Átütő erejű bizonyítékok helyett csupán multimédiás valóságshowt kaptak a kétkedők az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai ülésén, ahol Colin Powell amerikai külügyminiszter bemutatta az Egyesült Államok titkosszolgálati adatokra épülő bizonyítékait Irak tömegpusztító fegyverzetéről. Néhány rossz minőségű, lehallgatott telefonbeszélgetés (angol nyelven feliratozva és magyarázva), illetve homályos műholdfelvételek, amelyeken épületek, illetve gépjárművek láthatóak. Ezt tudta prezentálni a világ legfejlettebb technológiájával felszerelt titkosszolgálata, bizonyítandó, hogy Irak továbbra is megszegi az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1441-es határozatát, és hogy együttműködés helyett macska-egér játékot játszik a Hans Blix vezette fegyverzetellenőrökkel. Powell szerint a felvételek tanúsága szerint az iraki rezsim nem megsemmisítette, csupán speciális kamionokra menekítette vegyi- és biológiai fegyverlaboratóriumait, amelyeket állandóan mozgásban tart. A bemutatott műholdfelvételek Powell szerint azt mutatják, ahogy a fegyverzetellenőrök érkezése előtt kiürítenek egy hadiüzemet, majd a talaj felső rétegét buldózerrel elhordják, eltüntetendő a vegyszerek nyomait. Emellett tanúkra hivatkozva közölte, hogy a biológiai fegyvereket rabokon folyamatosan tesztelik, valamint Szaddám Huszein továbbra is törekszik az atombomba előállítására, amit szerinte bizonyít, hogy Bagdad – kimondani is szörnyű – alumíniumcsöveket próbált beszerezni.

A meggyőző erejűnek beharangozott show azonban csak azokat „győzte meg”, akik eddig is teljes mellszélességgel Washington mellett álltak Irak ügyében. Németország, Franciaország és Oroszország elégtelennek nevezte a Powell által elmondottakat, az Irakot kiválóan ismerő, korábban az ENSZ fegyverzetellenőreként ott dolgozó Scott Rider pedig közölte, hogy a bizonyítékok tárgyi tévedéseket tartalmaznak és alapvetően hibásak.

– Az amerikai diplomácia vezetője bizonyítási kényszertől hajtva sokat markolt, de keveset fogott – kommentálta a bemutatót három francia szakértő, kifogásolva, az egymás mellé helyezett elemek nem álltak össze egységes érvrendszerré.

A bemutató legtöbbet vitatott eleme egy rossz minőségű, lehallgatott telefonbeszélgetés volt, amelyen két iraki tiszt arról társalog, hogy miként kell ravaszul elrejteni a mozgó vegyi laboratóriumokat az ENSZ ellenőrei elől, illetve hogy a telekommunikációban tartózkodni kell az „idegméreg” szó használatától. Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az állítólagos lehallgatott beszélgetések túlzottan konkrétak és több helyen egyáltalán nem életszerűek – például az irakiak rádión közlik egymással, hogy a rádióbeszélgetésekben ne használjanak bizonyos kifejezéseket. (Csak személtetésül: mintha azt mondanánk, birtokunkban van egy telefonbeszélgetés, ahol két magát „bennfentesnek” nevező személy arról beszélget, hogy George W. Bush és Szaddám Husszein kétpetéjű ikrek. Tehát igaz!)

A bomba másnap robbant, amikor brit lapok nyilvánosságra hozták, hogy a Powell-jelentés hátteréül szolgáló brit titkosszolgálati anyagok javarészt 12 évvel ezelőtti adatokra, illetve hétköznapi újságcikkekre épülnek. A BBC jelentette, hogy a britek Irak-dossziéjának egy része szó szerint megegyezik egy cambridge-i diák tavaly publikált dolgozatával, amelyben nemcsak a tárgyi tévedéseket, de még a helyesírási hibákat is benne hagyták. A szerző, Ibrahim al-Marashi, aki ma egy kaliforniai kutatóintézet munkatársa, a BBC-nek elmondta, a dolgozatot nagyrészt olyan adatokra építette, amelyek 1991-ben kerültek kurd lázadók kezébe az akkori iraki fegyverprogramról.

Az Observer című lap másnap újabb adatokat tárt fel: a brit dossziéban két, a Jane’s Intelligence-ben 1997-ben megjelent cikk részletei is fellelhetők. A sebtében összeollózott dokumentum számos súlyos hibát és ellentmondást tartalmaz. A Financial Times kiemelte, hogy míg a dokumentum elején az áll, hogy az iraki titkosszolgálatot 1992-ben hozták létre, néhány oldallal később azt közlik, hogy 1990-ben új épületbe költözött. A stockholmi Békekutató Intézet szakértője, Jean-Pascal Zanders ezzel párhuzamosan arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik, egy iraki repülőgépről bemutatott film, 1991-ben készült az öbölháború utáni fegyverzet-ellenőrzési munka részeként.

A Blair-kabinet szóvivője csupán azzal tudott érvelni, hogy a forrásoktól függetlenül a jelentés pontos, a Fehér Ház azonban egyáltalán nem reagált. A háttérben azonban beindult az ellengépezet, az Amerikát nagy lendülettel támogató Románia és Szlovénia bejelentette – Powell adatait alátámasztandó -, hogy Irak román és szlovén magáncégektől próbált urán dúsítására szolgáló berendezéseket vásárolni.

Ezzel egy időben Washington minden eddiginél keményebb kampányt indított a háborút ellenző országok teljes elszigetelésére. A republikánus kormányzathoz közel álló, többek szerint a Fehér Ház „független” szócsöveként funkcionáló Wall Street Journal az Ordító patkány című szerkesztőségi cikkében „velejéig korrupt” politikusnak nevezte Jacques Chirac francia államfőt, Párizst pedig gyarmati reflexekkel vádolja. Donald Rumsfeld védelmi miniszter közben a németeket alázta meg. „Úgy gondolom, hogy Líbia, Kuba és Németország értésre adta, hogy semmilyen tekintetben nem kíván segíteni” – mondta a miniszter, elemi erejű tiltakozást váltva ki a kontinensen. Rumsfeld később visszakozott is, „inkorrektnek és talán rosszindulatúnak” nevezve, ahogyan idézték szavait. A korrektségről kioktató Rumsfeld csupán arról feledkezett meg, hogy szavait a televízió is közvetítette. Szó szerint. Hogy Rumsfeld Németországot sértő jenki arroganciájának és az egyre Amerika-ellenesebb német politikának van-e köze hozzá, nem tudni, mindenesetre másnap a német ügyészség bizonyítékok hiányában szabadlábra helyezte azt a három iszlámistát, akiket a szeptember 11-i merényletekben való közreműködéssel gyanúsítanak. A hivatalos közlemény szerint a kihallgatás nem tárt fel újabb elemeket, ezért az előzetes letartóztatást megszüntették, bár a nyomozás tovább folyik.

Az Amerika és a vezető európai hatalmak közti szakadék tovább mélyült, a háttérben azonban más szálak is megmozdultak. A franciák a korábbi élesen elutasító álláspontjukon némileg finomítva inkább tartózkodóra váltottak: Dominique de Villepin külügyminiszter immár elképzelhetőnek nevezett egy katonai akciót, de csakis újabb ENSZ BT-határozat után, eközben pedig csendben kifutott a francia flottához tartozó Charles de Gaulle, Európa egyetlen atommeghajtású repülőgép-hordozó anyahajója, amely különös módon éppen a Földközi-tenger délkeleti részébe indult hadgyakorlatra, hogy az amerikai Harry Truman hadihajóval közösen „szimulált harci játékokban tegye próbára harckészültségét.”

Az Amerikát nyíltan támogató európai államok köre is tovább bővült. Az elhírhedt „nyolcak” után újabb tíz állam írt alá az amerikai Irak-politikát támogató nyilatkozatot. A NATO-ba tavaly meghívott Bulgária, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Észtország, Lettország, Litvánia, valamint Albánia, Macedónia és Horvátország közvetlenül a Powell-beszéd után hozta nyilvánosságra közös állásfoglalását. Ezt követően az USA azonnal felkérte Romániát, hogy vegyen részt az Irak elleni háborúban a légtér és repülőterek átengedésével, de Washington számít Romániára a háború után katonai békefenntartásban is.

Az európai tiltakozást tehát szép lassan visszaszorítja Amerika, közben egyre világosabban kirajzolódik a következő hetek forgatókönyve. A kiszivárgott hírek szerint az ENSZ ellenőrök február 14-i jelentése után Nagy-Britannia terjeszti majd elő a BT-ben az újabb, Irak megtámadásáról szóló határozatot, amely a tervek szerint csupán két napot ad Szaddám Huszeinnek az ország elhagyására. Lázasan folyik közben a BT tagállamainak megdolgozása, és Amerika malmára hajtja a vizet, hogy a nem állandó tagállamok közül többnek nyomós gazdasági oka van, hogy támogassa az Egyesült Államokat. Chile és Mexikó például erősen függ Amerika jóindulatától, míg Guinea a közelmúltban kapott hirtelen jelentős segélyt Washingtontól. Oroszország ma még szilárdnak tűnő ellenállását puhíthatja, hogy hosszas húzódozás után az Egyesült Államok nemrég felvett néhány csecsen szervezetet a terrorista csoportok listájára, Kína esetében pedig az észak-koreai helyzetet lovagolhatja meg a washingtoni vezetés. Így Németország lényegében egyedül marad a vétójoggal rendelkező államok sorában, amiről szólva Tony Blair nyeglén megjegyezte: ha a tagállamok többsége támogatja a katonai fellépést, egyetlen állam vétója nem jelent majd akadályt.

Mindez persze a diplomatikusabb forgatókönyv, hiszen mind Powellt, mind a Busht stratégiai ügyekben mozgató Condoleeza Rice, mind maga az elnök többször kijelentették, a háborúhoz nem szükséges új BT-határozat. A valódi célokról sokat mond az a tény, hogy a Fehér Ház a hivatalos benyújtás előtt, részletes tanulmányozás nélkül lesöpörte az asztalról a közös német-francia béketervet, amelynek lényege, hogy nem az amerikai hadsereg, hanem az ENSZ kéksapkásai vonulnának be Irakba és ellenőriznék a leszerelést, ami így teljes nemzetközi ellenőrzés mellett zajlana. Ez azonban nem érdeke Washingtonnak, hiszen Irakot a háttérben már felosztották. Brit kormányzati körökből származó információk szerint a brit hadsereg főtisztjei Irak felosztásának és három évig tartó megszállásának kidolgozásra kaptak parancsot. A kiszivárgott értesülések szerint Irakot szektorokra osztanák, amelyeket különböző, Washingtont támogató országok hadseregei ellenőriznének, biztosítva Amerikának az olajkészletek teljes ellenőrzését.

A háború egyre sürgetőbb. A héten napvilágot látott, az amerikai gazdaság állapotáról szóló adatok minden korábbinál sötétebb képet festenek. Az Egyesült Államok költségvetési hiánya idén ugyanis eléri a 307 milliárd dollárt, ami rekordot jelent az USA történetében. Tavaly a Fehér Ház még csupán 109 milliárdra tette az idei költségvetési deficitet, az eltelt bő fél év alatt azonban az USA gazdasági helyzete drámai módon romlott, az ipar és a kereskedelem továbbra is súlyos gondokkal küszködik, míg a terrorizmus elleni háború súlyos tízmilliárdokba kerül. A kormányzat láthatóan nem képes megbirkózni az egyre súlyosabb recesszióval, a válság megoldására kidolgozott terv azonban kimondatlanul, pusztán a számok tükrében is beszédes: a Bush elnök által beterjesztett 2004-es költségvetésben a hidegháború óta nem látott magasságokba 380 milliárd dollárra emelkedtek a védelmi kiadások, amit 6 éven belül 500 milliárd dollárra növelnek. Az Irak elleni tervezett háborúval kapcsolatos költségek pedig elérhetik a 120 milliárd dollárt is, ami jelentős lökés lenne az amerikai gazdaságnak. A tervezett békefenntartás címén hosszú távú amerikai berendezkedés költségei a katonai akció költségeinek négyszeresét is kitehetik, ami hosszabb távra is felpörgetheti az abból részesülő országok gazdaságát.

A küszöbön álló háborút jelzi, hogy az amerikai tervekről leginkább informált Izraelben pénteken elrendelték a legmagasabb fokú készültséget, arra készülve, hogy már a jövő héten megkezdődik az Irak elleni támadás, ami egybecseng a brit értesülésekkel. A háborút valószínűleg az sem késleltetheti sokáig, hogy Hans Blix, az ellenőrök vezetője pozitív változásokról számolt be Irak együttműködési készsége tekintetében.

Az arab világot azonban a tervezettnél jobban megmozgathatja, hogy kiszivárgott hírek szerint az izraeli kormány példátlan cinizmussal az Irak elleni támadás kezdetekor letartóztatja és örökre száműzi Jasszer Arafatot. Brit értesülések szerint Ariel Saron már meghozta az erről szóló döntést, mert elejét kívánja venni, hogy az iraki háború lezárultával megnőjön az Izraelre nehezedő amerikai nyomás a palesztin kérdés rendezése ügyében. Washington állítólag hallgatólagosan tudomásul vette az izraeli akció tervét, mert azt a feltételt szabta a béketárgyalások megkezdésére, hogy Arafat távozzon a palesztin politikából.

A palesztinkérdés fellángolásából adódó problémák azonban csupán első elemei lesznek a háború eszkalálódásának. A héten ugyanis élesen megváltozott az Észak-Koreával szemben eddig békét kereső óvatos amerikai politika. Donald Rumsfeld közölte, az Irak elleni háború nem jelenti majd az Egyesült Államok terrorizmus elleni harcának a végét, majd laza átkötéssel terrorista rezsimnek minősítette az észak-koreai vezetést, ami az amerikai álmoskönyvek szerint eljövendő bombázást jelent. Kim Dzsong Il nem élt hiába: Amerika észrevette Észak-Koreát. Bush elnök is kijelentette, hogy a válságban semmilyen lehetőség nincs kizárva, amennyiben azt nem sikerül diplomáciai úton megoldani. Phenjan válaszul közölte, a fokozódó helyzetben az amerikai agresszió elkerülésére kidolgozott intézkedések során számba veszik a megelőző háború lehetőségét is, hiszen az nem kizárólag az USA privilégiuma. Sportnyelven szólva: Phenjan-Washington 2:1.

Hogy az Oszama bin Laden ellen indított afgán, iraki, észak-koreai stb. háború végül hol áll majd meg, senki sem tudja. Történelmi párhuzamokat jócskán találhatunk a hatalma tudatában világhódító terveket dédelgető országok és vezetők tekintetében, tetteik hosszú távú hatásait egyikük sem tudta sem kiszámítani, sem befolyásolni. Helyi források szerint mindenesetre a média által az őrületig fokozott háborús propaganda következtében az amerikai nagyvárosok hangulata egyre inkább a ’30-as évek Németországára emlékeztet. Erre hívja fel a figyelmet Norman Mailer, világhírű amerikai író is, aki szokatlan élességgel fogalmaz a háborút hajszoló amerikai politikáról: „Bush azért olyan népszerű, mert Szaddám Huszein kiválóan alkalmas az ellenség szerepére. Ha még két három olyan merénylet érné az Egyesült Államokat, mint a WTC elleni volt, akkor a fasizmus jutna hatalomra országunkban.”

(folytatjuk)

—————————-

A szenátor halála

A demokrata Paul Wellstone 12 év óta Minnesota szövetségi államot képviselte az USA szenátusában. Már a kezdetektől fogva sokat beszéltek róla, amikor az idősebb Bush Irakkal kapcsolatos háborús tervei ellen szavazott. Tavaly ősszel ismét a leghatározottabban kifejezésre juttatta békeszeretetét, amikor – egyedüli szenátorként – Bush háborús tervei ellen szavazott. 2002. október 25-én, pénteken feleségével, Sheilával, leányával, Marciával és három munkatársával együtt meghalt, amikor kis magánrepülőgépük lezuhant.

Annak ellenére, hogy Wellstonet demokrata barátai és republikánus ellenfelei egyaránt figyelmeztették, hogy a Bushsal szembeni ellenállása novemberi újraválasztásába kerülhet, Wellstone továbbra is csak lelkiismerete szavát követte – és népszerűsége ugrásszerűen megnövekedett. Republikánus ellenfelével szembeni, az iraki kérdésről tartott szavazás előtt is meglévő, bár nem nagy előnyét Wellstone jelentősen megnövelte – ebben meghatározó szerepe volt annak, hogy egy szál maga szavazott nemmel a szenátusban. Alig volt kétséges, hogy újra megválasztják.

Az első hangok, amelyek Wellstone hirtelen halála mögött "foul play"-t, „piszkos munkát” gyanítottak, néhány napon belül már hallhatók voltak. A legélesebben az AlterNet.org. „Was Paul Wellstone Murdered?” (P. W-t meggyilkolták?) című cikke fogalmazott. A szerző, Michael Nirman, egy egész sor különös véletlent és kritikusan gondolkodó emberek hasonló halálát írja le, többek között Mel Carnahanét, aki 2000-ben Missouriban a szenátorválasztások hajrájában John Ashcroft*(!) ellenfeleként meghatározó előnyben volt és a választások előtt három héttel repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. John Ashcroft azonban olyan népszerűtlen volt, hogy férje helyére lépve Carnahan özvegye is le tudta őt győzni és megnyerte a választást vele szemben.

(kádár)

———————————

* John Ashcroftnak, mint a Bush-kormányzat igazságügy-miniszterének jelentős érdemei vannak az ún. terrorizmusellenes törvényeknek a törvényhozásban 2002 őszén történt áterőltetésében. (Forrás: www.telepolis.de)