Mint kiderült, a rendbontásához és hivatalának fasiszta hangzású névalkotásához a Gyurcsány-kormánytól komoly életteret (Lebensraum) maga mögött tudó Kondorosiról azt írta, nem tűnt el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iustitia et Pax Bizottságából. „Olyannyira nem” – és most idézem Kondorosi helyesbítő szövegét az mno.hu augusztus 17-i kiadásából – „hogy a nyár elején meghívást kaptam a Vatikánba. Őszentsége, XVI. Benedek Pál pápa megbízásából Renato Raffaele Martino bíboros, a vatikáni Iustitia et Pax Pápai Tanács elnöke hívott meg a »Politics, a demanding form of Charity« című konferenciára. Ezt nem nevezném otthagyásnak”. Talán a mai rohanó élettel és a Kondorosi-féle hazugságokkal telítődött olvasók érthető figyelmetlenségével is magyarázható, hogy mind a laikus olvasóközönség, mind az írott sajtó átugrott a helyesbítés szövegének azon részén, ahol az Új Rend ducéja XVI. Benedek Pál pápa meghívására hivatkozik.

Márpedig XVI. Benedek Pál nem hívhatta meg Kondorosit, ugyanis ilyen nevű pápa nem létezik. Őt XVI. Benedek pápa hívhatta meg a helyes betűvetéssel Politics, a Demanding Form of Charity nevű konferenciára. Kondorosi szövegéből nem tűnik ki, hogy részt vett-e a konferencián.

Ha igen, nyilván megütközéssel fogadta azt, hogy ott – mint utána olvastam – Martino bíboros a politikában az igazmondás fontosságát emelte ki.

A kérdés tehát szinte önmagát „teszi fel”: miként tűrheti el azt a magyar katolikus egyház, hogy egy olyan ember képviselje urbi et orbi (Magyarországon és vatikáni meghívásokkor is), aki azt sem tudja, hogy meghívóját hogy hívják. Egy olyan ember, aki korábbi hőse, Kádár János nevét még álmában sem tévesztené el.

Azt ugyan még mély fájdalommal megértem, hogy az ex-vörös Kondorosi korábbi korszakában a kettős nyomás alatt álló egyháznak a legarcpirítóbb galádságokat és galád embereket is meg kellett tűrnie soraiban, de azt már nem értem, hogy e kettős nyomás elmúltával az egyház miért nem egyenesedhet fel, és a krisztusi példát követve, a templomajtót szélesre tárva, az Isten házában arcátlanul kufárkodókat kiűzi abba a gyurcsányi szférába, ahová Kondorosi is tartozik. (A korábbi kettős nyomás alatt egyrészt a kommunista hatalomtól jövő nyomásra, másrészt a XII. Piusz pápának a kommunistákkal szembeni hajthatatlan politikáját visszájára fordító, Casaroli-féle, a magyar katolikus egyház gerincét sajnálatosan máig tartó hatással belülről is megroppantó vatikáni „Ostpolitik”-ra gondolok, vagy is a kommunistákkal kialakított „modus vivendire”, amelynek terméke többek között bíboros úr két elődje, Lékai és Paskai bíborosok.)

Remélem, Bíboros Úr, hogy ön e nyílt levelet – mint ahogyan feltételezhetően az azt olvasók zöme is – a jó szándéktól vezéreltetettnek, és az egyház hírnevének féltéséből fakadónak tekinti.

Laborc Sándor

a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, Budapest, II. rész

Tisztelt Uram!

A múlt héten kezdtem meg önhöz írt levelemet, amelynek célja bemutatni: ellentétben a közhiedelemmel és a hamis illúziókat tápláló állításokkal, önnek a hírszerzés élére történt kinevezését Nyugaton dokumentálhatóan nem kifogásolták. A kommunista világhatalom összeomlását és a hidegháború végét követően – amelyet kizárólag Reagan elnök az általa helyesen a „gonosz birodalmának” nevezett szovjet tömb ellen viselt kérlelhetetlen küzdelemnek köszönhetünk – a Nyugat egészen más politikát folytat, amelyben azt a volt kommunisták jelenléte vezető pozícióban csak akkor zavarja, ha egy kormány alapvetően Washingtonnal szembe menetel.

Említettem, hogy a Fidesz szerint nyugati kormányok bírálták a Gyurcsány-kormányt az ön kinevezése miatt. Ezt legmarkánsabban a jobboldali párthoz közel álló Budapest Analysis nevű agytröszt ezt állító elemzése fejti ki, amelyet a múlt héten kezdtem cáfolni. Az első rész végén ígértem, e héten a külföldi sajtóvisszhangokat elemezve mutatom ki azt, hogy az állítólagos nyugati bírálatról szóló idegen nyelvű tudósítások minden valóságos alapot nélkülöznek. Azt is megemlítettem, hogy az az ellenzéki párt bírálja most az ön kinevezését, önt megbízhatatlanként és alkalmatlanként támadva, amely kormányzati periódusában, 2001. január elsejével az APEH Bűnügyi Igazgatóságának információs igazgatóhelyettesévé nevezte ki, noha akkor is pontosan ismerte az ön egykori szovjet kémakadémiás múltját. És – tegyük hozzá – APEH-es posztján mintha önnel kecskére bízták volna a káposztát, hiszen önt a szolgálatoktól 1999-ben nem is KGB-s múltja miatt, hanem egy Gázában és Cipruson bejegyzett offshore cég elszámolási gondjai miatt távolították el.

Talán érthető, hogy ha rajtam múlt volna – mint ezt leszögeztem levelem első részében –, én önt sem a titkosszolgálatoknál, sem az APEH-nél, sem más, állami szervnél nem engedtem volna dolgozni.

Önnel a Budapest Analysis (BA) 160, 174, 177, 181 és 183-as számot kapott elemzései foglalkoznak, amelyből az utolsó összpontosít az ön kinevezésének nemzetközi visszhangjára. Mivel a BA ebben csak és kizárólag az International Herald Tribune-t (IHT) említi, először ennek a cikknek a szövegét elemzem, majd a magyar sajtóban az ön kinevezését érintő állítólagos nyugati aggodalmak forrásaként megjelölt cikkeket. Azt ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a nyugati aggodalom önnel szemben annál is inkább érthető lenne, mivel ön nemcsak a magyar hírszerzésnek lett a főnöke, de idén januártól a NATO különféle hírszerzési tevékenységeivel foglalkozó különbizottságának is, mivel a rotációs elnökséget most éppen Magyarország tölti be.

Noha a BA az általa említett IHT-cikk forrásaként közelebbit nem említ, az egyértelműen a lap 2008. február 2–3-i számára utal, amelyben Judy Dempsey Az új NATO hírszerzési főnököt a KGB oktatta címmel jelent meg berlini keltezésű írása.

Bevezetésül néhány szó az 1887 óta párizsi szerkesztésű IHT-ről, amely szorosan együttműködik „anyalapjával”, a New York Times-szal. 33 országban nyomtatják ki a lapot, és 185 országban árusítják. A lap egyik erőssége, hogy számos anyagot vesz át a Washington Post, a Los Angeles Times és a Boston Globe című amerikai napilapokból. Judy Dempsey a lap berlini irodájának vezetője. Rossz nyelvek szerint a „neokonizált Bush-kormány” egyik szócsöve.

Tavaly márciusban jelent meg az a beszélgetése Gyurcsány Ferenccel, amelyben a miniszterelnök – szerintem tőle szokatlan óvatlansággal – az Európai Unió által prioritásként kezelt, Washington szemében pedig geostratégiai fontosságúnak tekintett Nabucco-földgázvezetékről „álomként” beszélt, miközben a Gazprom fölgázvezetékét úgy említette (szerintem helyesen), mint amely a kézzel fogható valóság, és amelyen a jövőben a magyar lakások fűtéséhez szükséges földgáz áramlik majd Magyarországra, ahol az energiaszükséglet nő.

Gyurcsány „leleplezése” után Dempsey több cikkben is „ráébredt” a magyarországi gazdasági és emberjogi helyzet siralmas voltára.

Példáját több nyugati lap is követte, míg a nyugati sajtótámadásokhoz nem szokott és azoktól megrettenő Gyurcsány visszakozni látszott, sőt szeptember közepén,

egyfajta önostorozás látszatát keltve, Budapesten rendezett egy Nabucco-konferenciát.

Ezt követően sokan hitték, illetve tájékoztatták úgy az amerikai kormányt, valamint a nyugati közvéleményt – beleértve Clinton amerikai elnök egyik korábbi tanácsadóját, a budapesti balliberális kormányok állandó barátját, Charles Gatit –, hogy Gyurcsány, az MSZP–SZDSZ-koalíció miniszterelnöke elvetette a Gazprom befolyásának további, európai és magyarországi erősödését. Amire idén február végén hideg zuhanyként jött a hír: Gyurcsány Ferenc, a remek színész és ultradörzsölt politikus Moszkvában aláírta a Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi szakaszának építéséről szóló szerződést.

A Fidesz – amely jó ideje mind hangsúlyosabban nyilvánítja ki egyre vonalhűbb transz atlanti elkötelezettségét – pedig úgy érezte: eljött az ő ideje: a Nyugat ráébredt Gyurcsány álságos, Putyin-barát politikájára, őt ezért ejteni fogja, és a jelenlegi ellenzéki pártot „emeli be” kedvencének.

Más kérdés, hogy ez nem így van, és hogy még a geostratégiai fontosságú amerikai érdekeket is elhomályosítják olyan tényezők, amelyek ismertetése nem e levél témája.

Akkor tehát vissza a cikkhez és Dempsey „forrásaihoz”, amelyek feladata annak az állításnak az alátámasztása, amelyet az újságírónő cikke első mondatában így foglal össze: „A magyar titkosszolgálatok új főnöke – aki hat évet töltött a KGB moszkvai akadémiáján a nyolcvanas években – a NATO hírszerző bizottságának elnöke, ami egy olyan fejlemény, amely diplomaták szerint a szövetség biztonságát kompromittálhatja”.

Állítja Dempsey, és nyomában a Budapest Analysis is. De jól figyeljünk Dempsey szövegére, amelynek már első forráshivatkozása sem nevez meg egyetlen diplomatát sem, csupán azt állítja: „diplomaták szerint”.

De menjünk tovább. Az IHT önnel kapcsolatban több kérdést tett fel írásban a Miniszterelnöki Hivatalnak, amelyekre az ön főnöke, Szilvásy – a titkosszolgálatokért felelős miniszter, az „antalli örökség” egyik maradványa (Szilvásy Antall József Miniszterelnöki Hivatala volt helyettes államtitkára volt) – egyebek között azzal felelt, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága hiába utasította el az ön kinevezését, az elvetésnek nincs kötelező jellege.

(Folyt. a jövő héten)

Lovas István