallgatott ugyanaz a nemzetközi sajtó – a New York Timesban egyetlen alkalommal megjelenő cikk kivételével -, amely hónapokig harsogott volna hasonló esetben, ha ehhez hasonló Magyarországon történik meg? Mint látja, ne higgyen azoknak, akik e téren is azt akarják bemagyarázni önnek, hogy a jobboldal tehetetlen és hogy a nemzetközi sajtó „alaphelyzeti” reagálása nem formálható. Ezzel csak gyávaságukat, lustaságukat és hozzáértésük hiányát leplezik. Hogy miként tudja alakítani a nemzetközi sajtó véleményét, a jövő héten mondom el önnek.