Nem tudom, látták-e lapunk kedves olvasói egy német kormányzati hivatal Zanzu című honlapján szereplő új összeállítást. Ez egy naturalisztikus rajzokkal illusztrált szexuális felvilágosító oldal. A rajzokon a pucér férfiak mind tejeskávé színűek, a lányok pedig fehérek. Akárcsak a falloszok és a vaginák. A jobb érzésű euró­paiak csak hüledeznek, hogy hát jaj istenem, hova jutottunk? Ide.

Kevesen ismerik Richard Coudenhove-Kalergi gróf nevét. Apja osztrák arisztokrata volt, anyja pedig egy Mitsu Aoyama nevű japán asszony, aki híres szamuráj családból származott. A gróf 1894-ben született Tokióban. Nyugatias nevelést kapott, előbb Prágában, majd Bécsben tanult, az osztrák fővárosban végezte el az egyetemet is, 1916-ban doktorált. Afféle szellemi és politikai mindenes lett belőle, épp annyira volt filozófus és történész, mint amennyire diplomata, sőt szociológus is.

Az első világháborúban, illetve az azt követő „Párizs környéki békeszerződésekben” a győztesek átrajzolták a térképeket, új országokat találtak ki, népeket rendeltek idegen hatalmak alá, látni lehetett, hogy új politikai és gazdasági korszak kezdődik Európa életében is. Mindez megihlette a fiatal Kalergi grófot, aki 1922-ben megjelentette „Pán­európa – Egy indítvány” című esszéjét, majd egy évvel később könyvbe foglalta az írás továbbfejlesztett gondolatait és ötleteit. Kalergi az egységes Európa eszméjét hirdette, a hivatalos magyarázat szerint azért, hogy a kontinens így elkerülhesse a jövőben azt a borzalmas pusztítást, amit az első világháború okozott. De ahogy a szabadkőműves mozgalmakban az lenni szokott, a széles körben hirdetett jószolgálati célok mögött mindig ott bújik valami más, valami sokkal lényegesebb. Többlépcsős folyamat, amelyben először az európai nemzetek elveszítik önrendelkezésüket, majd elkeverednek a bevándorló ázsiai és afrikai tömegekkel, antropológiai értelemben is teljesen új embertípust alkotva.

Kalergi az Egyesült Államokba emig­rált a németországi fejlemények, azaz a nemzetiszocializmus megerősödése miatt. Ott tovább dolgozott a nagy „integrációs terven”, amely London és a Wall Street figyelmét egyformán felkeltette. Ma Kalergit tartják az EU-gondolat atyjának, valamint a világállami eszme talán legfontosabb teoretikusának. És persze annak a filozófusnak, aki felismerte a faji keveredés jövőbe mutató fontosságát, s nem mellesleg rámutatott arra a népre is, amely ennek a kevert, gyökerek nélküli világnak az arisztokráciája lesz.

Kalergi hatása napjainkig ível. Tizenöt évvel ezelőtt olyan ENSZ-állásfoglalás született, hogy Európának közel 160 millió bevándorlóra van szüksége a harmadik világból ahhoz, hogy enyhítse demog­ráfiai gondjait. Ma ez a hivatkozási alap újabb elemekkel bővült. Például a gazdasági szükségszerűség, a munkaerő-pia­ci igények érveivel, a nyugdíjakért való aggodalommal, mintha bármikor is érdekelte volna a globális gazdasági és pénzügyi elitet a nyugdíjasok sorsa.

Rangos díjat is alapítottak Kalergi emlékére. Ezt szándékosan nem övezi olyan csillogás és felhajtás, mint mondjuk az Oscart vagy a Nobelt. Az átadás nem népünnepély és nem világméretű médiaesemény. Jobban hasonlít egy bensőséges családi születésnapra. Nem véletlenül. Ezt a díjat Angela Merkel is megkapta 2010-ben. Most a Zanzu okán azt mondják, megőrült a kancellár asszony. Pedig semmi baja. Csak teszi a dolgát.