Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője nyilatkozik a Magyar Nemzet című napilapnak. Elmondja, hogy kénytelen volt pert indítani az őt bántalmazó rendőrök ellen, mert azt tapasztalja, hogy a nagyobb közfigyelem segítségével neki kell rést ütnie az úgymond „falazás” falán, mivel mint mondja, „az indulatok azért szabadulhattak el, mert a rendőri vezetők azonosító nélkül küldték ki embereiket az utcára. Én emiatt jelentettem fel a budapesti és az országos rendőrfőkapitányt”.

Tiszta beszéd. Talán egyetért az olvasó, ha egy évvel Őszöd után megkockáztatjuk azt a kijelentést, hogy Révész Máriusz nem csupán azon kevesek közé tartozik, akik bizonyságot adtak higgadt bátorságukról, hanem alighanem máig ő a legbátrabb politikus, aki a jog előírásait tiszteletben tartva nemcsak szembe szállt az egyenruhába bújt terrorral, hanem azóta is a jogrend védelmében harcol az igazság érvényre jutásáért.

Ezért különös figyelmet érdemel nyilatkozatának egy másik részlete: „Ha az önkormányzati kampány utolsó két hetét az őszödi beszéd uralja, akkor az MSZP totális vereséget szenved. Elvesztették volna Budapestet, Szegedet, mindent, és Gyurcsány sem lenne már miniszterelnök. A tévészékház elfoglalásával tragikus kormányzásuk ellenére sikerült aktivizálniuk szavazóik egy részét.”

Révész Máriusz felveti a miniszterelnök felelősségét ebben a jelenetben, aki saját bevallása szerint végig kapcsolatban állt a rendőri vezetőkkel, sőt utasította őket: „A székházat nem rohammal foglalták el, hanem egyszer csak nem védte tovább a rendőrség. Két ember odament a leeresztett rácshoz, keresett egy pajszert, majd felfeszítették és besétáltak (…) ha Gyurcsány végig kapcsolatban állt a rendőrség vezetőivel, akkor az ő tudta nélkül megszülethetett az a döntés, hogy a rendőrök kivonulnak, és nem védik tovább a köztévét?”

Azóta azt is tudjuk, az épület környékén további rendőri egységek vesztegeltek, s azt is, hogy a felfegyverzett rendőrök gond nélkül vissza tudták volna verni az ostromot, ha akarják. De nem akarhatták… Tegyük hozzá, Sólyom László köztársasági elnök nemrég az Országházban jelentette ki, hogy az egy évvel ezelőtti események tisztázása a jogállam próbája lesz. A jogállam próbája? Súlyos szavak.

Vajon Őszöd után egy évvel lehet-e még egyszer ugyanabba a folyóba lépni? Képes lesz-e a minden tekintetben csődbe került kormányzat a mohó és még mindig éhes nagytőke utolsó kívánságait is teljesítendő egy újabb októberi zavargássorozat kirobbantásával további időt nyerni? A Magyar Gárda elleni hisztérikus, és hála istennek eddig eredménytelen támadássorozat, a mérsékelt számú kormányellenes tüntetőktől való álságos rettegés a szocialista képviselők soraiban egyaránt azt mutatja, hogy a baloldalnak ellenségre van szüksége. Olyan ellenségre, amelyre rákenheti saját felelősségét. Ezért járnak a Gárda nyomában hisztérikus gyűlölködők, ezért fenyegetik a rendezvénynek helyet adni akarókat a szabad szólás szégyenére, ezért rohannak a fekete mellényes legények után, mert nagy szükségük volna egy használható ellenségre.

Ebből fakadóan az is nyilvánvaló, hogy mit kell tenni. Azt, amit Révész Máriusz is tesz. Higgadtan, a törvény messzemenő tiszteletben tartásával, ugyanakkor a jog adta lehetőségekhez ragaszkodva, büszkén a polgári cselekvés mezejére lépni. Tegye mindenki azt, amit esze és szíve diktál. Félelem nélkül. Ahogy például Morvai Krisztina is teszi. Ahogy Vona Gábor járja az országot, hogy személyesen tegyen hitet egy civil egyesület által életre hívott mozgalom tisztasága, és a személyes cselekvés szépsége mellett.

A közös nevező ezekben a kezdeményezésekben a higgadt bátorság mellett az, hogy amennyiben ezek, és az ezekhez hasonló kezdeményezések kellően sok követőre találnak, akkor a hazugság hisztérikus hadát egyszerűen megfojtja a csend. A természetes és józan, ugyanakkor aktív és offenzív életvitel derűs csendje. Tavaly nem sikerült, mert csapdába csaltak bennünket. Idén azonban higgadtnak kell maradnunk. Így győzünk.